Hálaadás után

Immáron a harmadik hálaadást éltem meg Amerikában. Az első évben nem is igazán tudtam, mit ünneplünk, az egyetemi közös diákvacsorán kivül nem volt hálaadási élményem. Tavaly itteni barátaimnál jártam, ahol amerikai, magyar, kolumbiai módra ünnepeltünk. Idén igazi magyar hálaadáson voltam.

Nekünk magyaroknak a hálaadás nem ünnep, viszont a jelentése, hagyománya üzenettel bir. Állj meg, nézz hátra, s adj hálát azért, amit kaptál, s ne a hiányaidat listázd, hanem az áldásaidat. Count your blessings, vagyis vedd számba az áldásokat. Nehéz? Igen. De megéri.

Amerikában a hálaadás a legfontosabb családi ünnep. Igazi ünnep, mely nem az ajándékokról szól, hanem a családi összejövetelekről, közös elcsendesedésről, vacsoráról. Itt ritkán van munkaszüneti nap, vagy olyan alkalom, amikor az üzletek bezárnak, de erre az estére mindenütt lehúzzák a rolót, s igyekeznek haza a családjukhoz.

Az ünnep meghatottsága után az amerikaiak viszont máris visszatérnek a fogyasztói társadalomba. Hiszen a hálaadás csütörtöki napja után pénteken van a Black Friday, az év legakciósabb napja, amikor hatalmas leárazásokon lehet vásárolni, pénzt költeni, fogyasztani. Idén több cikket, rádióadást olvastam, hallottam, ahol az ünnep eme kettősségét boncolgatták. Mert lehet bár válság és pénztelenség, pénzt költeni itt élmény és állampolgári kötelesség.

Aki mégis inkább a csendes hálaadásra szavaz, a lenti linken talál gondolatébresztő igehirdetéseket. Az én igehirdetésemen a félig teli-félig üres pohárról volt szó. Igyekszem a félig tele poharat látni, s a nem a félig üreset. A félig teli pohár még megtelhet, csak idő és türelem kérdése. A félig üres viszont csak még tovább fogy...

Hálaadási gondolatok