Márciusi ifjak

Március idusán az 1848-as forradalom kitörését ünnepeljük. Petőfi, Kossuth és Táncsics neve jut az eszünkbe elsőre, a Nemzeti dal és persze a nemzeti színű kokárda. Most viszont nem annyira az ünnepről és a történelmi hagyományokról, inkább az ennek kapcsán eszembe jutó gondolatokról írnék.

Márciusi ifjak ma is vannak. Köztünk élnek. Sőt ismerek is néhányat közülük. Forradalmárok ők, csak éppen nem a Habsburgok ellen kelnek fel, hanem a megszokások és a hagyományos, jól bejáratot módszerek ellen. Ízig-vérig magyarok ők is, mégha nem is mindig színezik magukat piros-fehér-zöldbe. Harcos ifjak férfiak és nők, akik saját maguk vívják ki a győzelmüket néha harcolva, néha elkeseredve, de mindvégig mélyen őrizve a belső magjukat, ami hajtja őket.

A ma élő márciusi ifjak egyike képes külföldre menni, majd hazatérni, s az álmait vidéken megvalósítani. Néha átmenetileg úgy érzi, letért a mások által ideálisnak tartott fő csapásirányról, de azt mindig tudja, hogy az álmaihoz vezető útról nem tért le.

Egy másik ifjú a fővárosban él, s az alkalmazotti létet, a biztos fizetést cserélte a független, szabadúszó létre. Otthonról dolgozik, vagy éppen több helyen, több ügyfélnek. Nincs még rendes fix bevétele, de mégis boldog és elégedett. Dolgozik és építi a vállalkozását.

Néhány ifjú barátom saját vállalkozásba kezdett és munkát ad kb. 1o embernek. Kockáztattak, pályáztak, nyertek, vidékre költöztek, irodát béreltek és embereket vettek fel. Az abszulút siker még nem garantált, de a bátorság próbáját már kiállták.

Szóval ma is vannak akikre büszkék lehetünk, akik saját magukra is büszkék lehetnek.

Thai életek

Folytattam a könyves utazásomat. Most éppen Thaiföldre utaztam egy ottani regény segítségével, melyet Clevelandben élő thai barátnőmtől kaptam postán, az ő személyes ajánlásával. A könyvet Kukrit Pramoj írta, s egy ausztrál hölgy fordította angolra. A címe: Many Lives, vagyis "Több élet".

A regényt valós események ihlették, amit az író kicsit átalakítva írt újra. 11 ember életét eleveníti fel, 11 emberét, akiknek elég más a háttere, viszont egy időpillanat mégis összeköti őket. Ők mindnyájan azon a Bangkokba tartó hajón utaztak, amely egy viharban balesetet szenvedett. Mindannyian meghaltak.

Az egyes fejezetek az elhunytak életét elevenítik fel. Van közöttük színész, orvos, vagy író, van aki főszerepben anya vagy lány, vagy éppen herceg. Megannyi élet, megannyi múltbéli történés. Apró és nagyobb vétkek, sorsok, melyek valamiért egyszerre hunytak ki. A thai budhista hit szerint a karma határozza meg, hogy kinek milyen sorsa van, vagy éppen mikor hal meg. A hagyomány szerint ezeknek az embereknek rossz karmája volt, mert hirtelen haltak meg. Pedig valójában épp "jókor" mentek el, szinte készen az elmúlásra.

A könyv 1954-ben jelent meg, ebbe a korba repít minket. Megismerhetjük belőle a thai vidéki és városi életet, a szegények túlélési küzdelmeit, vagy éppen a gazdagok elkényeztetett életét. Láthatjuk, hogyan választanak hivatást, milyen út vezet valakit a szerzetesi léthez vagy éppen a katonasághoz. Mindannyian másokért éltek és mások életét mentették, védték, őrizték, de a sajátjukat nem tudták megtartani. Elmondható ez a leprában szenvedő és kiközösített orvosról, az évtizedeket szolgáló katonáról, az anyáról, aki fogyatékos gyermekét nevelte egyedül, vagy éppen a lányról, aki anyját és annak követeléseit volt kénytelen elviselni. Nem akartak ők ártani másoknak, szerény életet éltek, ám valamiért mégsem volt teljes a sorsuk. Volt, akinek társ nem adatott, volt akinek az apja hiányzott, vagy éppen a pénz, a lehetőség egy jobb életre.

A thai könyvutazás már csak egy valódi thaiföldi utazással lenne teljes. Talán hamarosan ez is összejön.

Kukrit Pramoj

Hoffice

A múlt héten valami igen egyedi dologban volt részem: pénteken "hoffice" módra dolgoztam. Ez egy elég egyedi elnevezés, ami "lakásirodát" jelent. Vagyis, hogy a normál iroda vagy coworking iroda helyett nem otthonról, home office-ból, hanem valaki másnak az otthonából dolgoztam egy napig.

Egy ideje kizárólag szabadúszóként dolgozom, s időm nagy részét a saját lakásban töltöm. Itt nincs külön irodám, az irodai teret a laptopom jelenti mindösszesen. Ennek a független munkavégzésnek megvannak a maga előnyei: nincsen holtidő, megspórolom az utazást, a megbeszéléseket, nincsenek zavaró tényezők. Viszont saját magamnak kell megszerveznem a munkát és annak hátterét, ami azt jelenti, hogy nincs mellettem csapat, nincs főnököm, segítségem, mégcsak véleményt se nagyon tudok kérni mástól.

Ezért ez a fajta munka egy idő után unalmassá és egyhangúvá tud válni. Nem a munkakedv vész el, hanem a pozitív, lendületes szemlélet. Ahhoz, hogy lendületet nyerjek, most elég volt egy napra kimozdulnom a megszokott helyemről és egy kedves ismerős saját lakásában berendezett, rögtönzött "hoffice"-ba menni.

Heten dolgoztunk aznap, nem is akárhogyan. Ahelyett, hogy mindenki elmerült volna a saját ügyeiben, megosztottuk egymással, milyen feladatot végzünk épp, mik az elakadásaink stb. Még arra is volt lehetőség, hogy egymásnak segítsünk ötlettel, véleménnyel, vagy csak pár kérdéssel. Így dolgunk végeztével elégedetten zárhattuk a napot.

A munka mellett persze volt idő közös kávéra, ebédre, egymás jobb megismerésére. Én néhány tech ötlettel gazdagodtam, azért nem rossz, ha néha mérnöki agyakkal is összefutok.

Akit érdekel ez a fajta munka, az a világon bárhol találhat ilyen "munkaközösségeket". Itt van egy link hozzá.

Ezt a mostani "irodát" egyik kedves barátnőm kezdeményezésére hoztuk össze, róla, s digitális nomád életéről a Facebookon olvashatunk, ill. nemrég írt egy bejegyzést a CTP blogjába is.

Szóval a munkavégzés nem függ helytől és időtől, mégcsak a minket körülvevő emberektől sem. Mindösszesen egy laptopra és internetre van szükség, meg persze elhatározásra.