Levendulalila

Az elmúlt néhány hét a lila szín jegyében telt. Először egy furcsa világoslila színű mezőre lettem figyelmes Hévíz és Keszthely között. A mező tele volt illatos virágokkal és sok-sok döngicsélő méhecskével.

Kiderült, hogy facelia, vagyis mézontófű az általam nem ismert virág neve, ami egy nagyon hasznos növény, hiszen amellett, hogy szép és mézet készítenek belőle a méhek, szárazon takarmánynak vagy díszítésnek is használják.

A múlt héten még több és még lilább élményem is volt. Először az otthoni kertünkben nyíló - és szintén méhek által igencsak kedvelt - levendulabokrokról gyűjtöttem be néhány csokornyi virágot. Közben eszembe jutott, hogy kipróbálhatnánk, milyen levendulaszörp jön létre a növényből. Így egy egyszerű recept segítségével cukoroldatban áztattuk a virágot egy éjszakán át, majd másnap csodálatos rózsaszín-lilás színű szörpöt önthettünk az üvegekbe. Nagyon finom lesz ez limonádéhoz adva!

Ha levendula, akkor Tihany és Balaton-felvidék. Ezt a tájat hasonlítják Toszkanához és Provence-hoz is. Ezeken a mediterrán tájakon pedig igencsak kedvelt virág a levendula. Egy ideje óriási mezőket ültetnek ide, s levendulából készült termékeket árulnak, sőt fesztivált is tartanak.

Éppen erre a hétvégére esett a Tihanyi Levendulafesztivál, ami egy hatalmas népünnepély. Már rég szerettem volna ide elmenni, viszont sokkal jobb dologban volt részem. Ahelyett, hogy az óriási tömegben izzadtunk volna, mi a Monoszló határában található Hazai Provence Vendégházhoz mentünk, s itt csodáltuk meg a levendulamezőket.

Többféle levendula is van: a francia levendula alacsonyabbra nő és sötétebb, az angol magasabb és világosabb. A virágmezőkön szabadon lehetett levendulát szedni, előtte csak meg kellett venni a különböző nagyságő kosarakat vagy papírszatyrokat. Mivel nekünk saját levendulánk van, ezért mi csak a látványban és az illatban töltődtünk.

Pipacspiros után levendulalila, mi jöhet még? Hát a napraforgómezők sárgája!

Elkészült 2

Tavaly adtam hírt a balatoni házunkról, akkor nagy örömmel újságoltam, hogy elkészült a ház felújítása (bővebben itt). Már akkor körvonalazódott egy bővítési terv, de egy évet vártunk, s idén májusban vágtunk bele az újabb munkába.

A főház melletti nyárikonyhából és műhelyből alakítottunk ki egy két személyes apartmant. Egyrészt így többen elférünk a teljes házban (most már hét fő tud itt megszállni), másrészt a külön bejáratú apartman a főház mellett külön is használható.

Minikonyha tűzhelyyel, hűtővel és mosogatóval. A felső szekrény egy régi konyhaszekrény újratervezve.

Étkezősarok: csupa régi bútor újrafestve, újragondolva. A vászon párnák, a függönyök mándoki anyagok átszabva.  

Azt hittem, kevesebb munka lesz a kisházzal, hiszen területe a nagyház harmada. Viszont a kis terület ellenére mégis legalább annyi munka volt a bővítéssel, mint a fő házzal: falat bontottunk, ajtót, ablakot cseréltünk, új vízvezeték, villany, fűtés került bele, kivül belül szigeteltük. Ám így is elkészült a ház 3 hét alatt.

Puritán hálószoba, itt megőriztük a műhely gerendáit, s mindent fehérre festettünk. A horgolt ágytakaró nagymamám által készített függönyből készült, a párnák hímzései is az ő kezének munkái.

A hálóba még egy mini "öltözősarok" is befért.

A mellékelt képek a megújult állapotot mutaják, akit érdekel, annak tudok mutatni a korábbi állapotról is képeket, aztán lehet szörnyűlködni vagy éppen csodálkozni.

Fürdőszoba mosdóval, wc-vel, zuhannyal

A fürdő tolóajtaja a korábbi kamraajtóból készült. Mellette az előszoba fogasa a házban talált régi spalettából alakult át. A pad is itteni örökség. 

Mit gondoltok, mekkora a kisház területe? Ahová mindez befért? Mindössze 2o négyzetméter!

Norvég kapcsolat

Dánia után Norvégiába "látogattam", s egy újabb skandináv könyvet vettem a kezembe. Per Petterson: Átkozom az idők folyását című műve 2oo8-ban jelent meg, s több díjat is besöpört.

Az író talán saját anya-kapcsolatát jeleníti meg a könyvben, melyben a 37 éves, válófélben lévő főhős maga meséli el a történetet. Anyja rákos beteg, s búcsúzik az élettől, a fiú a négy fia közül a második, a se nem kicsi, se nem nagy középső.

A hűvös északi tájra látogatunk, ahol Oslo egyik kerületében élnek. A másik fontos helyszín egy dániai, jütlandi nyaralófalu, itt töltötte a család a nyarakat, s ide tér vissza az anya búcsút venni. Fia követi, talán nem is tudja, hogy miért. Anyja vagy a saját állapota miatt. Külön-külön élik meg az ittlétet, mindkettejükben felrémlenek a múlt emlékei.

Olyan, mintha semmi nem történne a regény idején, hiszen a legtöbb történés a múltban zajlik. Az iskolában, az első munkahelyen a gyárban, az első barátnők mellett, az első önálló albérletben. Ezek a múltbeli történetek hozzák közel a család életét, a 6o-7o-es éveket, majd a rendszerváltozást, 1989-et. A történet utolsó éve ez, egy kicsit befejezetlenül marad a regény, nyitva hagyva sok kérdést.

A semmi ágán

"A semmi ágán ül szivem, kis teste hangtalan vacog, köréje gyűlnek szeliden s nézik, nézik a csillagok." 
József Attila: Reménytelenül

Ez az ismert verssor jutott eszembe egy dán ifjúsági regény olvasásakor. Janne Teller regényének a címe: Semmi. 2ooo-ben jelent meg és nagy port kavart. Először betiltották, majd sorra nyerte a díjakat és kötelező olvasmánnyá tették. 

A történet egyszerűen van elmesélve, úgy, hogy az ifjabb olvasók is megértsék.Egy dániai iskolában játszódik, ahol a nyolcadikosoknál az egyik osztálytárs kijelentése nagy port kavar. Pierre Anthon amolyan koraérett filozófusként kijelenti: "Semminek sincs éretelme, ezt  régóta tudom- köjdalmasabbzölte. - Ezért semmit sem érdemes csinlni. Erre most jöttem rá." 

Kijelentésének nyomatékot adva nem megy többet iskolába, s egész nap a házuk előtt álló szilvafán ülve "semmit tesz". Diáktársait is a semmittevésre ösztönzi, ezért azok be akarják bizonyítani, hogy igenis van értelme az életnek. Furcsa gondolattól vezérelve kezdik el összerakni a Fontos Dolgok Halmát. Az osztály minden tagja egy számára nélkülözhetetlen kincset helyez el a halomban, hogy aztán ezzel visszatérítsék Pierre Anthont az osztályba.

A történetet Agnes meséli el, aki féltve őrzött zöld szandálját teszi a halomba. Van, aki kedvenc hörcsögét, van, aki a biciklijét hozza, de ennél fájdalmasabb dolgokat is fel kell adniuk, s az "áldozat" véres élményekbe torkollik. Végül a titkos kezdeményezést felfedik, s sajnos a halmot épp a célszemély nem értékeli. 

Nem árulom el a regény végét. A rövidke mű gyorsan elolvasható, de érdemes közben az élet nagy kérdéseire figyelni és elgondolkodni, hogy mi mit tennénk az osztálytársak helyében. 

Még egy részlet a könyvből:
"Minden mindegy! - harsogta egyik nap. - Mert minden csak azért kezdődik el, hogy egyszer véget érjen. Születésetek pillanatában halldokolni kezdtek. És így van ez mindennel. - A Föld négymilliárd-hatszázmillió éves, de ti legfeljebb csak százévesek lesztek! - szólt utánuk egy másik nap. - Az a pár év nem éri meg a fáradtságot. Minden egy nagy színjáték, és csak arra megy ki az egész, hogy úgy csináljunk, "mintha", és hogy épp ebben a "minthá"-ban legyünk a legjobbak."

Történetek Szerbiából

Most kivételesen nem egy regényt, hanem egy novelláskötetet olvastam el. Az úticél Szerbia, Radoslav Petkovic: Az ember, aki álmában élt című könyvét olvastam épp el.

Nem tudatosan választottam, véletlenül akadt a kezembe a könyvesboltba. Vékonyka kötet kb. 1o történettel, gondoltam, adok neki egy esélyt. Az író kortárs alkotó, több díjak kapott már. Történetei lebegnek a valóság és a kitaláció között. Van, amelyikben bibliai alakok a szereplők, s kora keresztény időkbe visz, van, mely a 2o. században történik egy képzelt vagy valós helyszínen.

Szerbia a sorok között húzódik meg, nem az előtérben. A hősök bárhol élhetnének, sőt, néha éppen szereplő nélküli a történet.

Azt hiszem, keresek még szerb "anyagot", mert ez a mostani csak rövid betekintést nyújtott.

Marokkói éjszakák

Marokkóban tavaly jártam, régi álmom volt ide eljutni. A könyves utazásom során viszont rájöttem, hogy nem olvastam még innen könyvet. Ezért Tahar Ben Jelloun: A szentséges éjszaka című regénye lett a kiválasztott, s elég gyorsan el is olvastam.

Az író Marokkóban született, jelenleg Franciaországban él. Ezt a művét 1987-ben adták ki franciául, s több díjat is kapott érte. A regény előzménye A homok gyermeke című munkája, ennek a folytatása A szentséges éjszaka. A főhős mindkét esetben egy fiatal lány, akit fiúnak neveltek, mivel apja fiút szeretett volna.

Zahra a lány neve, Ahmed a fiú neve. Ő maga szinte csak passzívan elviselte gyermekkorát, fel sem fogta, hogy mennyire korlátok közé szorítják. Apja halálát követően ébredt fel öntudata, mivel a férfi halálos ágyán bocsánatot kért a lánytól és belátta, hogy hibázott. Így Zahra apjával eltemeti a múltját is és új életet kezd.

Elindul a világban, hogy aztán érdekes találkozások során keveredjen furcsa helyzetekbe. Nőiességét egy vak férfin keresztül fedezi majd fel, akinél ill. annak nővérénél élt és szolgált egy ideig. Ám sorsa beteljesedik, tragédia történik, s a szerelem is megszakad, ő börtönbe kerül.

A regény nyelvezete nagyon szép, először azt hittem, hogy nő írta, annyira a női oldalról mutatja be az arab-iszlám világot. A történet alapján nehéz eldönteni, mikor is játszódik, hiszen a hagyományos kultúrájú országban nem sok fejlődés történt a középkor óta. Utánaolvasva megtudtam, hogy a 2o. század elején-közepén játszódik. Felelevenednek benne a marokkói ételek, öltözékek, épületek, utcák, fürdők, mecsetek. S mindezek mögött egy nő szenvedése lírai sorokban elmesélve.

S hogy miért ez a címe? Én Szentséges éjszakák címet adtam volna neki, hiszen minden fontosabb esemény éjjel történik. Éjszaka született, éjszaka halt meg az apja, éjjel indult el vándorútjára, s éjjel áll tovább. Éjjel ír és olvas, ekkor jelennek meg álmai és látomásai.

Idézek egy részletet, ami a mai migránskérdéshez kapcsolódik:
"Hogyan járnak a menekültek? Vajon leszegett fejjel, tekintetükkel a földet pásztázva, hátratett kézzel menetelnek, véletlenszerűen választanak ösvényt, amíg a távolban fel nem sejlik egy kivilágított ház? Úgy vágtam neki az útnak, hogy vissza sem néztem. Felejteni akartam és hinni, hogy ami történt, csak a képzeletem szüleménye, egy félbeszakadt álom, amelyben minden összezavarodott, az apám temetése és a felszabadított rabszolga menekülése. Az út szélén haladtam, senkivel nem álltam szóba."

A PR halott

2015-ben jelent meg Robert Phillips könyve Trust Me, PR is Dead (Higgy nekem, a PR halott) címmel. Az író 25 évig dolgozott a PR-szakmában, s közben rájött, hogy a PR hazudik, s nem tud tovább azonosulni a szakmájával, ezért kilépett és megírta ezt a könyvet.

Kiváncsian vártam, hogy mit tudhat egy nagymenő bennfentes, mi az ő véleménye. A saját szakmámról olvashattam, ami egyrészt fájdalmas, ha azt nézzük, hogy a korábban bevett módszerek már nem működnek, viszont mégis biztató, ha arra gondolunk, hogy fejlődnünk, változnunk kell. Egyszerre temeti itt a régit, s köszönti az újat. Ahogyan én is kiváltam a hagyományos marketing-hirdetés uralta körből és ehelyett a digitális irányba, a kommunikáció felé léptem.

Az író szerint a PR megszűnt létezni, s a marketing is átrendeződik. Kommunikáció az, ami van, s ezt nem lehet a korábban megszokott elvek szerint működtetni. Például el kell szakadni a hagyományos megbízó-ügynökség-csatorna hármastól és ehelyett a közvetlen, direkt, őszinte utakra kell fókuszálni.

Előtérbe kerülnek a cégeken, szervezeteken belüli értékek és az ezekkel kapcsolatos kommunikáció. Hierarchia helyett hálózatokban működünk tovább, ahol a felülről, kívülről jövő irány helyett alulról, belülről jönnek a kezdeményezések. A bizalom az alapja mindennek, s ezt nem a kommunikációval, hanem a tettekkel lehet megalapozni (progresszív kommunikáció).

A könyv azért is nagyszerű, mert nem lett szűk látókörű. Olyan témákat és területeket is érint, mint a politika, a gazdaság, az etika. Hiszen ezeket áthatja a kommunikáció. Public Relations-ből indult ki, de beszél a Public Leadership ("közérdekű vezetés"), Public Engagement ("közügyek iránti elkötelezettség"), Public Society (nyitott társadalom) fogalmakról is.

Ez a könyv érdekesen fejlesztette tovább egy korábban olvasott könyv fő gondolatait. A címe The Fall of Advertising, the Rise of PR. Itt írok róla.