Ez a nyár is elmúlt, de igencsak szép volt. A klasszikus nyaralás ideje az önkéntes tennivalók és munkák után augusztusban jött el. Nem vágytam külföldre, tengerhez, hiszen itt van nekem a saját vizem, a Balaton és a saját házikóm a partján. Így néhány hétre belaktam magam a magyar tenger partjára, vidéki gazdasszony lettem.
Szokni kellett a semmittevést. Miután minden magammal hozott könyvet elolvastam, kezdtem "csak úgy" ellenni: kertben bóklászni, parton henyélni, cicusokat cirógatni, bicajjal tekerni, a faluban sétálni. Mégha valaki azt hinné, hogy egyedül milyen nehéz, elmondhatom, hogy nem voltam egyedül. Jöttek-mentek a barátok, hol én mentem vendégségbe, hol mások jöttek hozzám. Nekem daloltak reggel a kertben a madarak, nekem szórta le a diót a fáról a fakopáncs, nekem röpültek alacsonyan a fecskék a víz fölött és az én udvaromban nekem röpködtek a denevérek. Többször találkoztam rókával, szarvassal, vizisiklóval, vagy éppen méhekkel (és szúnyogokkal, no meg pókokkal). Állandó társaságot két "vadmacska" szolgáltatott, akik otthonosan laktak az eresz alatt és jogosan követelték tőlem a finom falatokat.
Pár nap után más ismerősként mentem a kisboltba, név szerint ismertek az étteremben, beköszöntek a szomszédok és csak úgy előre köszöntek a gyerekek az utcán. Jártam Hévízen, Keszthelyen. Vonyarcvashegyen és Gyenesdiáson. Voltunk Somogyváron, Kaposváron, kirándultunk a Csillagvárhoz és áttekertem Máriafürdőre. Sétáltam, bicajoztam, autóztam, úsztam és eveztem, vízen, víz fölött és a szárazföldön. S aztán szárnyra keltem én is az ősszel elvonuló ludakkal és fecskékkel és visszatértem a "biztonságos" városba. Csak hogy újra lemehessek pár napra a balatoni vidékre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése