Valentin

Ha a téli ünnepek sorát folytatjuk, akkor február 14-én valentin-naphoz jutunk. Nem a kedvenc ünnepem, de érdemes pár szót ejteni róla.

Valentin-nap a szerelmesek ünnepe. Ám most nem a klasszikus, fiatal szerelmesekről akarok szólni, hanem arról a hihetetlen, évtizedek óta tartó szerelemről, ami a nagyszüleimet összetartja.

A nagyszüleim igen fiatalon kerültek össze: mamám 19 éves volt, mikor összeházasodtak, a nagyapám 22. Nemrég kiderült, hogy nagymamámnak számos kérője akadt, akik az udvarlási szokásoknak megfelelően a házuk konyhájának karosládáján ültek szépen egymás mellett vasárnap délutánonként. Nagyapám a mamám bátyjának barátjaként került a képbe, s elég hamar kiütötte a riválisait a versenyből, annak ellenére, hogy pénze, háza, vagyona nem volt. Igy nincstelenként kezdték közös életüket, csaknem 60 évvel ezelőtt.

Azóta együtt vannak jóban-rosszban. Majdnem nekivágtak a nagyvilágnak 56 után, aztán épitették a szocializmust (nagyapám kőműves-épitésvezetőként, mamám a téesz-ben mezőgazdasági munkákkal), gyereket és unokákat neveltek, épitkeztek, kapáltak, éltek. Most már 80 körül járnak, s még mindig együtt.

A múlt héten épp mindketten kórházban voltak, hiszen kinek-kinek megvan a maga számtalan egészségügyi baja. Ám az öregség és betegségek nehézsége ellenére együtt vannak igaz szeretetben. Ahogyan nagyapám mondta: "Nagyanyád csinált embert belőlem, ezért mindent megadok neki." Most éppen háziápolót, ebédhordót fizet, ha kell kávét főz neki, vagy segit kicserélni a pelenkáját.

Azt hiszem, magamnak sem kivánhatnék többet, csak annyit, hogy lesz valaki, aki évtizedek múlva is mosolyogva beszél rólam és megcsúnyulva és ráncosan is szeretni fog. Mert igenis van igaz szerelem.

Zárásul egy idézet egy filmből, amit nemrég láttam:
"Az igaz férfi elég bátor ahhoz, hogy egyetlen nőhöz hű legyen." Casanova

Amrita

Amrita Sher Gil egy különleges festőnő. Anyja magyar arisztokrata családból származik, apja pedig egy indiai maharadzsa leszármazottja. A lány a 20. század elején születik meg Magyarországon, s hamar kiderül, hogy nagyon ügyesen fest, rajzol, igy már tinédzserként neves mesterektől tanul Itáliában és Franciaországban.

Európaiként nő fel, az európai művészeti hatások érik leginkább, ám huszonévesen érdeklődése Ázsia és India felé fordul. Ekkor költözik egy időre Indiába, ahol a hagyományos miniatűrökkel és spirituális festészettel ismerkedik.



Három lány

Innentől kezdve identitásában és képein is keveredik az európai az ázsiaival. Egyik legismertebb képén egy fehérbőrű és egy kreol india lány látható, a két alak mintha az ő kettős identitását is megjelenitené. Leggyakoribb témái női alakok: húga, barátnője, saját maga, nincstelen indiaiak és akt modellek.


Műveivel számos dijat elnyer, munkái formabontóak, nehezen lehet megfejteni őket. Családjában nemcsak ő az egyedüli művész: apja fotózik, nagybátyja pedig a Távol-Kelet kutató Baktay Ervin.


Sajnos nagyon fiatalon meghalt Amrita, mindössze 29 évet élt. Rövid élete ellenére rendkivüli hatással volt a modern indiai festészetre és a kora 20. századi női festők egy meghatározó alakja.



Lányok

Nagyon hasonlit az életútja és a művészete is Frida Kahlora. Kahlo magyar és mexikói szülők gyerekeként született, s 40 évesen hunyt el. Ő a modern mexikói művészet, a női festészet formabontó alkotója, aki a mexikói hagyományokat hangsúlyozta életében és művészetében is.
Amrita életéről és művészetéről magyarul Keserü Katalin irt nagyszerű összefoglalót. A könyv sok-sok fotóval, a festményekről készült képpel mutatja be ezt a rövid, de gazdag életutat.

Tavaly lett volna 100 éves, ezen alkalomból a Nemzeti Múzeum keritésén volt egy molinós bemutató életéről, művészetéről. Erről egy video itt látható. Közben rájöttem, hogy több mint 10 éve láttam a képeit egy budapesti kiállitáson, ahol már akkor megragadott az indiai-magyar kettősség és apjának családról készült fotói.

36

A téli hónapok egy folyamatos ünnepségfolyamot jelentenek nekem. December a karácsonyról szól, január az új évről, február pedig a születésnapomról. Ez a hármas ünnepségsorozat általában sok energiámat felemészti, igy mire a saját magam ünnepléséhez "keverednék" már elég fáradt, s az ünnepből kiábrándult vagyok.

Idén tudatosan nem hagytam, hogy az ünnepek "leszivjanak". Decemberben anti-karácsonyi cselekedetre szántam magam: az üzletek járása és ajándék-beszerzés helyett inkább idehaza töltöttem az esteket egy jó könyvvel vagy filmmel. A hajtás és a stressz helyett a megállást, pihenést választottam.

Az új évet sem szeretem hangosan ünnepelni, idén is inkább egy csendesebb, beszélgetős házibuliba mentem, mint egy zajos, csillogó, ám annál üresebb buliba.

A születésnapokat sosem szoktam lufis-pezsgős vacsorával ünnepelni. De ünnepelni kell, igy hát cselhez folyamodtam. Ha már úgyis ritkán találkozom a jóbarátaimmal, s még ritkábban tudom összehozni őket, miért ne szervezzek valami kötetlen, feltöltős, aktiv programot nekik és magamnak? Egy hegyi seta alkalmával jot az ötlet: idén a születésnapomat rendhagyó módon ünneplem!

Fényes nappal, kinti programra invitáltam hát a barátaim: jöjjenek velem fel a hegyre, mégpedig a Hármashatárhegyre! 4 elszánt jelentkező akadt, velük sárban cuppogós, de csodás panorámát nyújtó túrát tettünk. Aztán a kibővitett ünneplő létszámmal a hegy alatti Fenyőgyöngye Étteremben tömtük meg a bendőnket. Az étteremtől többet vártunk: az ételek még csak rendben voltak, de a kiszolgálás semmi jót nem jelentett. Azért mi jól éreztük magunkat. S jövőre ha nem is ugyanitt, de valahol máshol biztosan találkozunk.

Addig pedig meg lehet fejteni a születésnapi feladványt: Hány éves az ünnepelt (mármint én), aki e jeles nap megünneplése céljából a Hármashatárhegyre kirándult?

Ja, és hogy ne feledjem: a születésem napján a munkahelyemen is megünnepeltettem magma: magammal hozott tortával és jókivánságok begyűjtésével:) Aztán délután a nagyra nőtt Balázs keresztfiammal moziztunk: egy felnőtteknek szánt filmet néztünk meg. S este pedig az ő szülei, budapesti családom tagjai leptek meg vacsorával és tortával.

Köszönöm mindenkinek, hogy valóban ünneppé varázsolták az évfordulómat.

Ho-ho-hóóó

Idén a tél igencsak megváratott minket. A karácsony ragyogó napsütésben telt, s a mínuszok is csak januárban köszöntöttek be. Január vége volt, mire az első hó megérkezett hazánkba.

Ahogyan írtam, vidéken szépen behavazódott a táj, jó kis fennakadást okozva a közlekedésben. A katasztrófavédelem "felkészülten" várta a havazást: esett pár centi (na jó, valahol 12-25 centi) hó, s máris megállt az élet.

Mindeközben a tengerentúlon egész januárban "katasztrófahelyzet" van: mínusz 13 és 25 fok a Középnyugaton, ahol én is éltem, s havat soha nem látott vidékeken (Texas, Georgia, Alabama) fagypont alatti hőmérsékletek, a keleti parton süvítő szelek. Míg odaát a naponta lezúduló félméteres havat is képesek kezelni, ideát az egyszeri alkalommal lehulló 25 centi is megakasztja a fogaskerekeket.

Budapestre a magyar vidéknél is később, szinte január utolsó napján jött meg a hó. Reggel el se akartam hinni a fehérre festett elém táruló képet. Gyerekként ujjongtam a szálló hópelyheknek és a sok szürkeség után megtisztult, kifehéredett tájnak. Még az sem zavart, hogy a busz csak vánszorogva haladt az úton és hogy lefagyott a fejem, kezem mire beértem. Idén egyetlen egyszer kellett csak kiásnom (na jó, letakarítanom a hótól) az autót. Tavaly és a korábbi években napjában 3-szor is előadtam odaát a kiásós, hóleseprős, bemelegítős történetet.

Idén hiányzott a tél. A hó. Az amerikai.
Lehet, hogy pótolni kellene valami téli tájas síeléssel vagy korcsolyázással.

Pihenés Makovecz módra

Ezen a hétvégén Makovecz Imre által tervezett csodás épületek gondoskodtak arról, hogy kipihenjem az elmúlt hetek fáradalmait. Kedves barátaim meghivására utaztam Kecskemétre, s magam sem gondoltam, milyen nagyszerű programokban lesz részem.

Budapestet elhagyni már maga a feltöltődés kezdete. A várost idén elkerülte a tél. Most, mikor a minuszok és a hó megérkezett Magyarországra, a főváros legalább 5 fokkal melegebb és hónélküli volt. A várost magam mögött hagyva viszont behavazott táj és téli hangulat fogadott.

Kedves barátaim egy Kecskemét melletti tanyán élnek egy mézeskalács-házikóban. A házat Makovecz és tanitványai tervezték és a tulajdonosok gondos keze munkája nyomán (főként az asztalos-fafaragó férjnek köszönhetően) lett mesésen modern, ám mégis hagyománytisztelő otthon.

Kivül bontott téglából készült lábazat, mutatós ivelt bejárat és hatalmas kör ablak látszik. Odabent melegséget árasztó famennyezet, terracotta kőburkolatok és parketta. A ház szive a búbos kemence, ami a konyha felől sütőként, a nappali oldalában viszont meleg kályhaként funkcionál. Épp egy hatalmas kenyér kandikált ki belőle, mikor megérkeztem. Egy ilyen házikóban csak jó élmények vártak: finom falatok, mosolygós koccintások és pihentető álmok (hosszú idő után igazán szépeket álmodtam a kemence melegében).

A vidéki idill viszont itt még nem ért véget. Vasárnap Makóra autóztunk, ahol két éve nyilt meg a Hagymatikum, egy hatalmas gyógyfürdő komplexum, ami Makovecz Imre utolsó alkotása. Az egész épületet a hagyma forma határozza meg: hatalmas kupolák alá kerültek a medencék, a fogadótér, s a hagyma héjához hasonlóan sorakoznak a kiszolgáló helyiségek a központ körül.

A makói viz jódos-sárga, csaknem 40 fokos. A relaxáló programot a benti medencékben és a kinti párába burkolózott vizben kezdtük. Majd eztán jött a csodás meglepetés: a közfürdő szauna részlege a legjobb wellness szállodákat idézi. Van itt hagyományos finn rönk-szauna, infra, aromaterápiás, fényterápiás szauna, gőzfürdő. A lehülést merülőmedence, jég, hideg zuhany és a behavazott udvar szolgálták.

Makón egyébként 11 (!) Makovecz-épület található. Jó kis kóstolót kaptam az alföldi vendégszeretetből, a sik vidék bájából. Azt hiszem, lesz még okom ide visszatérni.

Hagymatikum weboldala

Zsindelyné Tüdős Klára

Zsindelyné Tüdős Kláráról először egy divatlapban olvastam. A 20. században ő volt az a divattervező textilművész, aki a tradicionális magyar himzéseket és ruhaformákat beépitette a modern köznapi viseletbe.

Az Operaház ruhatervezője volt, saját szalont vezetett, elegáns palotás ruhákat és estélyiket készitett.

Nemrég találtam tőle egy vékonyka könyvecskét, amelyik nem annyira a ruháiról, inkább a hétköznapjairól szól. Hivő református asszonyként naplót vezetett és irásait a korabeli református lapok is megjelentették. Egy bölcs, de egyszerű és tisztaszivű asszony irásai ezek.

Gondolatait nem maga miatt irja: nevelni próbálja velük kortársait, s a nála fiatalabb generációkat. Bár a 20. század korábbi időszakában irt, irásai még ma is aktuálisak. Ir háztartásról, segitőkészségről, adományozásról, házasságról és gyereknevelésről.

A könyvecske cime: Isten markában.

Kastélyszálló

Vidékre, Mándokra hazamenni nem mindig felelmelő érzés. Sokszor a szegénységet, a nélkülözést, a munkanélkülieket és a pusztulást látom. Most viszont az épülő-szépülő, fejlődő Mándokot láttam!

A falu-város központjában található a 18. században épült Forgách-kastély. Anno első osztályos koromban még iskola működött az épületben, amit bezártak. Ezt követően az kastélynak elég hányatott sorsa volt: többször váltott tulajdonost, az önkormányzattól az államhoz, majd civil szervezetekhez és vállalkozókhoz került. Többször lángot kapott, leégett a teteje, elhordták az ablakait, megbontották a keritését.

Most viszont fordulat következett be: jelenlegi tulajdonosa pénzt és energiát nem sajnálva több helyen is pályázott támogatásért, mig végül többszáz millió forintos költségvetéssel nekiállt a felújitásoknak. Mostanra elkészült a kastélypark: az ős platánok, gesztenye-fasor és tulipánfa mellé sétányokat, bokrokat, fákat telepitettek, tavaszra már zöldellni fog! Körbekeritették a kastélykertet, s jelenleg a beltéri munkálatok zajlanak.

Ha minden jól megy, ez év végére elegáns kastélyszálló nyilik itt! Volt szerencsém bejárni az épület belsejét: lesz benne 11 szoba, étterem, wellness kültéri és beltéri medencékkel, konferenciaterem. Ha elkészül, az én titkos álmom is megvalósul: középiskolában órai feladatként komplett szállodát terveztem az akkor még romos kastélyépületbe.  Csaknem 20 évet kellett várni, hogy ez valaki más által megvalósuljon. Ha a gazdája nem is, de a vendége még lehetek ennek a csodás épületnek :-)