Amerikai himzett táj

Egy éve dolgoztam egy himzésen. Még Amerikában szereztem a mintát, mely négy tájképet ábrázol a négy évszakban. Mind a négy kép amerikai életkép, ráadásul nagyon hasonló tájakat láttam Ohioban, ahol éltem.

Mostanra textilbe himezve van a falamon az amerikai táj. Szebb nem is lehetne. Felidézi az őszök ragyogó szinét, a téli behavazott utakat, a sok szines madarat, a nyári tavat. Most ennek a képnek a segitségével utazom a tengerentúlra :)

Botticelli

A reneszánszt korábban nem igazán szerettem. Amolyan átmeneti korszaknak gondoltam a sötét középkor és a felvilágosodás között. A toszkán utunk azonban ezt a véleményemet is megváltoztatta.

Toszkána a reneszánsz fellegvára egész Európában. Sőt. Európában sok hely van, ahová egyáltalán nem is jutott el a reneszánsz: például Magyarországon is korlátozott számú emléket találunk, Erdélynek egy részére jutott el, s az észak-európai államokban ki is maradt ez a stilus. Ennek oka, hogy a reneszánsz mesterek mind Olaszországból jöttek és rajzottak ki szerte a kontinensen. Oda mentek, ahol gazdag pártfogójuk, királyok, hercegek, egyházi főurak munkát és megbizást adtak nekik. A reneszánsz művészet ezért szoros kapcsolatban van a gazdagsággal, mintha csak azoknak adatott volna meg, akik elég gazdagok voltak, hogy ilyen hivságokra áldozzanak.

La madonna delle rose

A firenzei Pitti Palota lenyűgözött a galériájával. Ez a reneszánsz művészet hatalmas gyűjteménye, ahol sűrű sorokban lógnak a falakon a festmények, a termekben szobrok állnak,a  falakat gazdag freskók és kárpitok fedik. A palota kincsei közül a legnagyobb kedvencem Botticelli lett. Neki nem a legismertebb képei vannak kiállitva itt, hanem kisebb festményei, kevésbé ismert alkotásai. A nagy kedvencem a La madonna delle rose, ami Rózsás madonnát jelent. Még szines képet sem találtam róla, a mellékelt fekete-fehér kép mutatja Máriát a gyermek Jézussal fejük fölött hatalmas vörös rózsákkal. Sajátos a kép kör alakja és arany kerete is.

 Vénusz születése

Botticelli egyébként 1oo százalékban firenzei művész. Itt született, itt élt, itt alkotott. Itt kapott megbizást uraktól, Mediciektől. Két legismertebb műve a Vénusz születése és a Primavera. Mindkét kép hatalmas többfigurás festmény, középpontjában egy karcsú vörösesszőke nőalak. A képek elrendezése, témája hasonló: sok szép női alak jelenik meg a születést (Vénusz) és az újjászületést (Primavera) reprezentálva. Mindkét kép pozitiv kicsengésű, optimista, az élet lüktetétést sugallja.

Primavera - részlet

Botticelli képei széles skálán mozogtak. Festett portrékat, templomi képeket, sok-sok madonnát gyermekével. S emellett megjelentek a mitikus témák is művészetében, mint amilyen a Vénusz is volt.

Családfa 2

A mostani családfás bejegyzésemben anyai nagyapám családi vonaláról mesélnék. Drága nagyapám még januárban magnóra mondta nekem a régi családi titkokat. Azóta már ő is a családi történelem része, májusban búcsúztunk tőle. De hangja, történetei velünk maradnak.

Nagyapám és Rácz Boriska

Nagyapám szerint én az ő anyjára, vagyis dédanyámra hasonlítok. Az ő neve volt Rácz Borbála, Boriska, innen az oboriska név. 19o5-ben született és és 1968-ban halt meg, jóval a születésem előtt. Dédanyám egyedüli gyermek volt, s apját nem ismerte. Anyja szintén Rácz Borbála, aki később férjhez ment, de több gyereke nem lett. Dédanyám tanulatlan, egyszerű asszony volt, aki a nélkülözésben és férje korai halála után is próbálta felnevelni három fiát, köztük a legkisebbet, nagyapámat.

Rácz Boriska születési anyakönyve

Nagyapám már 10 éves korától dolgozott és besegített a családi költségvetésbe: a háború alatt vizet hordott a környéken állomásozó katonáknak és útépítőknek, napszámba járt, fát gyűjtött. A mellékelt képen nagyapám van az anyjával. Ezt a képet is nemrég fedeztük fel, látszódnak rajta a dolgos kezek és munkás lábak.

Dédapámról kevesebbet tudunk, mert korán meghalt. Ide másolom az anyakönyvi bejegyzését, 19o1-ben született, szüleinek legidősebb gyermekeként. Részt vett az első világháborúban, ahol megsérült a lába, ezért bicegett. Csizmadia volt, a 3o-as évek nélkülözésében Hamburgba ment pénzt keresni, ahol csatornát épitett. Dédapámról egyelőre nem találtam fényképet.

Veres Ferenc, dédapám születési anyakönyve

Családfa

A családfánkat még tizenévesen kezdtem el felrajzolni. Akkor még élt mindegyik nagyszülőm, s az ő elbeszéléseik alapján kirajzolódott a dédapák és ükapák szövevényes története. Azóta a családfa rajza pihent egy fiókban, s nemrég elővettem, tovább kutattam.

Dédapám, húga és ükanyám

A családfakutatást Magyarországon az egyházi anyakönyvekben lehet elkezdeni. Mária Terézia óta, a 18. század végétől rögzítik nálunk a születéseket, halálozásokat, esküvőket és keresztelőket. Ha szerencsénk van és a család nem vándorolt sokat, akkor egy adott település több száz éves anyakönyveiből összerakhatjuk a családunk múltját.

Részlet a mándoki református anyakönyvből. A 78-as számú a dédapám.

A mi családunk szinte minden ága Mándokhoz kötődik, azon belül is a református egyházhoz. Az itteni anyakönyvekben a születési idők alapján egészen az ükapákig, az 1870-es évekig jutottam. Mint kiderült, a családban mindenki földműves, zsellér volt, a dédszüleimnek még földje sem volt. Nem tehetős, úri vagy polgári családból származom, hanem kétkezi parasztcsaládból, ahol a tanulást is idő előtt abbahagyták.

Anyai ágon a Veres és a Csuha család szálainak a kibogozásába kezdtem. Most a nagyanyám vonalát ismertetném, mert vannak nagyon érdekes epizódok a családi történelemben. Nagymamámék hárman voltak testvérek, az ő apját, dédapámat, Papót én is ismertem, mert 14 éves koromban halt meg.

Dédszüleim esküvői képe 1928-ból

Papóékról néhány régi családi fotóra bukkantunk: az egyik az esküvői képe, két komoly fiatal néz a jövőbe rajtuk. A másik képen pedig dédapám a kis ünneplőbe öltöztetett fiúcska, mellette a kishúga és az anyja, vagyis az ükanyám. Ez a legrégebbi fotós emlékünk! Mivel Papó 1905-ben született, s ezen a képen 4-5 éves lehet, valószínűleg 1910 előtti a kép. S hogy miért nincs a képen az ükapám? Hát, neki  lehet, hogy akkortájt volt egy tengerentúli kalandja...

Dédapám az, aki a családunkból legelőször eljutott Amerikába. Miután a felesége meghalt, s egyedül maradt a gyerekekkel, elindult pénzt keresni az Újvilágba. Azt nem tudjuk mikor és hol dolgozott, talán favágóként írtotta az erdőket, ácsolta az építkezéseken a tetőket. Néhány év távollét után tért haza, földet vett, majd újra megnősült.

Az amerikai bevándorlási hivatal rendszerében utána lehet nézni a regisztrált beutazóknak. A new yorki Ellis Island rendszerében találtam egy 28 éves Csuha Péter nevezetű mándoki fiatalembert, aki 1907 február 9-én érkezett New Yorkba Brémából a Cassel nevezetű hajón. Két másik mándoki férfival jött: Szeles András 16 éves volt, Csuha Lajos 32. Még a hajónaplót is meg lehet találni szkennelve! Igazán hátborzongató a cirádás kézírásos betűkből kivenni, hogy az ükapám szőke hajú és barna szemű volt, 5 láb 4 incs magas (175cm),  házas és foglalkozását tekintve farmer. Az útját maga fizette, s a sógorához igyekezett, akit Varga Jánosnak hívtak. Sajnos a helységnevet nem tudtam kibetűzni. Még azt is felírták, hogy egészséges, testi deformációtól mentes volt, s tudott írni és olvasni!

