Nemrég irtam a világitótornyos, szigetes kirándulásomról. Az Erie-tó partján jártamverőfényes, kánikulai napon. S épp abban az időben a világ túlsó végén egy másik világitótoronynál Szilvi barátnőm tett látogatást. Nála szelesebb és hűvösebb volt az idő, de a piros-fehér toronynak ő is legalább annyira örült mint én. Az övé Németországban van, Sylt szigetén, az enyém Ohióban, Marblehead városában.
A világitótornyokon kivül rólunk is készültek képek, lesifotók. Most kaptam meg az enyémeket, s meglepődve láttam, hogy épp olyan szélfútta, napszemüveges képek ezek, mint a Szilvi portréja. Kék viz, napfény, szél és...mosoly.
Szilvivel más útat járunk, ám mégis mintha ugyanazok az élményeink lennének. Egy munkahelyről indultunk, szivből értjük Márait és Örkényt. Hasonló megpróbáltatások és csalódások értek mindkettőnket, s haladunk egy úton, aminek nem mindig látjuk a végét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése