Valentin-nap a szerelmesek ünnepe. Ám most nem a klasszikus, fiatal szerelmesekről akarok szólni, hanem arról a hihetetlen, évtizedek óta tartó szerelemről, ami a nagyszüleimet összetartja.
A nagyszüleim igen fiatalon kerültek össze: mamám 19 éves volt, mikor összeházasodtak, a nagyapám 22. Nemrég kiderült, hogy nagymamámnak számos kérője akadt, akik az udvarlási szokásoknak megfelelően a házuk konyhájának karosládáján ültek szépen egymás mellett vasárnap délutánonként. Nagyapám a mamám bátyjának barátjaként került a képbe, s elég hamar kiütötte a riválisait a versenyből, annak ellenére, hogy pénze, háza, vagyona nem volt. Igy nincstelenként kezdték közös életüket, csaknem 60 évvel ezelőtt.
Azóta együtt vannak jóban-rosszban. Majdnem nekivágtak a nagyvilágnak 56 után, aztán épitették a szocializmust (nagyapám kőműves-épitésvezetőként, mamám a téesz-ben mezőgazdasági munkákkal), gyereket és unokákat neveltek, épitkeztek, kapáltak, éltek. Most már 80 körül járnak, s még mindig együtt.
A múlt héten épp mindketten kórházban voltak, hiszen kinek-kinek megvan a maga számtalan egészségügyi baja. Ám az öregség és betegségek nehézsége ellenére együtt vannak igaz szeretetben. Ahogyan nagyapám mondta: "Nagyanyád csinált embert belőlem, ezért mindent megadok neki." Most éppen háziápolót, ebédhordót fizet, ha kell kávét főz neki, vagy segit kicserélni a pelenkáját.
Azt hiszem, magamnak sem kivánhatnék többet, csak annyit, hogy lesz valaki, aki évtizedek múlva is mosolyogva beszél rólam és megcsúnyulva és ráncosan is szeretni fog. Mert igenis van igaz szerelem.
Zárásul egy idézet egy filmből, amit nemrég láttam:
"Az igaz férfi elég bátor ahhoz, hogy egyetlen nőhöz hű legyen." Casanova
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése