Dél-Afrika színei

Folytatódott a könyves utazásom, ezúttal Dél-Afrikába repített el Alan Paton: Cry, the Beloved Country (vagyis Kiáltsd, ez szeretett ország!) című műve. Magyarul nem találtam meg a könyvet, az eredeti angol nyelvű kiadás Dél-Afrikából érkezett, ugyanis unokaöcsém ott kalandozott, s ő szerezte be nekem.

Dél-Afrikáról a megosztottság jut elsőre eszembe: itt minden fekete vagy fehér, nincs átjárás a két világ között. Történelmét formálták a hódító hollandok (búrok) és angolok, így a nyelvek közül is e kettőt, a hollandosan hangzó Afrikaans nyelvet és az angolt beszélik a helyi zulu és egyéb törzsi nyelvek mellett. Az emberek többsége fekete, viszont a fehérek hatása még mindig jelentős: ők azok, akik jó állásba, jó iskolába, szép lakásba tudnak kerülni, a feketék pedig kunyhókban, nyomortanyákon élnek, bányákban dolgoznak, vagy éppen bűnöznek.

Az 1948-ban kiadott regény akár megtörtént esemény is lehetne. Főhőse egy fekete tiszteletes, aki a vidékről elindul a nagyvárosba, Johannesburgba, hogy megkeresse húgát. Először jár a városban, s a naív ártatlanság szemszögéből ismerhetjük meg e város sötét oldalát. Megtalálja a húgát és annak fiát, a lány prostítúcióból élt. Eztán a saját fiát kezdi el keresni, aki javítóintézetbe került, onnan kikerülve pedig betört egy házba és lelőtte a fehér tulajdonost.

Innentől kezdve egy erkölcsi okfejtésbe kezd a regény: a tettéért bűntetést érdemel a fiú, a legsúlyosabbat, de ha változást akarunk a világban, akkor mégis inkább a kegyelemnek kellene győznie és esélyt adni a feketéknek, hogy megváltozzanak, tanuljanak, dolgozzanak és felemelkedjenek. De nem ez történik. A fiút sem az önkéntes ügyvéd, sem az áldozat családjának bocsánata, vagy éppen apjának imái sem tudják megmenteni.

Ám a mű mégsem záródik reménytelenséggel: a vidékre visszatérő lelkész mégis a szeretet és megbocsájtás tanúja lehet, mikor az áldozat családja segíteni kezdi a helyi szegényeket.

1948. óta már több változás történt ebben az ellentmondásos országban. Megalakult az önálló Dél-Afrikai Köztársaság, a feketék vezetik az országot, ám az ellentmondások ezzel még nem tűntek el.

Az író Alan Paton nagyszerűen reagadta meg országának árnyoldalait. Ő maga is politizált, saját liberalista pártot alapított, s küzdött az apartheid ellen. Sok mindennel foglalkozott, több könyve megjelent.

Itt egy film, amiben az első fekete miniszterelnök, Nelson Mandela nagysága kap szerepet:
Invictus

Korral jár

A téli időszak nem a kedvencem, s ezen még az sem segít, hogy ilyenkor van a szülinapom. Az idő telik, az évek száma nő, szaporodnak az ősz hajszálaim, öregszem.

Viszont mégis van valami, ami feledteti velem az idő múlását, s ami még egy "nyomasztó" szülinapot is valódi ünneppé tud varázsolni. Ez a valami pedig nem más, mint egy szívből készített torta. Idén háromszor ünnepeltem, az ország három pontján, s három igazán finom ünnepi tortában volt részem.

Először az ország szívében vágtuk meg a tortát, ott, ahol a legtöbb időt töltöm, ahol élek. Az ünnepi vacsira drága rokonaimnál került sor, s torta gyanánt házi tiramisu várt, a gyertyákat pedig tüzijáték helyettesítette.

Aztán következett a kelet-magyarországi családi ünnep anyu házi diótortájával, saját dióból és házi hozzávalókból. A kört a múlt heti nyugat-magyarországi nutellás torta zárta, amit kedves barátnéim készítettek el és nagy sutyorgás közepette köszöntöttek vele.

Köszönöm mindenkinek, aki gondolt rám egy üzenet, egy telefon, vagy éppen egy együtt ünneplés erejéig! Várom a jövő évi finonságokat!


P.S. A tortázás Valentin-napig tartott, persze mi amolyan "anti-valentin-napként" ünnepeltünk egy tündéri vidéki kávézóban pöttyös terítő mellett piros pöttyös bögrébe kapott finom kávéval.

Taylor

Taylor Swift nevére még Amerikában figyeltem fel. Ki ez az alig húszéves lány, akinek a lemezeivel tele vannak a boltok, a rádiók az ő slágereit játsszák, s a tinilányok olyanok akarnak lenni mint ő? Aztán Magyarországra kellett megérkeznem, hogy kicsit megismerjem és megszeressem a zenéjét.

Sok ismert slágere van, ezek közül kettőt osztanék meg a közelmúltból. Mindkettő egyszerű popslágernek tűnik, pedig igenis magvas a gondolatvilága. A Shake it Off vagyis "Rázd le magadról" mindenkinek szól, aki nem akar szokványos, hétköznapi figura lenni, s beállni a sorba az átlagosok közé. Rázzunk le magunkról minden előítéletet, s érezzük magunkat jól. Ezt üzeni a szám, s ezzel sok bíztatást, önbizalmat ad a hallgatóinak.

A másik szám a Blank Space, melynek főszereplőjét magáról mintázta Taylor. A csinos, stílusos fiatal nő "falja" a férfiakat: hűvösen és elegánsan élvezi az életet saját kastélyában, ahol minden földi jóval ellátja a pasikat, de aztán mégsem elégedett a helyzettel. Állítólag ilyennek gondolják Taylort a rosszakarói, ezért írt is erről egy számot. A zenén túl fantasztikusak a klipp képei.

Nemrég pedig azzal hívta fel magára a figyelmet az énekesnő, hogy a Grammy-díj átadóján egy alig félperces köszönőszövegben a fiatal nőtrásait bíztatta, hogy igenis álljanak ki magukért, az álmukért, még akkor is, ha mások rosszat akarnak és rosszat mondanak róluk. Ezzel is saját életére utalt, de nagyon elegánsan és profin, anélkül, hogy negatív hangokat hallatott volna, egy pozitív inspiráló beszédet mondott.

Szóval profi a csaj, érdemes követni, tanulni tőle.

Itt lehet megnézni a beszédet

Lány hét névvel

Folytatom a "Könyvekkel a világ körül" sorozatomat. Most egy észak-koreai nő saját történetét olvastam, melyben a szökését meséli el. Hyeonseo Lee: A lány hét névvel című műve olyan, akár egy kalandregény, pedig nem az, valóságos naplóregény.

Természetesen az írónő álnevet használ, többet is. Először akkor változtatták meg a nevét, mikor anyja újra házasodott, s a kicsi új apát kapott. Majd saját maga váltott nevet 18 évesen, miután átszökött Kínába. Kínában rokonoknál élt egy rövid ideig, de tőlük tovább állt, s a saját lábára állva keresett munkát és szállást.

Megtanult kínaiul, olyannyira, hogy mikor valaki feljelentette, a rendőrök elengedték, mert szerintük ő kínai. Ekkor váltott újra nevet, elköltözött, s majd 1o évig élt Kínában, ahol felszolgálóból tolmáccsá küzdötte fel magát. Olyannyira, hogy tudta a családját támogatni Észak-Koreában. Viszont a biztonság miatt Dél-Koreába vágyott. Így kalandos úton ide érkezve menekültvédelmet kért, s kapott, így letelepedhetett, egy új néven. Az anyját és öccsét elég nehéz úton szöktette ki Kínán és Laoszon keresztül Dél-Koreába, hogy aztán ott éljenek.

Az írónő története azért kapott nyilvánosságot, mert anno segített neki egy ausztrál fickó. Valamint az ENSZ emberi jogi bizottságának ülésén is részt vett, ahol ő testközelből számolt be a észak-koreai kegyetlenségekről. Erről egy TED-előadásban is beszámolt.

De miért is kell Észak-Koreával foglalkoznunk? Mert Oroszország után itt van a legrégebb óta kommunista hatalom. Olyannyira, hogy itt kegyetlenebb a vezetés, a bürokrácia, a korrupció, mint az oroszoknál, vagy a kínaiaknál. Míg a két Németország már több, mint 25 éve egyesült, s eltűnt a határ Vietnámon belül is, addig a két Koreát a világ egyik legjobban őrzőtt határa választja el.

De nem is a fizikai határ a legdurvább, hanem a lelki-pszichés határ, amit a két ellentétes pólusú ország állampolgáraiba nevelnek. Hyenseo ezt a határt akarja lebontani. Saját élete a példa, hogyan küzd meg egy észak-koreai azért, hogy szabadon élhessen, s teljes élete lehessen.

