Menekülés és hazatalálás Szomáliában

 Waris Dirie szomáli modell. Ez a második könyve, amiben a saját történetét meséli el őszintén, közvetlenül. 14 éves korában szökött meg otthonról, amikor egy jóval idősebb férfihoz akarták férjhez adni. Hátra hagyta a sivatagban vándorló családját, a kecskenyájat, szerető édesanyját, s szigorú apját, testvéreit. Nem állt meg Afrikában, hanem Londonba, majd New Yorkba került. Itt született meg kisfia, s itt döntötte el, hogy 20 év után hazautazik, s meglátogatja a családját.

Időközben több testvére is elhagyta Szomáliát, s külföldön telepedett le. A hazaútját az Amszterdamban élő Mohamed bátyjával tervezi, s bár mindenki lebeszéli, hogy a háborús területre, a nyomorba hazamenjen, ők gépre szállnak, s egy hosszú, sivatagon átvezető autóút után megérkeznek. A körülményekhez képest biztonságban vannak, de óriási a nyomor. Az emberek apró házakban laknak a bozótban, nincs víz, áram, az élelem is korlátozott. Ennek ellenére nagy szeretettel fogadják a látogatókat, s sok-sok rokont, szomszédot ismernek meg az 1 hetes ottlétük alatt.

Waris leginkább a szüleivel akart találkozni. Anyja még mindig gondoskodik a szeretteiről, kecskét vágat és főz, vizet hord távoli kútból, befogad, kényeztet. Apja már különvált anyjától, fiatal feleséggel, apró gyerekeivel él, s egy súlyos szembetegségből lábadozik. Warisnak sikerül közel kerülnie az egyébként távolságtartó apjához. Elhatározza, hogy hosszabb időre visszatér és elhozza kisfiát is. A történetéhez hozzátartozik, hogy saját példája miatt az ENSZ segítségével felhívja a figyelmet a nők körülmetélése ellen, a nőket elnyomó muszlim társadalom árnyoldalaira. Ennek a kezdeményezésnek a Sivatagi Hajnal nevet adja. 

Solito - Egyedül

 

Javier Zamora a saját történetét írta meg Solito (jelentése Egyedül) címmel. A fiatal férfi 9 éves gyerekként indult el egyedül (!) El Salvadorból az ígéret földjére, az Egyesült Államokba. A könyv amolyan terápia a számára: az írás segít feldolgozni azt a hosszú utat, amely a biztonságos országba, a szüleihez vezette.

Javier szülei korábban elhagyták az országot, hogy megélhetést találjanak, s otthont tudjanak teremteni a családjuknak. A kisfiú nagyszüleivel élt, iskolába járt, s míg egy nap egyetlen hátizsákkal egy embercsempészre bízzák, s elindul az úton. Korábban sosem járt más országban, vagy távol a lakhelyétől. Most viszont a hazájából a szomszédos Guatemalán, majd Mexikón át kerül Amerikába. 

A könyv amolyan naplóként szolgál. Közvetíti a gyerek érzéseit, az illatokat, a spanyol nyelv különböző dallamait, a kifejezéseket, amelyek eltérnek az egyes országokban. Kisebb csoportokban haladnak a "kivándorlók", hol kisbusszal, hol gyalog, átvágva kerítéseket, szögesdrótokat, átszelve sivatagot. 

A legnehezebb Mexikóból átjutni a határon észak felé. Itt többször is elindulnak, napokig éheznek, szomjaznak, vándorolnak, majd visszatoloncolják őket. Közben elvész az egyetlen hátizsák, benne néhány személyes apróság. Az idegen "útitársak" a családjává válnak. Az egyik anyuka és kislánya a csempészek javaslatára az anyukája és testvére lesz, egy másik férfi az apja - így hihetőbb a történetük, s nem is olyan szigorúak velük. S valóban, az idegenekből sorstársak lesznek, akik még áldozatot is hoznak egymásért, mint egy valódi családban.

Felkavaró olvasni ezeket a sorokat. Tudva azt, hogy a történet a 90-es években játszódik, s Javier azóta felnőtt, de ma is gyerekek és nélkülözők ezrei indulnak el, hogy a vágyott, biztonságos országokba jussanak. Európa felé tart ma is sok-sok afrikai, közel-keleti, vagy éppen ukrán menekült, migráns, ki- vagy bevándorló. Lényegtelen, hogy nevezzük őket, mert ami lényeges az az, hogy ők is EMBEREK. Egyéniségek, érzésekkel, álmokkal, szakmával, tanulmányokkal, családdal, otthonnal. De egy ponton mindenük semmissé válik, s csak az út marad előttük. 

A könyvet magyar webshopban is meg lehet rendelni ITT.

Mostanában olvastam egy másik könyvet az Európába tartó menekültek történeteivel, főként a 2015-2016-os évből: Nick Thorpe: Sír az út előttem

S egy másik olvasmányom az ukrán háború miatt menekülő kislányról: Jeva Szaliecka: Nem tudod, mi a háború

Sajnos a menekültek száma nem csökken. Egyre több az olyan terület a világon, ahonnan "csak" eljönni lehet. 

Mit kerestek a németek Afrikában?

 

Abdulrazak Gurnah 2021-ben megkapta az irodalmi Nobel-díjat. Az író Zanzibár szigetén született, de az ottani üldözések elől az Egyesült Királyságba menekült, s ott él, professzor, író. Ez a könyve a 20. század elejének történelmét idézi meg, amikor a Német Birodalom gyarmatokat alakított ki Kelet-Afrikában, a mai Tanzánia és szomszédos országai területén. 

Mit kerestek a németek Afrikában? Hát nem romantikus célok hozták a hódítókat Európából ide. Katonasággal jöttek, harcokkal szerezték meg, amit tudtak, s persze kihasználták a gazdasági előnyöket. A helyiekkel rabszolgaként bántak, akaratuk ellenére besorozták őket, hadrendbe állították, lakhelyüktől távoli vidékekre vezényelték őket. A legtöbbször sosem tértek vissza a földjükre, a rokonaiknak pedig esélyük  sem volt megtudni, mi lett velük. A történet egyik szála egy ilyen katona életét meséli el. 

Négy életutat ismerhetünk meg a regényben, ahol az alakok valóságosnak tűnnek, s nagy valószínűséggel van valóságalapja a történetüknek. Khalifa kereskedő lesz, nincstelenként érkezik a városba, ahol megbízható portásként, raktárosként emelkedik fel. Ilyas beszél németül, sőt tolmácsol, s verseket olvas. Kisfiúként rabolták el és adták el egy német ültetvényre. Felnőttként visszatér, hogy családjának nyomára akadjon, de már nem élnek szülei. De magához veszi sokkal fiatalabb húgát, taníttatja, de egy ponton önként vonul a seregbe, s soha nem tér haza. 

Hamza is katona, bár nem készül harcolni. Őt egy német tiszt veszi maga mellé személyes szolgának. Vele kerül el több állomáshelyre. Aysa Ilyas húga, aki titokban tanul, hogy ne csak feleségként lássák hasznát, hanem többre vágyik. Egy ponton kapcsolódik a négy főhős sorsa. Életük sajnos nem sok jót rejt, tele van veszteséggel, szegénységgel, elnyomással, kihasználással. De törekednek a jóra. Érdekes látlelet ez a könyv a németek afrikai hatásáról. Érdemes lenne erről még többet tanulni. 

Albániában, szabadon

 Lea Ypi saját rendszerváltó memoir-ját írta meg ebben a könyvben. Majdnem ugyanabban az évben születtünk, így nagyon hasonló életkorban ért minket a vasfüggöny leomlása, s a hidegháború vége. Általános iskolában voltunk felsősek, éppen formálódott, hogy mi dolgunk a világon, amikor minden gyökerestől megváltozott.

Lea szentül hitt a kommunizmus-szocializmus eszméjében, önfeledten ölelte át a városukban álló Sztálin szobrot, hitt az eszmében. A változások döbbentették rá, hogy családja nem is volt annyira lelkes a rendszerért. Sőt: dédapja bég volt és Albánia miniszterelnöke, s emiatt a családjukban nem tudtak továbbtanulni, többen átnevelő táborokban vagy börtönbe kerültek. Lea önfeledt gyermekkora és illúziói érnek véget a 80-as évek végével.

Izgalmas, hogy filozófusként épp a marxista rendszerekkel foglalkozik. Elismert professzor és író. A címlapon található képet szerintem a nyugati országokban felnövekedett nemzedékek nem  valószínű, hogy képesek megérteni. Nekem nem igényelt magyarázatot a kép, sőt, emiatt vettem meg a könyvet. Hogy mit keres a kólás doboz a tévé tetején? Akinek erre nincs automatikus válasza, az mindenképpen olvassa el a könyvet. S nosztalgiázzon a saját gyermekkorán, a rendszerváltás előtti élményein (ha vannak ilyenek).

Új-zélandi aranyásók

Most egy regény segítségével a déli féltekére, Új-Zélandra utaztam. A fiatal írónő, Eleanor Catton Man Booker díjat kapott ezért az igencsak vaskos kötetért. Az eredeti cím, The Luminaries, amit magyarul elég esetlenül A fényességek címre fordítottak. Talán én inkább "Égi és földi fények"-re fordítanám, mert ez a sejtelmes cím egyszerre utal az oly értékes aranyra és az ég bolygóira.

1866-ban egy rejtély történik az egyik aranyásó településen. Egy aranyásót holtan találnak, minden jel öngyilkosságra utal. A közelében egy magatehetetlen nő fekszik, akiről kiderül, hogy helyi prostituált és ópiumot szívott. Valamint eltűnt egy fiatal vagyonos férfi is. S mindez ugyanazon az éjjelen. A kisváros vezetői nyomozásba kezdenek, illetve mindenkinek megvan a maga válasza a történtekre. S a nyomozáson, a visszaemlékezéseken keresztül megismerjük ennek az érdekes korszaknak és messzi vidéknek az életét. 

Van itt őslakos maori és kínai aranyásó, Angliából érkező jogász, francia békebíró, helyi rendőr, aki börtönőrként szolgált, fegyenc és hajóskapitány, szállodatulajdonos, bankár, ír lelkész és zsidó kereskedő. Jó kis társadalmi lenyomat, zord körülmények, kemény férfiak. S köztük csak néhány nő. Itt csak az boldogul, aki az aranyra teszi fel az életét. 4

A főhős Anna Wetherell lesz, aki a háttérben meghúzódó nőként a történések középpontjába kerül: A fiatal lányt gyanúsítják az aranyásó megölésével, s ő még védekezni sem tud, mert bedrogozott állapota miatt nem emlékszik arra az estére. A rejtély feltárása közben megismerjük az ő történetét is. Londonból jött, menekült a nyugati világ elől, s itt próbált szerencsét. De csalók kihasználták és egy kegyetlen útra terelték. Először Lydia Wells köti magához, aki befogadja és érdekes szeánszain használja a mutatós lányt. Majd pedig a prostituáltakat futtató és operaelőadásokat szervező Manning kényszeríti az ősi mesterségre, hiszen másként nem tud pénzt keresni. 

A háttérben ott van a telihold és a csillagok, a csillagképek és a bolygók. A horoszkópok, születési sorsok, szerelem és árulás, zsarolás és csalás. A könyv mindezt lassú, részletesen leíró módban tárja elénk. A nagysikerű történetet filmre is vitték: az angol BBC sorozata látványosan dolgozza fel a sejtelmes történetet. Akinek nincs kitartása a majd 1000 oldalas könyvhöz, az megnézheti a 6-részes filmsorozatot. 

The Luminaries sorozat

Alma Mahler, a hódító

 

Alma Mahler életműve már egy ideje felkeltette az érdeklődésemet. A nevével találkozhattam Bécsben és New Yorkban, s a különleges keresztnév kiváncsivá tett. Francoise Giroud: Alma Mahler, avagy a hódítás művészete igyekszik képet adni erről a nem hétköznapi nőről.

Alma Bécsben él szüleivel, zenét tanul, tehetséges zongorista és a zeneszerzés sem áll tőle távol. Tizenévesen felfedezi saját női báját, s először a zenetanárát hódítja meg, majd a nála jóval idősebb zeneszerzőt, Gustav Mahlert. Mahler házasságot ajánl, amit elfogad. Pedig le kell mondania önállóságáról, saját zenei pályájáról és vállalnia kell, hogy a mester múzsája, felesége, háztartásának intézője lesz. Együtt élik meg, hogyan válik ünnepelt művésszé Európában, Amerikában. Gyermekeik születnek, de csak egyikük éli meg a felnőttkort. Alma Mahler haláláig kitart férje mellett, majd pedig annak özvegyeként marad a társaság középpontjában.

Udvarlói mindig is voltak, még Mahler életében belehabarodott Walter Gropius, a német építész, a Bauhaus alapítója. Titkos találkák Bécsben és Berlinben, Gropius feleségül kéri, de ő kitart Mahler mellett. Majd az ifjú festő, Oskar Kokoschka lesz a szeretője. Kokoschka több művét is neki szenteli, egyik legismertebb a Szélmenyasszony, ahol a két szerelmes egymás mellett látható. (Ugyanezzel a címmel film is készült Almáról, ugyan még nem láttam, érdemes lenne megnézni.)

 Kokoschkától az első világháború sodorja el, a festő sértetten vonul a frontra, többször megsérül, de folytatja a harcot. Alma élete során többször is feltűnt még, de kapcsolat már nem alakult ki közöttük. A nő utolsó szerelme az író, Franz Werfel lesz. Vele a második világháború előszelét, a nácizmus előretörését éli meg. Együtt menekülnek Hitler elől Londonba, Franciaországba, Spanyolországba, majd végül Amerikában telepednek le. Ott több neves európai művésszel tartják a kapcsolatot, ide menekültek Thomas Mannék, Sztravinszkij, Schönberg. Werfel sikerében osztozik, regényei nemzetközi szinten teszik őt ismertté. Alma túléli negyedik szerelmét is, majd megfogadja, hogy többet nem házasodik. 86 évesen távozik majd.

