Egy megdöbbentő életről olvastam. Immaculée Ilibagiza Ruandában született és nőtt fel. És túlélte az 1994-es népírtást.
A Left to Tell című beszámolójában (magyarul Túléltem, hogy elmondjam...) a ruandai népírtás fájó emlékeit eleveníti fel. Családjával és három fivérével kiegyensúlyozott életet életek egy vidéki hegyi városkában, ő éppen egyetemre járt, amikor a vérengzések elkezdődtek. Apja a közelben lakó tiszteletes házába küldte a lányt, aki ott rejtőzve élte túl a borzalmakat.
Egy apró mosdóban 6 másik nővel összezárva három hónapot rejtőzött. Nem tudtak normálisan ülni, aludni, enni, sem tisztálkodni. Még beszélni sem. Némán, mimikával kommunikáltak, s ha jöttek a gyilkosok, a lélegzetüket is visszatartották. Isteni csodának köszönhető a túlélésük. Nekik sikerült megmenekülni. Kb. 1 millió honfitársuk veszett oda az öldöklésben.
Sokan kutatják, mi vezetett ehhez az embertelenséghez, s miért nem tett semmit a nyugati világ. Két törzs csapott itt össze, melyhez az ürügyet a miniszterelnök meggyilkolása adta. A többségi hutu törzs tagjai kezdték el parancsra irtani a tuszi lakosokat. Immaculée tuszi volt, de nem igazán tudta, hogy ez mit jelent. Őt a szülei ilyen megkülönböztető címkék nélkül nevelték fel. Azonban a belharcokban szomszédok öltek szomszédot, osztálytársak fordultak egymás ellen. A lány egyetlen bátyja élte túl a vérengzést, köszönhetően annak, hogy ő külföldön tanult...
Immaculée sajátos utat választott a megbékéléshez. Az ENSZ-nek kezdett el dolgozni, megtanult angolul és férjhez ment egy amerikai kollégájához. Hirdeti, hogy a borzalmakat csak a megbocsájtással lehet túlélni. Ő az Istenbe vetett hitével élte túl a nyomorúságos napokat, hitben tudott továbbmenni és elengedni a gyászt, a bosszút. Személyesen is találkozott a családját kiirtó csapat vezetőjével, s ő "csak" ennyit tudott mondani: "A megbocsájtás mindaz, amit adni tudok."
Lehet, hogy ez nem egy könnyed, szórakoztató olvasmány, viszont mégis sokat tanít hitről, emberségről, történelemről.
Immaculée-vel több riportfilm is készült. Egy itt van magyarul .
15 éves a blogom
-
Hirtelen nem is tudom, hogyan fogjak bele bele ebbe a posztba, hiszen
túlzottan ömlengeni nem szeretnék, de azért mégis nagyon örömteli ez a
történés az él...
1 hete
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése