Arcszesz és hajlakk

Két darabot láttam az elmúlt hetekben, s csak utólag jöttem rá, hogy mindkettő a haj körül játszódik. Az első darab A borbély címre hallgat és egy "valódi" borbélyüzletben zajlik.

A Katona József Színház nagy kedvencem, nemrég kezdték el játszani Bán János szereplésével a darabot. A helyszín pedig nem a színház kamaraterme, hanem a Kossuth Lajos utca egyik nem használt üzlethelyiségében van.

Miközben mi nézők a borbélyüzletben ülünk, a borbély (vagyis az azt alakító színész) "rendel": borotvál, lelket ápol, mesél. Néha kiinteget a kirakat előtt elhaladó gyalogosoknak, volt, hogy pózolt is egy bekukucskáló fotósnak, vagy éppen idegen nyelven próbálkozott szóba elegyedni az arra járó turistákkal.

Azért a fő feladata a darab előadása volt, melyet kiválóan meg is tett. Rengeteg humor, vicces sztori hangzik el, már majdnem azt is hinnénk, hogy valódi komédiában van részünk, ám a vége az inkább tragikus.

A másik darabot a Játékszínben játszák hat női színész közreműködésével (köztük Hernádi Judit, Zsurzs Kati és Erdélyi Tímea). Acélmagnóliák a címe, az azonos című amerikai film alapján készült. A filmet nemrég láttam, így ismerős volt a történet, viszont ötletesen adaptálták színpadra a kizárólag nők közreműködésével elénk varázsolt darabot.

Ebben is rengeteg a sziporkázó humor, a színésznők igazán elemükben vannak, miközben a szerepüket hozzák. Viszont itt is tragédia lesz a vége. Míg A borély nagyon európai és magyar, addig az Acélmagnóliák nagyon amerikai. Színesebb, könnyedebb, de mégis ugyanolyan fájdalmas.

Akit érdekelnek az előadások, az időben szerezzen jegyet.

További infó:
A borbély

Acélmagnóliák

Film

Mágnás Elza

Nemrég a Duna TV vetített egy nagyon jól összrakott magyar filmet. A Félvilág című tévéfilm az ismert kurtizán, Mágnás Elza halálát mutatja be.

A 2o. század elején élt Budapesten, ahol az egyik legismertebb és legirigyeltebb "kokott" volt. Főleg azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy hódolói drága ékszerekkel kényeztették, s viszonylag hamar talált magának egy gazdag férfit, aki elegáns lakást rendezett be neki és kitartotta.

A film egy valóságos thriller, hiszen van benne szerelem, féltékenység, irigység, s persze gyilkosság is. A színészek játéka nagyon mesteri, a főhőst Kovács Patrícia játssza kiválóan. Mindenkinek ajánlom megnézésre.

A film előzetese

Ugyanezen torténetből most egy kiállítás is látható a Kiscelli Múzeumban. Ráadásul a kiállítás anyaga virtuálisan is elérhető az interneten a Google alkalmazásának köszönhetően. A kiállítás anyaga még a számítógép képernyőjén is sokat mesél erről a korról, erről a tragédiáról.

A kiállítás linkje itt található.

Hótalpas túra

Milyen lehet az, mikor 5o centis hóban taposol végig egy 14km-es távot? Hegyre fel és hegyre le, a túlélésért küzdve? Magadon viselve 4 réteg ruhát, fura túrafelszerelést, s persze az egész napi elemózsiát? Na most hétvégén megtudtam, hogy erre is képes vagyok.

A marokkói hőség után egy szlovákiai fagyos túrára mentem a már ismert túraszervező csapattal. Szerencsére voltak ismerősök, akik ide invitáltak, köszönet nekik érte. Mivel idén sincs rendes telünk, havunk, hidegünk, így a lelkem és a testem havas téli tájra vágyott, friss levegőre, erdőre, mezőre.

Egészen Donovaly-ig kellett mennünk az Alacsony Tátra ismert pontjáig, hogy megfelelő havas terepet találjuk hótalpas túránknak. A hótalpas jelző azt a fura szerkezetet jelöli, melyet a lábunkra csatolva viselünk. Ennek segítségével nem süppedünk a hóba, nem csúszunk meg a lejtős szakaszokon, hanem szépen tudunk haladni. Már ha szépnek lehet nevezni a cammogást, amit produkáltunk: a síoverálok suhogása, a hó ropogása közepette ütemesen haladtunk előre, de közben beszélgetni sem tudtunk, hiszen a nagy hangzavarban, amit felszerelésünk okozott nem hallottuk egymást. Meg egyébként se sok szusz maradt bennünk a kedélyes társalgáshoz...

A körülmények ellenére nagyon jól éreztük magunkat. Arcunk hihetetlenül kipirult a -15 fokban, a szélben, tüdőnk megtelt friss levegővel, testünkben pedig beindultak a méregtelenítési reakciók. A havon való haladást a hótalpak mellett síbot ill. túrabot is segítette. Volt, hogy szélnek kitett gerincen "sétáltunk", volt, hogy fenyőerdőben haladtunk. A legdurvább részen hatalmas meredeket másztunk meg cikk-cakkos ösvényen, majd lefelé a fenekünkön csúszva gyorsítottuk meg a leérést.

Mesevilágban jártunk, már csak a tündérek, erdei manók hiányoztak a behavazott képről. Több, mint 6oo méteres szintkülönbséget küzdöttünk le együtt, hogy felérjünk az 13oo méteres csúcsra. A csúcscsoki elfogyasztása szokványos ilyenkor, de mi nem igazán éreztük a csoki ízét, mivel mi is és a csoki is teljesen összefagyott...

Néhány tanács zárásul a hozzánk hasonló elvetemülteknek: ha lehet minden folyadékot termoszban vigyetek, mert különben megfagy. Legközelebb biztos, hogy viszek termoszban nem csak teát, de forralt bort, meleg levest is. Ugyanis a hideg élelem a hidegben nem sokat segít.

Menedzsment mindenek felett

Korábban szereztem egy üzleti könyvet, amiről ajánlókban olvastam. Most jutottam el, hogy átnézzem. Julian Birkinshaw: Reinventing Management, vagyis a Menedzsment újrafelfedezése a címe. Ezzel meg is adja a könyv alapvetését: a sok éve megszokott üzleti-menedzsment elvekkel szemben valami mást, valami jobbat keres és talál.

Bevezetőjében leírja, hogy az utóbbi időben divatossá vált a vezetésről (leadership) írni, ezzel kapcsolatban fejleszteni a szervezeteket és az ott dolgozókat. Viszont kevés hangsúlyt fordítottak a menedzsmentre mint elvre, ill. a menedzserekre, akik a "piszkos munkát" végzik. A vezetés egy kicsit a filozófia, a célratartás, a menedzsment pedig a tartalom, a megvalósítás. Ezért a kettő csakis együtt, egymás mellett és nem egymás ellenében létezhet.

A könyv sok-sok céges példát vonultat fel. Google, McDonald's, Ikea, gyógyszercégek, bankok. Az ő hibáikból és sikereikből tanulhatunk és levonhatjuk a következtetéseket. A könyv megírását leginkább a 2oo8-as válság tette szükségessé, hiszen ez a gazdasági válság is menedzsmenthibából indult ki. A "régi" elvek szerint hatalmas cégeket kőbe vésett szabályok működtetnek, s ez lassabb, rugalmatlan reakciót okoz, néha pedig bukást. Ezzel szemben az "új" elmélet szerint a kisebb cégek, vagy a kisebb csoportokra, osztályokra osztott szervezetek rugalmasak, kreatívak, így versenyelőnyre tudnak rövid időn belül szert tenni.

Persze a fenti elvet elég szofisztikáltan fejti ki az író. Például az egyik menedzsment modelt meghatározó tengelyen a bürokrácia és a spontán koordinálás között húzódik. Tradicionálisan szabályok határozzák meg egy cég életét, de mi lenne, ha spontán döntésekre, az alkalmazottak felelősségvállalására bíznánk az ügyeket? A jó modell az, ha a kettőt kombinálja, s vannak szabályok, de nem minden kőbe vésett. Például a jelen kor vívmányai, az internet a flexibilitást segíti elő: távmunkában, szabadúszóként lehet dolgozni, akár részidőben, akár projekt alapon.

A bürokráciával összefügg, annak szervezeti megjelenése a hierarchia, vagy éppen a hierarchia hiánya, a kollectív küldetéstudat. Ezzel pedig rögtön a szervezeti kommunikációhoz is érünk, vagyis, hogyan érintkezik, hogyan oszt meg egymással információt a felettes, a beosztott, vagy az egy szinten lévő kolléga. Kiderül, hogy hierarchiára szükség van, de vannak szintek, ahol ezt lehet rugalmasan kezelni, pl. az ügyfelek ill. külső partnerek felé.

A menedzsment célja lehet egyértelmű és átvitt értelmű. Általában az egyértelmű célokat preferálják a nagy cégek, ezt könnyebb ellenőrizni, mérni, a dolgozókat motiválni ebbe az irányba. De átvitt célokra is szükség van, amik hosszútávúak, kevésbé megfoghatóak, ám mégis közösséget teremtenek.

A motiváció iránya szerint lehet belső és külső. Ezzel el is érkeztünk a HR területére. Gondolnánk, hogy a dolgozók mindössze 2o százaléka motivált? Ennek az oka, hogy a cégek a külső motiválókra (anyagiak, pozíció, juttatások) koncentrálnak, ahelyett, hogy a beosztottak belső motivációit segítenék (ilyen a dícséret, elismerés).

A könyv erőssége, hogy jól reagált a korunk trendjeire, az online világ, a start-upok előretörésére, valamint a válságot okozó, nehezen változó cégek nehézségeire.

A mesemondó meséje

Omair Ahmad: A mesemondó meséje című könyvecskéjét most kaptam kölcsön. Szépen megírt egyszerű történet ez, most a záró sorait idézem.

"A búcsúzás után (mondta a mesemondó) jön a távozás. S ha már egyszer elmentél, tízezer emléket fogsz még felfedezni, amit továbbra is magadban hordozol: érintéseket, illatokat és képeket.
Csak a távozás után jössz rá, hogy a benned lévő város megváltozott, és útjai immár más célok felé kanyarodnak. A szerelem végét a szerelem nélküliség követi, amikor szakadatlanul hajsznolni kezdheted mindazokat a dolgokat, melyek felejtést hozhatnak, de korábban félrelökted őket, amikor küzdhetsz az új utak ellen, és hasztalan próbálsz visszatérni ahhoz, ami azelőtt voltál.
Van azonban egy másik lehetőség is. A szerelmet, míg tart, csak félig ismerheted meg, a másik felét akkor fogod felfedezni, amikor magad mögött hagyod. Ezzel a felfedezéssel együtt jár az a tudás, hogy a saját utad még befejezetlen. A térképek változnak, a kontinensek elmozdulnak, és a távlatok sem azok, melyekre emlékeztél. Az út ugyanis még nyitva áll előtted, és sok látnivalót tartogat, de csak akkor, ha van bátorságod belátni, hogy az első lépés mindig a távozás."

Az író indiai, viszont maga a mű az ezeregy éjszaka arab világába repít. Összeköt kúltúrákat, évszázadokat és embereket, ahogy minket is összekapcsol ezzel a mesével.

Mexikó regényben

Kettővel ezelőtti bejegyzésemben összegeztem, hogy hány különböző országból olvastam már regényeket, könyveket. Mexikó még kimaradt. Most viszont pótoltam.

Nagy álmom Mexikóba eljutni. Viszont egyrészt rengeteg pénzbe kerül, másrészt a biztonság nem a legjobb most ott. Pedig vonzanak az azték piramisok, Mexikóváros óriási nyüzsgése, Frida Kahlo művészete, az ottani színek, dallamok, ízek. Talán majd később összejön egy ilyen utazás...

Most viszont egy regény segítségével utaztam Mexikóba. Jennifer Clement: Elveszett lányok országa című műve nemrég jelent meg. Romantikus lányregénynek tűnik a pipacsvirágos címlappal, ám a könyvet kinyitva inkább thriller a műfaja.

Szinte dokumentumregény is lehetne, hiszen valós események, Mexikó jelenlegi helyzete ihlette az írást. A címben szereplő elveszett lányok valójában elrabolt lányok, akiket a maffia, a helyi bandák rabolnak el és adnak el drogbáróknak, vagy külföldre rabszolgának.

A történetet egy fiatal lány meséli el, akinek a legjobb barátnőjét 14 éves korában rabolták el. Ladydi az anyjával él a dzsungel közepén, nem messze a csillogó Acapulco tengerpartjától. A közelükben lévő földeken szinte csak nők élnek: a férfiak vagy meghalltak a belharcokban, vagy átszöktek Amerikába. A nők maradtak, lányaikkal, akiket fiúként nevelnek, hogy így védjék őket a rablóktól. Mindennaposak itt a lövöldözések, a hullák, a drogügyek. Kilátástalan körforgás ez, melyben benne van a rendőrség, az állam, a maffia. Ilyen körülmények között cseperednek a gyerekek, s válnak felnőtté. Hogy túléljenek, vagy éppen külföldre meneküljenek.

Sohaférfi

Vass Virág regényének a címe a Sohaférfi. Ez így elsőre elég furán hangzik, viszont ha belegondolunk, biztosan találkoztunk már efféle férfiemberrel.

A könyv szerint a Sohaférfi "Egy pasi...Soha nem lesz belőled férfi. Soha!". Nos, ezt nem is kell nagyon magyarázni: pasi, fickó, pacák, aki lehet, hogy vonzó, intelligens és jó társaság, ám nem képes felnőtt Férfiként döntéseket hozni, felelősséget vállalni, elköteleződni. Macsó, csábító, sikerember, ám nem partner, társ, pár, csak valaki, aki élvezi az életet, magáért, magának.

A regény persze happyend-del végződik és még a sohaférfi főhős is megembereli magát és Férfivá válik. Ám ehhez veszteségeket, fájdalmat, betegséget, elhagyatottságot és csömört kell megtapasztalnia. Ahogyan a való világban nekünk is ezt kell megélni, hogy Emberré, Férfivá vagy Nővé váljunk. Ám ez időbe telik, s épp az időből van kevés.

Mert pasik, fickók ezrével rohangálnak a városok utcáin. Sőt, még "komoly kapcsolatot" keresve fel is bukkannak az interneten vagy más társkereső helyeken. Ám mikor a tettek mezejére kellene lépni, eliszkolnak, köddé válnak. Mert lehet, hogy a szájuk szerint "valódi társat" keresnek, ám a tetteik alapján inkább tartanak egyszerre több csalit, szálat, s flörtölnek, chat-elnek, találkozgatnak párhuzamosan több nővel.

Nőkkel, akik komolyan veszik a komoly keresést, s akik valóban valódi társaik lehetnének, ám nem adnak esélyt annak, hogy ez bizonyítást nyerjen. Ehelyett ezek a pacákok állandó keresőként megrekednek a felnőtté válás útjának egy alsóbb szintjén. Beérik azzal, hogy keresnek, vadásznak, élvezik az "áldozatok" társaságát, üzeneteit, bókjait, aztán ahogy feltűntek, úgy el is tűnnek.

De soha nem mondd, hogy soha. Talán létezik Férfi "Soha" nélkül is.