A szél menyasszonya film

Az üzenet - sikerkönyv Ausztráliából

Szóval most, hogy nem kell szakmai könyveket olvasnom az egyetemen, kihasználom az időt, s valódi élvezettel veszem a kezembe a kikapcsoló regényeket. Mivel Ausztráliában még nem jártam, s nem is olvastam ottani szerzőtől, rákerestem, milyen írók és művek népszerűek. Az abszolút sikerszerző Markus Zusak, A könyvtolvaj c. regényéből film is készült, s könyveit sok nyelvre fordítják. Az üzenet című regénye volt az első, ami megjelent tőle, hát most ezt olvastam el.

Ha könnyen olvasható, jól érthető, vicces és mai történetet keresünk, akkor vegyük kézbe ezt a művet. Egy 19 éves srác semmitmondó mindennapjairól szól, a haverjaival töltött céltalan bulikról, a pénzkeresési nehézségekről, családi konfliktusokról. Ezek alapján a regény játszódhatna akár Amerikában vagy valamelyik európai országban, az alakok, az utcák annyira átlagosak. De nem átlagos a stílus, amivel a szerző teljesen közel hozza ennek a cél nélkül tengődő generációnak a sorsát. S teszi ezt annyira jól, hogy magamban hangosan felnevetek a hétköznapi botlásokon, esetlenségeken.

A történetben van meghiúsult bankrablás, plátói szerelmes epekedés, utcai verekedés és ingyensörös templomi fesztivál. A főhős, Ed a leglehetetlenebb helyzetekbe kerül, s furcsa mód mindig jól jön ki belőle. Még akkor is, mikor jól helyben hagyják, vagy épp az anyjával vitatkozik össze.

Szóval olvasásra fel! S akkor talán kiderül a címben rejlő üzenet titka is. ("Az üzenet Te magad légy.")

Női történetek Törökországból

 Kicsit felfüggesztettem a blogírást és a világ körüli könyvbeszámolókat is. Túl sok mindent zajlott párhuzamosan: állást változtattam, egyetemi dolgozatokat írtam, s alig maradt kreatív időm és erőm a "szabad" írásra. Eltelt egy év bejegyzés nélkül. Furcsa, de nem éreztem szükségét a felesleges gondolatoknak, bejegyzéseknek. 

Most viszont két nagyszerű könyvet is olvastam, amelyek jól illeszkednek a nemzetközi olvasmányaim közé. Törökországba utaztam a könyvekkel, oda, ahol még sosem jártam, de ahová most már eléggé el szeretnék jutni. Isztambul foglalkoztatott már korábban, meg a török vidék, az antik városok, a Kis-ázsiai félsziget. S lám most mások írásain keresztül tudtam betekinteni ebbe a gazdag történelemmel és kultúrával rendelkező országba. 

Először nem is Törökországban, hanem a hatalmas Oszmán Birodalomban kalandoztam. Mivel nem nézek tévét, így lemaradtam a napi sorozatokról, szappanoperákról, viszont azért a török sorozatok népszerűsége hozzám is eljutott. Nem igazán értettem, hogy a magyar közönségnek miért lehet érdekes egy tőlünk ennyire más kultúrájú történet. Viszont Szulejmán szultán és felesége, Hürem története kiváncsivá tett. Hogyan lehet, hogy egy török sorozatban fehér bőrű, zöld szemű, vörös és szőke hajú főhősök vannak, miközben az általunk ismert törökök mind barna hajúak és barna szeműek? 

Keresni kezdtem valami nekem való olvasnivalót. Végül az amerikai történész, Leslie Peirce: Empress of the East: How a European Slave Girl Became Queen of the Ottoman Empire című (magyarul: A Kelet császárnője: Hogyan lett egy európai rabszolganőből az Oszmán Birodalom királynője) "tudományos" életrajzát szereztem be és olvastam el. 

A könyv borítója máris közelebb hozott a teleregények főhőseihez: egy reneszánsz festmény nőalakja szőke hajfürtőkkel és világos bőrrel, szemmel néz vissza ránk. Ő Hürem szultána, vagy ahogyan a nyugati történészek és kortárs írók nevezték: Roxelana. Ez a latin eredetű név utal a származására: pontosan nem tudni, de valószínűleg az akkori Orosz Birodalom ukrán területéről hurcolták el a tizenéves lányt, aki hosszú utazás során jutott éppen a török szultán háremébe. Európai nőként keresztény volt, akit rabszolgává tettek. Érdekes, hogy az angol rabszolga szó (slave) a "szláv" szóból ered! A középkorban ugyanis a portyázó tatárok és más nomád népek a szláv lakosokat tömegével adták el többek között rabszolgának a Török Birodalomban. 

Roxelana 17 évesen került a szultánhoz, s még annak trónra kerülése előtt ágyasa lett. A férfi szultáni "kinevezése" után is megtartotta a lányt, akit anyja halála után hivatalosan is feleségül vett és a történelemben először uralkodófeleségként ismerte el. Mindaddig a szultánfeleségek feladata kimerült abban, hogy trónörököst szüljenek és a fiúkat harcos uralkodóvá neveljék. Ám Roxelana elérte, hogy őt partnernek kormányzótársnak tekintette Nagy Szulejmán. Miközben a szultán seregeivel hosszú hónapokra csatába indult, felesége hűségesen hazavárta, nevelte fiait, akik őt váltották a trónon. Hosszú időt töltöttek együtt, ezalatt a birodalom határai a Balkánon keresztül Magyarországig, csaknem Bécsig kitolódtak. A szultána anyagilag támogatta a rászorultakat, iskolákat, mecseteket építtetett, egész városrészeket fejlesztett. Még azt is elérte, hogy a szokásokkal ellentétben nem külön női palotában, a férjétől távol élt, hanem beköltözött a szultán palotájába, hogy mindig elérhető legyen. Több nyelven beszélt és külföldi diplomatákkal levelezett. 

A történelmi életrajz után egy kortárs regényt választottam, ami ráadásul egy női szerző írása. A török származású Elif Shafak: Éva három lánya című regénye nemrégiben jelent meg, s nagyon sok közelmúltbeli utalás van benne. A vaskos regény főhőse Peri, aki tradicionális török családba születik Isztambulban, de apja reformszemléletének köszönhetően Oxfordba küldi tanulni. Diplomás nőként modern utat szánnak neki, viszont a lány épp a nyugati világban szembesül azzal, hogy mennyire nincs tisztában a keleti kultúrával, a vallási örökségével. Anyja buzgó hívő, de apja szilárdan elutasítja a vallást. 

 Peri a két véglet között vívódva beiratkozik a forradalmi Aznar professzor filozófiaórájára, ahol Isten létét kutatják. Itt ismeri meg a szabadszájú és független életű Shirin-t, aki Iránból származik, de szembeszegül az iszlám vallással. A másik "barátnő" és lakótárs Mona lesz, aki Palesztinából jött, fejkendőt hord, s nagyon fontos és meghatározó az életében a hite. A három lány összetűzésbe kerül egymással és a professzorukkal is. Nem is annyira a történtek a lenyűgözőek, hanem a gondolatok, ami a lányok fejében, s főként a főhős, Peri fejében fejlődnek. 

Szóval folytatom a világ körüli utazást. Most igencsak korlátozottak az utazási lehetőségeink, de épp a karantén és az itthonlét hoz elém sok jó olvasmányt.

Piroskocsi szivatósan (se) indul

Piroskocsim megmakacsolta magát: az utóbbi egy évben bizonyos időszakonként úgy döntött, nem indul be. Először csak hidegebb napokon tette ezt, amikor 3-4 napig állt magában, berágott rám és a nem indulással jelezte: többet kellene használnom.

Aztán nyáron semmi jelét nem mutatta a gyengélkedésnek. Viszont jöttek a hűvösebb őszi napok, s újra kezdte a régi lemezt. Ha pár napig nem használtam, nem indult. A bikakábel alapfelszerelés lett nálam, már rutinosan intettem le ismeretleneket az utcában, hogy ugyan segítsenek már beindítani.

Aztán eljött a nap, amikor már 1 nap alatt lemerült. S már a bikázás és a jóismerősök segítsége sem volt elég. 4 szerelő látta, s állapította meg, hogy semmi baja az aksinak, sem az elektronikának. Csak épp nem akar indulni, időnként. Végül egy szuper elektro-szaki egy órán (!) belül  megtalálta és orvosolta  hibát!

Piroskocsim azóta már a téli napokat is gond nélkül bírja. S már nincs szükség arra, hogy összecsókolózzon az utcában arra járó, segítőkész autósok autójával.

Kicsi-nagy keresztfiam

A keresztfiam 18 éves lett az idén. Egyetemista voltam, mikor született, s hipp-hopp, már túl is van a gyerekkorán, s felnőtt életkorba lépett. Ez még nem jelenti azt, hogy meg is érett (jövőre fog érettségizni).

Az idei évben sok közös utazáson vettünk részt, sok közös élményünk volt. Lassan nem én fogom őt szórakoztatni, hanem ő fog engem. Ő visz majd moziba, étterembe, kirándulni.

A mellékelt képek ezt a sokféle közös pillanatot ragadják meg. Voltunk hazai és külföldi terepen, Budapesten és Bécsben. Kirándultunk, múzeumoztunk, kutyát sétáltattunk, fotóztunk, s persze sokat ettünk hazait és néha különlegesebb ázsiait vagy éppen mexikóit.

Várom a folytatást!

Örmény tragédia

Az örmény népirtásról nem sokat tudunk. Nemrég egy amerikai mozifilmet forgattak róla a 100 éves évfordulójára Az ígéret címmel, s ez felhívta a figyelmet az 1915-ben kezdődött tragédiára. A filmet látva olvasni akartam erről a korszakról, s több regény is elém került.

Franz Werfel: A Musza Dagh negyven napja című munkája adta épp a film témáját. Végül egy másik könyvet olvastam el, Antonia Arslan: Pacsirtavár című regényét. Míg Werfel könyve a 30-as években íródott, az olasz írónő regénye a 2000-es évek elején jelent meg. Antonia Arslan saját családjának történetét meséli el.

A család neve eredetileg Arslanjan volt, ez a végződés utal az örmény eredetre. Törökország anatóliai részén éltek, tanult, tisztességes polgárai voltak egy ottani kisvárosnak, ahol orvosként, gyógyszerészként fontos szerepet töltöttek be a társadalomban. A Pacsirtavár a család város szélén található nyaralója, szeretett összejöveteleik helyszíne volt.

1896-ban már volt egy korábbi progrom az örmények ellen az Oszmán Birodalom területén, akkor százezrek pusztultak el. 1915-ben az első világháború kitörése és a nacionalista mozgalmak irányították a figyelmet az örményekre, akiket szervezkedéssel és ellenséggel való összejátszással vádoltak, s ezért "megelőzési" céllal módszeresen kiirtottak. Több, mint 1 millió ember veszett oda. Egy éjszaka alatt kivégezték a férfilakosságot, majd napokon belül elűzték a nőket és a gyermekeket. Kelet felé, a szíriai sivatag felé hajtották őket erőltetett menetben, s többségük útközben éhen- vagy szomjan halt. Kevesen élték túl, s ők külföldön kerestek menedéket.

Antonia családjának férfijait is azon a bizonyos éjszakán semmisítették meg. A gyerekeket és felnőtteket egyaránt leölték és tömegsírba temették. Az asszonyokat és lányokat élelem és egyéb javak nélkül indították útnak, s csodával határos módon élték csak túl néhányan a menetet, s eljutottak a szíriai Aleppo-ba.

A regény szemléletesen festi le a család katasztrófa előtti életét, a kulturált jómódot, amiben éltek, a barátságukat görögökkel, törökökkel, a család központi szerepét, az összetartást közösségükben. Ez mind semmivé vált egyetlen nap alatt. A korábbi törökök lettek a gyilkosaik, s a más nemzetiségűeket törvény tiltotta attól, hogy az örmények segítségére keljenek. Ennek ellenére volt néhány igaz barát, aki közbenjárt és fondorlatos módon szabadította meg a túlélő családtagokat. Antonia nagyapja akkor külföldön élt, s ezért élhette túl a tragédiát, amiben nagyapja testvére és annak családja elpusztult.

Nem könnyű olvasmány, de éppen ezért nagyon is közel hoz egy borzalmat, ami ezt követően újra és újra megtörténik a világban. Elég csak a zsidó holokausztra vagy az ugandai népirtásra gondolni. A könyvből film is készült.


Az ígéret - film

Pacsirtavár - film

Rubicon cikk az örmény népirtásról

A munka teológiája

A doktori tanulmányaimról eddig csak érintőlegesen írtam, viszont ebben a félévben egy nagyon gyakorlatias órám volt, aminek a tanulságait szeretném megosztani. A munka teológiája (Theology of Work - TOW) volt a tárgyam címe, s bár már tanultam róla máskor is, most sikerült teljes egészében megértenem a fontosságát.

Mindannyian dolgozunk. Az iskola arra készít fel minket gyerekként, hogy felnőttként képesek legyünk napi 8 órában (vagy éppen többen) egy dologra koncentrálni, tenni a dolgunkat. S ez eltart egészen a nyugdíjas évekig, évtizedekig, gyakorlatilag életünk idejéből a legtöbbet munkával töltjük. De hogyan tesszük ezt? Miért is kell dolgoznunk? Jól érezzük közben magunkat?

A munka teológiai megközelítése a munka helyét kutatja a Bibliában. Nem kell sokáig keresnünk: már a könyvek könyvének első fejezeteiben kiderül: a Teremtő nemcsak világot és embert teremtett, hanem feladatot is adott az első emberpárnak: "Uralkodjatok!" Ez azonban nem passzivitást jelent, hanem feladatot: a világot és annak növényeit, állatait "menedzselni" kell, vagyis a tétlenség helyet napi szinten feladatot kapott az ember. Sokan gondolják, hogy a munka a bűnbeesés után jött a földre, átokként. De nem: csak a munka minősége változott meg akkor, az áldott, örömteli munka fárasztóvá és kiábrándítóvá lett.

A Bibliában rengeteg hivatkozás van a munkára. A legtöbb bibliai történet szereplője valamilyen munkát végez: épít, földet művel, nyájat legeltet, kereskedik, sző, vagy éppen vámot szed. Isten maga is dolgozik, hiszen teremt és fenntart. Jézus sem isteni mivoltát ünnepelte köztünk, hanem először szakmája volt, ácsként dolgozott, s aztán lett tanító.

Magyarul néhány könyv már megjelent ehhez a témához. Tom Nelson könyvének címe: Munkára teremtve, tavaly jelent meg. Ez fedi le talán nagyon közérthetően és struktúráltan, amit én is tanultam. Egy korábbi könyv Mark Greene: Hála Istennek, hétfő van! Ez viccesebb, sok történettel és illusztrációval. Os Guinness: Az elhívás című könyvét nagyon szeretem. Nehezebb olvasmány, de érdemes többszörre átnézni. Az elhívás kérdésével foglalkozik, aminek a része a munka is és az, hogyan, milyen értékek mentén éljük az életünket.

Sok fogalom van, amiről még írhatnék. Részletesebben egy most kidolgozott tréning-anyagban fogok erről szólni. Akit érdekel és helyet ad hozzá, annak szívesen átadom.

Beszélgetések az iszlámról

Az iszlám téma már többször beköszönt az életembe. Sokáig vágyakoztam Marokkóba, végül pár éve eljuttam ide, s elvarázsolt ez az észak-afrikai muzulmán ország. Aztán India következett, ahol a hindu és budhista emlékhelyek mellett rengetek iszlám mecsetben és épületben jártam. S idén eljutottam egy újabb ázsiai muszlim országba, Malájziába.

A sok utazás mellett egyre többet tanultam a más vallásúakról. Épp a doktori óráimon foglalkoztunk a kereszténység és az iszlám hagyomány közös pontjaival, no meg persze a feszültségeket és a meg nem értést okozó különbségekkel. Ez a sok élmény és info oda vezetett, hogy nyáron feljött bennem egy előadás-sorozat ötlete. Ehhez találtam is megfelelő partnert a gazdagréti gyülekezetünkben, egy fiatal, agilis, muszlimok közötti misszióban is dolgozó fiatalember személyében. Ketten pedig előkészítettünk két előadást.

Elsőre sok mondanivalónk volt, ezt kellett struktúrába és korlátozott időbe rendezni. Számtalan könyvet, tréninget, videót használtunk, míg végül összeállt a saját anyagunk. Mivel többen kérték ezen anyagok megosztását ill. a beszélgetések folytatását, pár könyvet itt is közzéteszek.

Nem is gondolnánk, de a muszlimok között már a 20. század elején is dolgoztak magyar misszionáriusok. Döbrössy Lajos református lelkészként szolgált a Bulgária törökök által lakott vidékén. Csaknem 10 évet töltött itt a 30-as években, s az itteni élményeit írja le könyvében. Azt se feledjük, hogy a török 150 éves magyar uralma miatt igencsak van már tapasztalatunk a muszlimokkal.

Nabeel Qureshi könyvét még angolul olvastam, s közben épp az előadásunk idején megjelent magyarul is. Az Allahot kerestem, Jézusra találtam egy önéletrajzi beszámoló a saját megtéréséről. Az író muszlim szülők gyerekeként született Amerikában, ott nevelkedett, orvos lett. Gyerekkorától a hite melletti kiállásra tanították, ezért fiatalként is szeretett hitvitákban érvelni. Sokáig ellenállt az evangélium üzenetének, míg végül Isten maga győzte meg annak valódiságáról. Aztán teljes fordulattal Krisztus és a kereszténység mellett kezdett érvelni. Több videóját megtaláljuk a neten, többnél van magyar felirat is, mi ezt javasoljuk megnézésre: VIDEO.

Colin Chapman könyve a mélyebb teológiai ismeretekkel foglalkozóknak lehet érdekes. A Cross and Crescent, vagyis "Kereszt és félhold" című könyve gyakorlati és elméleti alapokat ad ahhoz, hogy tudjunk a muszlimokkal kapcsolatot építeni, beszélgetni, ha kell vitázni.

Lehet, hogy félelmet kelt bennünk az ismeretlen, a hírek, amiket a más vallásúakról hallunk, vagy amit a tévében látunk. A mi szándékunk az volt, hogy a félelmek helyett kezdjük el inkább megismerni a másikat, tanulni arról, hogy mi jellemzi az iszlámot, mit vallanak ők, és miért nem fogadják el a mi tanainkat. Ezeket tanulmányozva még talán arra is rájövünk, hogy a legtöbb muzulmán mélyebb hitű  és napi kapcsolata van Istennel, Allahhal, míg mi kultúrkeresztények lettünk, akik ragaszkodnak egy öröklött hagyományhoz, aminek már az alapjait sem ismerjük. A tanulás és megértés után jöhet a kapcsolatépítés, az ember-ember közötti találkozás, beszélgetés, s a rácsodálkozás, hogy több dolog a közös bennünk, mint amiben különbözünk.

Helló Győr!

Győrben nem igazán jártam eddig. A legtöbbször csak elsuhantunk mellette az autópályán Ausztria és Nyugat-Európa felé. Most viszont jóbarátokat látogattam meg, s velük együtt kicsit felfedeztem ezt a várost.


Győr, a vizek városa. Itt folyik a Duna, a Mosoni-Duna, a Rába, s még ki tudja hány kisebb-nagyobb víz. Ezért van jókora folyópartja, a vizeken átívelő hidakkal és romantikus szigetekkel.


A parton történelmi épületek sorakoznak, legtöbbjük a Győri Katolikus Érsekség remeke, templom, egyetem, egyházi épület.

A belváros macskaköves utcáin a barokk korába kirándulhatunk. Többszáz éves lakóházak földszinti üzletekkel és látványos cégérekkel. Kávézók, éttermek, panziók és szállodák.

Ez a pár óra csak az első ízelítőnek volt elég. De ide visszatérek még. Ha másért nem, hát a Győri Balett egyik előadásáért.

Reformáció ma

Mit jelent a reformáció ma? Egy történelmi tény, egy évszám? Vagy valami, ami él, ma is történik, itt és most, velünk?


Eszéken jártam épp egy megbeszélésen az idei reformációs ünnepnapon. Horvátországban a többség katolikus, elenyésző számban vannak csak protestánsak. Október 31-e estéjén egy apró pünkösdi gyülekezet ünnepségén jártam. De mitől különleges ez?


Attól, hogy itt horvát nyelven mentek a szövegek, de a zene összekötött minket nyelvtudás nélkül is. Attól, hogy a templom épülete egykor zsinagóga volt és a helyi zsidó közösséget szolgálta. Az épület festett faboltozatos tetején és ablakain még látjuk az erre utaló Dávid-csillagokat. Attól, hogy keresztények mellett nem keresztények is jelen voltak, hiszen megjelent a helyi muszlim közösség vezető imámja.


Te milyen helyen látod a reformáció helyét ma? Tudod ezt jól képviselni?

Az ősz színesben

Kivételesen száraz és hosszú, napos őszünk volt. A szezon legjobb képe a lenti. A szomszédságunkban készült Zuglóban.

Lakótelep - másként

Gondolnánk, hogy vannak nagyon is élhető lakótelepek a nagyvárosokban? Az egyik ilyen Budapest Kispest városrészében található és Wekerle-telep a neve. Nemrég itt egy vezetett túrán vettünk részt.


Wekerle Sándor pénzügyminiszter volt a 20. század elején. A századfordulón Budapest hatalmas fejlesztések történtek, rengeteg gyár épült, s a gyárakba vidékről jöttek a munkások. Nekik pedig lakásra volt szükségük. Wekerle ekkor gondolt egyet és egy városon kívüli üres területre 10 ezer főnek terveztetett lakótelepet.

A telep középpontjában egy négyszögletes tér, a mai Kós Károly tér található, itt futnak össze a sugárutak, s itt haladnak a buszjáratok is. A sugárutak mentén kisebb, fasorokkal szegélyezett utcák sorakoznak.

Kós Károly erdélyi építész és irodalmár volt, őt kérték fel a főtér megtervezésére. Olyan teret álmodott meg, ami egységes, de mégsem egysíkú. Egyforma házak helyett különálló, de egymás mellé csatolt házsort tervezett, amelyeket csak a főutak szelnek át.


A házak stílusa a történelmi korokat idézi: van itt erősen reneszánszra, gótikusra hajazó épület, de a népi építészet fa díszítései és tetői is megjelennek.


A tér közepén hatalmas park, ahol rengeteg a játszótér, a sétatér, a növény. Itt áll a telepet építtető Wekerle miniszeter és az építész Kós Károly szobra.

A főtér mögött vannak a szintén egységes tervek alapján, de különböző kinézetű lakóházak. Van közöttük ikerház, családi ház, soklakásos társasház. De praktikusan be vannak ide tervezve a templomok, az iskolák is.

Ha valahol, itt szívesen laknék. Mézeskalácsos házikók, melyek a középkor romantikáját, a történelmi óvárosokat idézik. Anno még figyeltek arra, hogy élhető, az emberhez és a természethez közel álló épületeket és tereket tervezzenek.

Ja, és itt található a Barátok közt sorozat kezdőképe és képzeletbeli helyszíne is, a Kós Károly tér sarkán. Ki gondolná, hogy ez nem egy mai épület, hanem már több, mint 100 éves?!


Az is érdekes, hogy hasonló lakótelepek ugyanebben az időszakban más városokban is épültek. Épp Győrben járva fedeztem fel a hasonlóságot a Wekerle-telep és az ottani Gyárváros lakóházai között. Itt egy érdekes oldal történelmi képekkel, amik jól mutatják a hasonlóságot. Mintha testvérek lennének a telepek...

Az idei balatoni szezon legjobb képei