A Cassel nevű német hajó

Elhagyott házak 2

Nemrég egy Szabolcs megyei elhagyott parasztházról számoltam be. Most a Balaton partján jártam, s hát ott is találni sok-sok lakatlan házat, nyaralót, vagy éppen kúriát.

A mellékelt képeken található házakat Balatonberényben láttuk. Eladó mindkettő, de számunkra megfizethetetlen a 30-40 milliós kikiáltási ár. A házak régi, békebeli idők hangulatát idézik, gazdag polgári családok nyaralóinak épültek. Mostanra megkopott a patinájuk, rájuk férne egy nagyobb felújítás.

Az üveges verandás ház teljesen elvarázsolt. Ez több, mint 100 éves, elegáns francia ajtók és ablakok nyílnak az utcára, megvannak még a megkopott kődíszei a ház falán és az eredeti kertkapu is áll. Hatalmas, beépíthető tetőtérrel. Elfogadnám.

Ha választhatnék, akkor biztos, hogy újonnan épített ház helyett egy régi épületet vennék. Ezeknek a házaknak lelke van, érezni az itt élt generációk hagyatékát. Ráadásul ezek a házak az építőmesterterek kiválóságát bizonyítják, hiszen még ma is működőképesek.

Romantikus helyszinek

Tavalyi hazatérésemet követően igyekeztem újra felfedezni a várost, Budapestet. Ha tehettem, kószáltam ismerős és ismeretlen utcákon, barátokkal felújított vagy megkopott tereket, parkokat járunk be. Most egy válogatás következik a szerintem legromantikusabb sétahelyszínekről.

 Kopaszi-gát

A Kopaszi-gát nagy kedvencem, talán már írtam is róla. Dél-Budán, a Rákóczi (egykor Lágymányosi) híd budai hídfőjénél terül el. A Dunába nyúló félsziget egy védett öblöt válasz le, a gáton pedig csodásan gondozott park, piknikhelyszínek, játszóterek, sok-sok étterem vár. Kiváló helyszín egy vasárnapi ebédre, egy délutáni leheveredésre vagy éppen sétára. Annyira igényesen van kialakítva, hogy itt sétálva nem Magyarországon, hanem egy elegáns nyugat-európai parkban érzem magam. Kedvenc helyem itt a Vakvarjú Beach Grillterasz és a Pelikán Büfé. Ez előbbi a belvárosi étterem nyárra kitelepült része, az utóbbi pedig retro módon kialakított kifőzde.

Károlyi kert

A Károlyi-kertet nemrég fedeztem fel. A belváros szívében van, de csendes utcák határolják, s így védve van a forgalmas Astoria és Egyetem tér és Múzeum körút által határolt részben. A parknak sajátos francia, párizsi hangulata van: magas kovácsoltvas kerítés fut körbe rajta, sok-sok zöld bokor takarja a bentlévőket. A főbejárat előtt sikkes bisztroasztalok és székek, a közeli kiskocsma terasza. Bent rengeteg játéklehetőség várja a gyerekeket, szökőkút a madaraknak szolgál itatóként. Leginkább az egyik padon üldögélve szeretem nézegetni az embereket és a gyönyörűen beültetett virágágyásokat.

Károlyi kert bejárata

Gül Baba Türbéje Budán található a Margit híd közelében. Nem a legforgalmasabb turisztikai látványosság, pedig csodás kilátás nyílik innen a Dunára és a városra. Ha a Duna felől jövünk, akkor egy szűk macskaköves utcán kell felfelé indulni. Az utca egy idő után igen meredek lépcsősorban folytatódik, melyet hangulatos régi kőházak szegélyeznek. A lépcső végén vár a zárt park és a türbe. A kertben kicsit elhanyagoltnak tűnő rózsabokrok emlékeztetnek a névadó török pasára, aki nálunk meghonosította a rózsát. A türbe gyakorlatilag Gül Baba sírja. Amennyire romantikus ez a hely, annyira nincs kihasználva: el tudnék itt képzelni csobogókat, szökőkutakat, hangulatos sétányt, s egy vizipipás török kávézót.

Gül Baba türbéje

Akinek kedve támadt, az induljon egy sétára a fenti helyszínekre.

Mediciek

A Mediciekről toszkán utunk előtt kevesett tudtam. Tudtam, hogy gazdag nemesi család a reneszánsz idején, de hogy miből lettek gazdagok és mit értek el a történelemben, azt kevésbé ismertem.

Utunkról hazatérve több könyvet is elolvastam a témában, s elég izgalmas, ami e mögött a nagymúltú család mögött van. Tim Sparks dokumentarista könyve, a Medici Money (Medici pénz) azt meséli el, honnan származott a gazdagságuk alapja. Vagyonukat bankjaikon keresztül hitelezésből szerezték.

Mivel a 15. században az egyház elitélte az uzsorakamatot szedő vállalkozásokat, ezért ők nem uzsorát vetettek ki hiteleikre, hanem árfolyamkülönbözetet számoltak fel. Ez elég fifikás  megoldás, s  meg is lett az eredménye: sorra nyitották Európa szerte fiókjaikat, ami nem volt több, mint egy asztal (banca, innen ered a bank szó), s ezzel letették a modern, nemzetközi pénzintézet alapjait.

A Mediciek virágzása azonban csak alig 1oo évig tartott. Mivel túlnőtték a lehetőségeiket, s külső bankárokat, menedzsereket is bevontak, nem tudták már központilag összehangolni nemzetközi ügyeiket. Igy, miközben néhány fiókjuk virágzott a kereskedelmi központokban, más üzleteket kénytelenek voltak bezárni.

A Mediciek sikere nagyban függött politikai kapcsolataiktól, attól, hogy milyen viszonyt ápoltak a pápával és a katolikus egyházzal, valamint a középkor királyaival, hercegeivel. Volt, hogy ők kezelték a pápa befektetéseit, több országfő vagyonát, ők hiteleztek meg háborúkat és gyárakat.

A Mediciek négy generációja határozta meg leginkább a család életét. Cosimo volt a banki üzlet megalapozója, aki nagy vagyona ellenére viszonylag szerényen élt, támogatta a nélkülözőket, szerzetesházakat épitett, s foglalkoztatta korának nagy festőit és szobrászait. Az ő fia volt Pietro, unokája Lorenzo il Magnifico, aki a másik nagy alakja a családnak. Leszármazottaik között volt pápa (X. Leó), több neves egyházi személy, királyi családokba beházasodott leányok. A család meghatározta Firenze vezetését, ahol "demokratikus" választások alkalmával újra meg újra megszavazták őket.

A 16. század legnagyobb Medicije Medici Katalin volt. Katalin életét nagyszerűen bemutatja Jeanne Kalogridis: Medici Katalin, a démoni királyné cimű regénye. A mű kitalált elemeket is tartalmaz, de nagy része a történelmi tényeket követi. Katalin szülei korán meghaltak, ezért nagynénje nevelte fel, aki a család összetartó erejét adta. A Medicieket ekkor hol szerették, hol utálták a firenzeiek. A kis Katalin (Caterina) nyolcéves korában a család legtöbb tagja elmenekült a városból, a kislányt viszont túszként egy kolostorba zárták a város vezetői.

Évekig nevelték ott, nélkülözve, ám belőle okos, sokat olvasott fiatal nő lett. Politikai okokból a pápa összeházasitotta a francia király fiával, Henrikkel. A házasok ekkor még csak 14 évesek voltak. Katalin a francia udvarba került, ahol új nyelvet és új szokásokat kellett követnie. Eszével kivivta apósa, a király szeretetét.

Férjével eleinte nem voltak egymásra hangolódva, ám Katalin alázatos szeretetével végül meghóditotta. Több, mint 1o évig nem tudott utódot szülni, s ekkor egy asztrológus mágushoz fordult segitségért, aki a fekete mágiával több fiat is megjósolt számára. Ezt követően 1o gyermeke született, közülük három fia később francia király lett. Férje ugyan szeretőket tartott mellette, ám ő mindig őszinte szerelemmel szerette társát. Csaknem 7o évig élt és kormányzott fiai helyett illetve mellett.

Akit további információk érdekelnek a Mediciekről, több filmet talál a youtube-on:
https://www.youtube.com/watch?v=ma6qmS23ztE
https://www.youtube.com/watch?v=9l2q4g3aZuk