Megérkeztem

Elég nehéz összefoglalnom, mit érzek, mit élek meg a hazatérésemmel. Egyrészt könnyen ment az átállás, tapasztalt "időutazóként" már nem hagyom, hogy az időeltolódás gondot okozzon nekem. Másrészt viszont, nem találom a két világ közötti kapcsolatot, néha olyan, mintha el sem mentem volna, vagy éppen egy másik álomban történt volna velem minden, amit Amerikában átéltem.

Nagyon lelkizni most nem akarok erről, hosszabb időt vesz igénybe, amig minden kocka helyrekerül, ha helyrekerül egyáltalán. Még van, hogy nem tudom, milyen nap van, vagy hányadika, van hogy az amerikai, van, hogy a magyar időszámitás szerint csúszok egy órát. Lebegek.

A gépem, ami március elején Clevelandből felszállt először a jeges, befagyott Erie tavat szelte át. Annak az északi pontján, Torontoban értem földet, szálltam át a tengerentúli járatra. Az Erie tóról van egy érdekes képem, ahol a Balaton és Magyarország térképe van a Nagy Tó térképére helyezve. Ez jól mutatja, hogy a két világot, az amerikait és a magyart nem lehet összemosni. Két külön lépték, méret. Torontó után jött a 8-9 órás óriásrepülés Frankfurtba. Óriásgépen majd 500 másik utas társaságában, át az óriási óceánon. Ha az Erie tó nagy volt, akkor az óceán már rá se fér a fenti képre... Ahogy a két óceánpart közti különbség sem fér rá a képernyőre. Frankfurt után Budapest, majd Mándok.

A két hét alatt, amit itthon töltöttem, volt már tavasz és tél, most épp ősz van, esővel. Unatkozni nem tudok: ha éppen nem a lakásommal kapcsolatosan intézkedem (festés, beázás, takaritás, rendezkedés), akkor a saját létemet alapozom. Igyekszem újra bekerülni az itteni rendszerbe: új személyigazolvány, lakcimkártya, egészségbiztositás kell ehhez, no meg bankszámla, munkahely. Volt már interjúm, találkoztam jónéhány itteni barátommal, rokonokkal, épitem a szakmai kapcsolataim, s az amerikai projektjeimen túl immár itthoni projektekre is felkértek.

Megérkeztem.