Önkéntességet tanultam Amerikában is. Az ottaniak, ha új hobbit keresnek, vagy nyugdijas korukra akarnak valami aktivitást találni, gyakran épp az önkéntesség mellett döntenek. Meglátogatnak idős, egyedülálló templomi tagokat, korrepetálnak az iskolában, vagy éppen eligazitanak a kórházban. Ugyanezt Magyarországon nagyon nehéz elképzelni.
Nemrégiben a kormány úgy döntött, a középiskolások tanrendjében kötelező elem lesz az önkéntesség. Elég faramuci dolog önkéntességre kényszeriteni a diákokat. Hiszen az önkéntesség vagy megy önként, vagy nem megy sehogyse. A program ötlete jó, csak a kivitelezés nehézkes. Van bőven középiskolás, akinek a szabad óráit hasznosan kell kitöltenie valami megfelelő helyen. De megfelelő hely kevés van, legalábbis kevés olyan, amelyik fel van készülve az önkéntes roham fogadására. Templomunkban is jelentkezett egy-két diák, de a fűnyiráson és takaritáson kivül kifinomultabb munkát nehéz adni nekik.
Amerikából azzal az elszántsággal érkeztem haza, hogy amit kint tanultam, azt itthon alkalmazni fogom. Nem hagyom, hogy a kint tapasztalt optimizmust, lendületet és alázatot idehaza kiirtsa belőlem a kilátástalan pesszimizmus és a "magunkért sem akarunk tenni" hozzáállás. Amolyan bozótharcos gerillaként magam kezdem megdolgozni a környezetemet. Mert nem kell messzire (Afrikába vagy más egzotikus országba menni), hogy feladatot és kihivást találjunk. Nézzünk körül környezetünkben, biztos lesz feladat, rászoruló, tennivaló.
Elsőként a szűk lakóterem, a lépcsőházam környékét mozgósitottam. Többen megjegyezték, hogy mennyire hiányoltak mialatt távol voltam, főként, mert én gondoztam a ház előtti kertet. A visszatérésem azonnal szemmel látható: lelkes szomszédasszonyommal közösen kezelésbe vettük a kertet, amiről már irtam is. Legutóbbi akciónk, hogy a zuglói önkormányzatnál pályáztunk és nyertünk: egy fél vontatónyi növényt kaptunk ingyen!
Már "csak" annyi volt a dolgunk, hogy elültessük a több tucat rózsát, liliomot, fácskát, bokrot. A kőkemény földbe beásni nem volt könnyű, de megcsináltuk. Most már csak a locsolás van hátra, ezt viszont némi szervezéssel megosztottuk a házban lakó ifjakkal. Akikről kiderült, hogy ráérnek és szivesen pocsolnak esténként. Igy már mindenki szivesen áll meg a ház kapujában, ül le a padra beszélgetni a szomszédokkal. Jó itt élni, jó gyönyörködni a látványban!
Következő partizánakcióm a Gazdagréti Református Gyülekezetben zajlik épp. A korábban, májusban megvalósult programunkról már irtam: női napot tartottunk, amit hárman szerveztünk. A rendezvény sikerén és saját belső igényemen felbuzdulva javasoltuk, hogy legyen folytatás. Lesz! Ősszel egész hétvégét hozunk őssze, hogy aztán télen beinduljon egy rendszeres havi alkalom. Nőknek, nekünk, másoknak. Hurrá.
Harmadik hóditási területem a CTP, vagyis az alapitvány, akinek a segitségével Amerikában tanultam. Már odakint ill. kiutazásom előtt is bedolgoztam. Most idehaza elvállaltam a kommunikációs vezetői feladatokat. Interjúkat gyártok (erről is irtam már és még fogok is), honlapot modernizálok, terveket szövök sajtókapcsolatokhoz. Emellett tanitok abban a táborban, ahol korábban marketing ismeretekre okitottam a középiskolásokat. Csak idén prezentáció és beszédtechnika a témám - nem is gondoltam, hogy egy fél napot kitöltő "műsort" össze tudok hozni.
Önkéntes dolgaimnak se szeri, se száma. Lassan főállású önkéntes leszek, ami nem túl kifizetődő. Még szerencse, hogy mielőtt teljesen behálóznak ezek a tevékenységek, találtam megfelelő munkát. Mégpedig olyat, ahol a munkáltató nem rosszallóan és furcsálóan nézi önkéntes dolgaimat (s előre megkérdi, hogy ha megkapom az állást, ugye nem gondolom, hogy ezeket a tevékenységeket folytatni fogom), hanem biztat: ők, a cégvezetők is több önkéntes, közösségi feladatot ellátnak, szóval kiváncsian várják, én hol és hogyan foglalom le magam a munkán kivül.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése