Olyan jó volt az előbbiekben a valós állataimról, a kertben lakó "állatkertemről" beszámolni. Be kell vallanom, hogy a valós, fizikailag kézzel fogható állatkert mellett létezik egy virtuális, fizikailag megfoghatatlan és felfoghatatlan állatkert is. Eme állatkert létezésére jóbarátom, Szilvi döbbentett rá, mikor a saját állatkertjéről kezdett mesélni hónapokkal ezelőtt...Anno ámulattal figyeltem, hogyan tud barátném egy bérelt emeleti lakásból egy egész állatkertet irányítani. Aztán eljött az idő, amikor én is állatkerti főigazgatóvá, állatidomárrá váltam. És ez nem mese. Azon vettem észre magam, hogy sok-sok vadállat vesz körül, hím majmok, akik a ketrecen belül egymást kerülgetik, rázzák a rácsot, s követelik a kaját. De nem képesek a ketrecajtót maguk kinyitni, elfordítani a zárat, ami nincs kulccsal vagy lakattal lezárva. Bent ülnek, s időről időre követelik, ami nekik jár.
S akkor mit tehet az ember lánya? Hát állatkerti etetésbe kezd. Azt adja, amilye van. Dob egy-két banánt (mert a banán tápláló, könnyen elfogyasztható és köztudottan szeretik a majmok), aztán várja, hogy elhallgassanak az állatok.
De azok nem hallgatnak, újabb banánt követelnek. Akkor dob újra, az utolsónak szánt banánt, de a "marha" majma képtelen az odadobott plussz banánnal mit kezdeni. Csak nézi, felbontani se tudja. Aztán felbontom neki és a kezébe adom.
Nézi-nézi, hogy akkor most ezt megegye vagy ne. Mert a hasa már tele van, de valamit még mindig szeretne, valamire még mindig vágyna, csak nem biztos, hogy a banán az. De hát ugye a majmok beszélni nem tudnak, így nem képes elmondani, érthetően megfogalmazni, hogy mit is szeretne az embernőtől.
Aki nem érti a fenti mesét, annak ajánlok a figyelmébe egy zenét és egy előadást:
Ákos - Majom a ketrecben
Philip Zimbardo - A férfiak hanyatlása
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése