Egy év

Épp most egy éve, hogy újra magyarországi magyar lettem. Ugyanis 1 éve hagytam el Amerikát és költöztem vissza holmimmal, diplomámmal, terveimmel.

Azóta sok-sok minden történt, munkát kerestem és találtam, lakást renováltam, s még renoválok mindig, régi barátságokat próbálok megtartani a tenger itteni és túloldali felén, új kapcsolódásokat próbálok létrehozni. Dolgozom és önkénteskedem, fővárosi vagyok és vidéki, magányos és társasági ember egyszerre.

Sajátos módon "ünnepeltem" az egy éves itthoni évfordulómat: magyarországi vendégségbe érkezett kinti családomból Eszti. Vele 2 fergeteges nap alatt bejártuk Észak-Magyarország hegyeit és völgyeit.

Kazár, Nógrád megye

(háttérben a Mátra a Kékessel)

Első állomásunk a nógrádi bányászfalucska, Kazár volt. Esztiék sajátosan kötődnek ide: innen szerezte a palóc népviseletet, ami az esküvői ruhája lett Amerikában, s azóta is jó barátságban van a helyi hagyományörzőkkel, s újra meg újra visszajár ide. Én először jártam erre.

Lidi, Eszti, Kazár

(a felújitás alatt álló kulturház előtt)

Már az út is kalandos volt a kányus, kanyargós "főúton", ami Salgótarjánig vezetett. A kis dombok-hegyek között megbújó település pedig mesefalura emlékeztet kis szocialista felhanggal, Lenin, Kun Béla és egyéb utcanevekkel.

Kazár, Lenin út

(a felemás festés oka az iker-bányászházak sajátos felemás szinezete)

Nógrádból toronyiránt Borsodba indultunk: este átautóztunk Miskolcra, ám nem ám autópályán vagy főúton, hanem a hajtűkanyaros hegyi szerpentineken át a Mátrán és a Bükkön. Igazi kihivás volt nekem és az autókának, de jól vettük a próbát. Sőt: Eszti személyében igencsak ütős mitfahrerem volt, aki időben jelezte, hogy akkor most balra egy 270 fokos hajtűkanyar majd egy S kanyar jön. Attól nem kellett félnünk, hogy szembejövővel találkozzunk: ezen esti órában, s eme elhagyatott utakon akkor már élő lélek nem járt (rajtunk kivül).

Miskolcon évekkel ezelőtt jártam,igazi nosztalgikus volt ez a mostani látogatás, felidézve bennem az egyetemi emlékeket. Az utazásunk célja a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium volt, mivel ott tanul most a kinti családom legnagyobb gyermeke, Keve. Anno Amerikában ebből az iskolából jött magyar cserediák, s most Keve képviseli pár hétig az amerikai testvérsulit. S mivel jezsuita intézményről van szó, hozzám is közel áll ez a szellemiség, lévén, hogy odakint egy neves jezsuita egyetemre jártam:)

Eszti, Keve, Miskolc

(no meg az én narancs kabátom, ami kalandos úton, de megérkezett Magyarországra :)

Kapcsolatépitést (networking) igen sokat tanultam az amerikaiaktól, most pedig leteszteltem, hogy amerikai barátnémmal idehaza alkalmazva hogyan működik. Hihetetlen kapcsolódások derültek ki: pl. hogy észak-amerikai magyar adományokból jött létre ez az iskola, itt is aktiv cserkészélet zajlik s még sorolhatnám. Ráadásul - előre nem tervezett módon - még CTP-s kapcsolatokat is szereztem.

Az 1 éves évforduló és az Esztivel töltött hétvége megkoronázásaként a Miskolctapolcán zártuk a programot a Barlangfürdőben. Miskolci egyetemistaként nem jutottam el ide, most pedig vendéget kalauzolva csobbantam a mészkősziklákról lezúduló termálvizben.

Miskolc-Egyetemváros

(kilátás a jezsuitáktól)

Mi jöhet ezután? Egy újabb őrült év Magyarországon, s talán egy amerikai kiruccanással jövőre. Vagyis jövőre veled ugyanitt vagy máshol!

Berlin filmeken

Elég rég voltam külföldön, mostanában inkább filmekkel utaztam. Berlinben 2010-ben jártam legutóbb, s hát egyelőre nem tervezek oda menni. Viszont több jó filmet is találtam, amik elég jól mutatják be az ottani helyzetet, történelmet.

Még a tavalyi budapesti Német Filmfesztiválon mutatták be a Russendisko-Orosz diszkó cimű filmet, ami Wladimir Kaminer, Berlinben élő orosz iró nagysikerű könyvének a feldolgozása. A könyv annyira jó, hogy elég nehéz volt filmre vinni. Bár jók a szinészek, a könyv hangulatát mégsem adják át teljes egészében.

A berlini történelmi témájú filmek közül a Good bye Lenin! az egyik kedvencem. A Fal leomlásának idején, 1989-ben játszódik, s a kelet-németek elmúlt rendszerhez való ragaszkodását mutatja be humorosan fájó formában.

Ha még egy lépéssel visszamegyünk a történelemben, akkor a Fal épitésének idejét szemlélteti a Der Tunnel-Az alagút cimű film. Ez egy nagyon jól megirt, valós eseményeken alapuló történet. Főhősei Nyugat-Berlin felől kezdenek alagút épitésébe, amin keresztül át akarják csempészni kelet-berlini családtagjaikat és barátaikat. Igazi hollywoodi film is lehetne, nagyon profi szinészekkel.


A Bukás-Untergang a második világháború végét, Hitler bukását mutatja be. Jogosan kapott mindenféle dijakat évekkel ezelőtt, főhőse élethűen hozza Hitler alakját. Ezzel a filmmel is a németek saját magukat, történelmüket próbálják megfejteni.

A Hotel Adlon cimű film több részét vetitette most a tévé. Az Adlon az egyik legelegánsabb berlini szálloda, közvetlenül a Brandenburgi kapu mellett található. Az évek folyamán sok történelmi eseménynek volt szemtanuja. A film a hotelt épitő és működtető család életén keresztül mutatja be a 20. század háborúságait. A század elejétől napjainkig.

Ha utaznánk, de nincs kivel és hová, keljünk útra filmekkel. Akár ezekkel, irány Berlin!

Disznót öltünk

Tegnap elég véres programon vettünk részt: munkaidőben, csapatépités gyanánt disznót öltünk. Sok lúd disznót győz - tartja a mondás. Nos, itt sok kolléga győzte le a disznót a Dunakanyarban, a Nagymaros feletti erdőben, egy természetvédelmi terület közepén, a Fekete Tanyán.

A véres programra hajnalban vonultunk ki Budapestről. Az autókat és a civilizációt magunk mögött hagyva sétáltunk föl a hegyi tanyára. Elég fura a csordogáló patakparton, erdő közepén található tisztáson baromfiudvart, disznóólakat és tehénistállót találni. Erre nem jár a róka, nem pusztit a menyét? A tanya gazdái fogadtak minket, akik egy jurtaszerű rönkházban laknak.

A tanya állatainak száma megszámlálhatatlan: van több tehén, most épp vemhesek, lovak, póni, malacok, mangalica, baromfiudvar, nyuszik. Itt biztos, hogy mindig van munka, ganalyoznivaló. A gumicsizma itt kötelező kellék, mi is jól beleragadtunk a sárba.

A disznóölés elég fájdalmas történés. Ezért a saját fusztráltságunk legyőzése és a hangulatteremtés miatt jelentős mennyiségű pálinkát iszogattunk meg. A házi főzésű innivaló segitett előkésziteni a gyomrunkat a nehéz, zsiros falatok előtt.

A disznónk Dezső volt (vagy Józsi), egy 250 kilós herélt. Állatbaráti módon fejlövést kapott, aztán kivéreztettük, perzseltük, majd a tanult hentesünk darabolta. Készült belőle finom hurka és kolbász, sütöttünk tepertőt, főztünk sváb disznótoros káposztát töltött gombócokkal, a vacsora sült karaj volt és töltött szűzpecsenye. Volt, aki egész nap sürgött-forgott, volt, aki messziről elkerülte a tetthelyet és inkább bent, a főzésben segédkezett. Jómagam a fotóriporter szerepét vállaltam.