TED-video

Miért hímzek?

Mostanában újra rákaptam a keresztszemes hímzésekre. Több alkotásomat is közzétettem már itt. Új kedvencem a Pinterest lett, ahol rengeteg kreatív képet, inspiráló alkotást találhatunk. Ha szerencsénk van, akkor útmutatót ill. hímzésmintát is találunk.

Letöltöttem magamnak "pár" ,mintát, azt hiszem nyugdíjaskoromig is kitart, ha ezt mind meg akarom csinálni. A minták között találtam néhány nagyon találó feliratot, melyek jól összegzik, miért is hímzünk, miért hímzek én magam is.

Az egyiken a felirat magyarul: "Keresztszemest hímzek, így nem ölök meg senkit." Ennél jobban össze sem lehetne foglalni a hímzési tevékenység lényegét: a hímzés terápia, mely lelassít, a kreatív alkotás élményét adja, olyan mint, egy színező, ahol fokról fokra rajzolódnak ki a minták, a színek, hogy a végén valami csodálatos egésszé váljanak. Ja, s mellesleg amíg a tű forgatásával vagyunk elfoglalva, nem idegeskedünk, nem bosszankodunk, s még csak elméletben sem fojtunk meg senkit.

Szóval, aki kedvet kapott, keressen valami jópofa mintát és hímezzen!

Blog angolul

Nemrég részt vettem egy PR-kurzuson. Az előadásokon kb. 3o-an voltunk jelen, marketingesek, diákok, PR-szakik, újságírók. Mikor a blog témakörére került sor, kiderült, hogy egyedül én vagyok a teremben, aki több blogot is ír. A többieknek ismeretlen volt a blog művelése, mármint a gyakorló blogger oldaláról.

Írok ugye a saját privát blogomba, vezetem a vendégházunk blogját, közösen bloggerkedem kedves barátnőimmel, a non-profit világába pedig a CTP blogján keresztül kalandozom. Ami hiányzott, az egy szakmai blog, így most újítottam: a LinkedIn-en angolul kezdtem rövid írásokat közölni az online kommunikáció és marketing világából.

Nem vágyom világsikerre, főként magamért írok. Angolul próbára teszem magam, hogy hogyan megy a gondolataim írásba foglalása egy másik nyelven, hogy vajon a meggyőzés és self-branding (ön-marketing) világában tudok-e valami színt hozni, valami sajátos megjelenést.

Egyelőre két bejegyzésem jelent meg:

Social media for business

What makes a successful website?

Építő kritikát szívesen fogadok:)

Magyar holocaust "sikerek"

Két magyar alkotás is sorra aratja a sikereket külföldön. Mindkettő témája a holocaust, a zsidóüldözés, a haláltáborok. Vitathatjuk, hogy mennyire időszerű még mindig erről a sötét történelmi időszakról szólni, de úgy látszik, az alkotókban még van elmondanivaló.

Gárdos Péter regénye a Hajnali láz előbb hozott sikert külföldön, mint idehaza. Az ismert filmrendező a saját szüleinek valóságos szerelmi történetét meséli el a naplószerű regényben. Mindketten túlélték a náci haláltáborokat, s a háború után Svédországban egy rehabilitációs kezelésen vesznek részt. Testben elgyötörtek, fiatal koruk ellenére már "öregek". Viszont nem adják fel az életkedvüket: a férfi feleséget keres, s ezért több, mint száz magyar túlélőnek ír levelet. Az egyik címzett valóban a felesége is lesz, annak ellenére, hogy az orvosok nem jósoltak sok időt a túlélőnek.

A másik alkotás a sokat emlegetett Saul fia című film. Nemes Jeles László első nagyjátékfilmje azonnal elhozta az Aranypálmát a Cannes-i Filmfesztiválon, s begyűjtötte a legjobb külföldi filmnek járó Golden Globe díjat is. Most pedig várjuk, hogy vajon megnyeri-e az Oscar-díjat is.

A film rendezői bravúr, ugyanis kézikamerával forgatták a főszereplő szemszögéből bemutatva a haláltábor borzalmát. Így a korlátozott képi megjelenést a hangok, zajok teszik teljessé. Viszont ennek ellenére, vagy éppen ezért érezzük, hogy mi is ott vagyunk a történetben.

Sok a vita a holocaustról, ám mindenképpen érdemes megnézni a filmet, ill. elolvasni a regényt. A Hajnali lázból film is készült, már játszák a mozik. De szerintem a könyvet biztos nem tudja lekörözni.

Hajnali láz film

Saul fia film