A véres munka közepette "lazitásul" csirkét etettünk, nyuszit simogattunk, tehenet fejtünk, s a lovakat kiengedtük legelni. Volt kenyérdagasztás, majdnem sajtkészités, ganalyozás. 

A képek magukért beszélnek. Jó nap volt.

Fekete Tanya

Mathias 1 éves

Februárban unokaöcsém, Mathias, Matyi 1 éves lett. Ezzel utolérte nővérét, Emmát, akinek születésnapjáról már jelentettem.

Éljen soká a kisember!

Köszöntőnek egy fotós diasort készitettem neki. Megnézhető itt.

Valentin

Ha a téli ünnepek sorát folytatjuk, akkor február 14-én valentin-naphoz jutunk. Nem a kedvenc ünnepem, de érdemes pár szót ejteni róla.

Valentin-nap a szerelmesek ünnepe. Ám most nem a klasszikus, fiatal szerelmesekről akarok szólni, hanem arról a hihetetlen, évtizedek óta tartó szerelemről, ami a nagyszüleimet összetartja.

A nagyszüleim igen fiatalon kerültek össze: mamám 19 éves volt, mikor összeházasodtak, a nagyapám 22. Nemrég kiderült, hogy nagymamámnak számos kérője akadt, akik az udvarlási szokásoknak megfelelően a házuk konyhájának karosládáján ültek szépen egymás mellett vasárnap délutánonként. Nagyapám a mamám bátyjának barátjaként került a képbe, s elég hamar kiütötte a riválisait a versenyből, annak ellenére, hogy pénze, háza, vagyona nem volt. Igy nincstelenként kezdték közös életüket, csaknem 60 évvel ezelőtt.

Azóta együtt vannak jóban-rosszban. Majdnem nekivágtak a nagyvilágnak 56 után, aztán épitették a szocializmust (nagyapám kőműves-épitésvezetőként, mamám a téesz-ben mezőgazdasági munkákkal), gyereket és unokákat neveltek, épitkeztek, kapáltak, éltek. Most már 80 körül járnak, s még mindig együtt.

A múlt héten épp mindketten kórházban voltak, hiszen kinek-kinek megvan a maga számtalan egészségügyi baja. Ám az öregség és betegségek nehézsége ellenére együtt vannak igaz szeretetben. Ahogyan nagyapám mondta: "Nagyanyád csinált embert belőlem, ezért mindent megadok neki." Most éppen háziápolót, ebédhordót fizet, ha kell kávét főz neki, vagy segit kicserélni a pelenkáját.

Azt hiszem, magamnak sem kivánhatnék többet, csak annyit, hogy lesz valaki, aki évtizedek múlva is mosolyogva beszél rólam és megcsúnyulva és ráncosan is szeretni fog. Mert igenis van igaz szerelem.

Zárásul egy idézet egy filmből, amit nemrég láttam:
"Az igaz férfi elég bátor ahhoz, hogy egyetlen nőhöz hű legyen." Casanova

Amrita

Amrita Sher Gil egy különleges festőnő. Anyja magyar arisztokrata családból származik, apja pedig egy indiai maharadzsa leszármazottja. A lány a 20. század elején születik meg Magyarországon, s hamar kiderül, hogy nagyon ügyesen fest, rajzol, igy már tinédzserként neves mesterektől tanul Itáliában és Franciaországban.

Európaiként nő fel, az európai művészeti hatások érik leginkább, ám huszonévesen érdeklődése Ázsia és India felé fordul. Ekkor költözik egy időre Indiába, ahol a hagyományos miniatűrökkel és spirituális festészettel ismerkedik.



Három lány

Innentől kezdve identitásában és képein is keveredik az európai az ázsiaival. Egyik legismertebb képén egy fehérbőrű és egy kreol india lány látható, a két alak mintha az ő kettős identitását is megjelenitené. Leggyakoribb témái női alakok: húga, barátnője, saját maga, nincstelen indiaiak és akt modellek.


Műveivel számos dijat elnyer, munkái formabontóak, nehezen lehet megfejteni őket. Családjában nemcsak ő az egyedüli művész: apja fotózik, nagybátyja pedig a Távol-Kelet kutató Baktay Ervin.


Sajnos nagyon fiatalon meghalt Amrita, mindössze 29 évet élt. Rövid élete ellenére rendkivüli hatással volt a modern indiai festészetre és a kora 20. századi női festők egy meghatározó alakja.



Lányok

Nagyon hasonlit az életútja és a művészete is Frida Kahlora. Kahlo magyar és mexikói szülők gyerekeként született, s 40 évesen hunyt el. Ő a modern mexikói művészet, a női festészet formabontó alkotója, aki a mexikói hagyományokat hangsúlyozta életében és művészetében is.
Amrita életéről és művészetéről magyarul Keserü Katalin irt nagyszerű összefoglalót. A könyv sok-sok fotóval, a festményekről készült képpel mutatja be ezt a rövid, de gazdag életutat.

Tavaly lett volna 100 éves, ezen alkalomból a Nemzeti Múzeum keritésén volt egy molinós bemutató életéről, művészetéről. Erről egy video itt látható. Közben rájöttem, hogy több mint 10 éve láttam a képeit egy budapesti kiállitáson, ahol már akkor megragadott az indiai-magyar kettősség és apjának családról készült fotói.

36

A téli hónapok egy folyamatos ünnepségfolyamot jelentenek nekem. December a karácsonyról szól, január az új évről, február pedig a születésnapomról. Ez a hármas ünnepségsorozat általában sok energiámat felemészti, igy mire a saját magam ünnepléséhez "keverednék" már elég fáradt, s az ünnepből kiábrándult vagyok.

Idén tudatosan nem hagytam, hogy az ünnepek "leszivjanak". Decemberben anti-karácsonyi cselekedetre szántam magam: az üzletek járása és ajándék-beszerzés helyett inkább idehaza töltöttem az esteket egy jó könyvvel vagy filmmel. A hajtás és a stressz helyett a megállást, pihenést választottam.

Az új évet sem szeretem hangosan ünnepelni, idén is inkább egy csendesebb, beszélgetős házibuliba mentem, mint egy zajos, csillogó, ám annál üresebb buliba.

A születésnapokat sosem szoktam lufis-pezsgős vacsorával ünnepelni. De ünnepelni kell, igy hát cselhez folyamodtam. Ha már úgyis ritkán találkozom a jóbarátaimmal, s még ritkábban tudom összehozni őket, miért ne szervezzek valami kötetlen, feltöltős, aktiv programot nekik és magamnak? Egy hegyi seta alkalmával jot az ötlet: idén a születésnapomat rendhagyó módon ünneplem!

Fényes nappal, kinti programra invitáltam hát a barátaim: jöjjenek velem fel a hegyre, mégpedig a Hármashatárhegyre! 4 elszánt jelentkező akadt, velük sárban cuppogós, de csodás panorámát nyújtó túrát tettünk. Aztán a kibővitett ünneplő létszámmal a hegy alatti Fenyőgyöngye Étteremben tömtük meg a bendőnket. Az étteremtől többet vártunk: az ételek még csak rendben voltak, de a kiszolgálás semmi jót nem jelentett. Azért mi jól éreztük magunkat. S jövőre ha nem is ugyanitt, de valahol máshol biztosan találkozunk.

Addig pedig meg lehet fejteni a születésnapi feladványt: Hány éves az ünnepelt (mármint én), aki e jeles nap megünneplése céljából a Hármashatárhegyre kirándult?

Ja, és hogy ne feledjem: a születésem napján a munkahelyemen is megünnepeltettem magma: magammal hozott tortával és jókivánságok begyűjtésével:) Aztán délután a nagyra nőtt Balázs keresztfiammal moziztunk: egy felnőtteknek szánt filmet néztünk meg. S este pedig az ő szülei, budapesti családom tagjai leptek meg vacsorával és tortával.

Köszönöm mindenkinek, hogy valóban ünneppé varázsolták az évfordulómat.