Láng

If you are what you should be, you will set the whole world on fire. - St. Catherine of Siena
Ha az vagy, akinek lenned kell, az egész világot lángra lobbantod. - Sziénai Szent Katalin

Go forth and set the world on fire. St. Ignatius of Loyola

Menj, s lobbantsd lángra a világot. Loyolai Szent Ignác

Két idézet, amikbe nemrég botlottam. Talán nem véletlenül. Érzem én, hogy nem lobog a láng, amivel a világot fellobbanthatnám, de izzik és szunnyad belül, s egyszer csak kitör. Csak hely, idő és alkalom kérdése. Lehet, hogy itt, lehet hogy otthon. Talán a nyáron, még valószínűbb, hogy az ősszel. Magamért vagy másokért. Magam vagy másokkal. Készülök a lobbanásra.

Vezető nők 2.

Kedvenc témám következik: nők a vezetésben, nők vezető szerepben. Az itteni tanulmányaim során már több dolgozatomban, beszámolómban is foglalkoztam ezzel a témával.

Az első félévben a női politikusokat és sikereiket, nehézségeiket vettem számba. Bár a szavazásra jogosult népesség fele nő, a parlamentekben és a kormányzásban igen kevés nő képviselteti magát. Az USA-ban először Geraldine Ferraro volt az, akit a 8o-as években elnökhelyettesnek jelöltek, majd évtizedek multán 2oo8-ban Hillary Clinton már az elnöki székért volt versenyben. Egyikőjük sem jutott hatalomra, s ennek több oka van: többek között a klasszikusan férfiak uralta területeken (államvezetés és cégvezetés) az emberek (nők és férfiak egyaránt) nehezen fogadják el a nőket. Előítéletek sorával kell megharcolniuk azoknak, akik a felsővezetésbe vágynak: nem tartják képesnek őket a feladatra, s ha mégis sikerül tudásukat és rátermettségüket bizonyítani, akkor nőietlennek és gonosznak tartják őket.

Legutóbb a HR-órám keretében egy csoportmunkát végeztünk, s kutatásunk eredményeit prezentáltuk a többieknek. A nők arányát vizsgáltuk meg a vállalatvezetésben. Míg az aktívan dolgozó népesség csaknem fele nő, addig a Fortune 5oo-as listán szereplő cégek közül (itt a legnagyobb amerikai vállalatok szerepelnek) mindössze 15-nek az élén találuk női vezetőt. A non-profit szervezeteknél kicsit jobb a helyet: egyharmaduk élén nők vannak.

Glass ceiling-nek (üvegplafon) nevezik a nők számára elérhetetlen vezetői posztokat, karrierútjuk korlátozottságát. Egy új fogalom a glass cliff (üvegszikla), amely szerint a vezetői szerepbe jutott nők sokkal nehezebb feladatokkal, szinte megoldhatatlan problémákkal szembesülnek, így eleve sikertelenségre vannak ítélve, s ha még ki is nevezik őket, az aránytalanul nagy kihívásnak nem tudnak eleget tenni.

A minap olvastam egy itteni cikket, miszerint több olyan intézkedést terveznek az USA-ban és Európában is, melyekkel a nők karrierjét, előrejutását szeretnék támogatni. Például elő akarják írni a nők arányát a vállatok igazgatósági tagjai között és a parlamentekben. Az óránkon tartottunk egy kis szavazást erről, hogy mennyire örülnénk mi nők, ha ily módon mesterségesen jutnánk előre a ranglétrán. A szavazáson egyértelműen elutasítottuk ezt a fajta támogatást, miközben szeretnénk, ha más módon támogatnák a boldogulásunkat. Nem vágyunk másra, csak hogy ugyanúgy elfogadják (s ne kérdőjelezzék meg a tudásunkat), mint a férfiakét, egyenlő lehetőséget biztosítva anyagiakban és előrejutásban is. Hiszen, mint kiderült, a nők rendelkeznek minden vezetői tulajdonsággal, s csak egy-két ponton vannak hiányosságaik (például a stratégiai gondolkodásban, a vizionalitásban, asszertivitásban), ezeken a területeken viszont egy jó mentorral meg lehet őket erősíteni.

Néhány nőnek a sok nehézség ellenére sikerült a legnagyobb vállalatok élére állni. A Pepsi CEO-ja Indra Nooyi, a Facebook második embere Sheryl Sandberg. Ez utóbbitól lentebb egy előadás, ahol éppen a nők szerepéről, a vezetésben betöltött fontosságukról szól.

S miért kell a nőket komolyan venni?

Mert a fogyasztói döntések legnagyobb hányadát ők hozzák meg. S ha ők költik el a legtöbb pénzt, ők vannak leginkább befolyással a vállalatok eredményességére. Miért ne lehetnének befolyással a vállalatokon belül is azok sikerére....?

http://www.ted.com/speakers/sheryl_sandberg.html

American style

Amerikában élve óhatatlanul egyre több itteni márkát ismerek meg. Először nem igazán tudtam, mit rejtenek az üzlet- és márkanevek, lassan kezdem magam kiismerni a választék rengetegében. Most néhány kedvencem következik a ruházati dolgok közül. Bár az itteni költségvetésem elég szűkre van szabva, leárazásokon nagyon jutányos áron tudtam szerezni egyet-kettőt e nagynevű márkák darabjai közül.

Calvin Kleint nem kell bemutatni. Egyszerű, fiatalos, otthon is kapható. Most a kicsit hivatali jellegű, elegáns-hétköznapi női ruhák ragadták meg a figyelmemet. Egyszerű, de mutatós szabásvonalak, klasszikus színek, tudnék belőle válogatni néhányat a ruhatáramba.

Ralph Lauren, ha jól tudom nem kapható otthon. Az eredetileg sportos, rugby-ruházat ma már számtalan elegáns és hétköznapi női ruhadarabbal egészült ki. Mutatós darabok elérhető áron. A ruhák többsége hordható partyra és irodába is. A klasszikus fekete-szürke színek mellett a szivárvány többi színe is megtalálható, nekem a lilák és padlizsánok tetszettek a legjobban.

Adrianna Papell az alkalmi ruhák mestere. Mikor báli ruhát kerestem, akkor akadt kezembe egy jól szabott, anyagában nem szűkölködő ruha. Ha valami elegáns rendezvényre kellene mennem (bál, esküvő), akkor biztosan az ő ruhái közül válogatnék. Nem túlzóak, finom díszítéssel, sokféle anyagban és színben.

http://www.calvinklein.com/

http://www.ralphlauren.com/

http://www.adriannapapell.com/

Amikor Clevelandben nyaralok

Clevelandben már sok mindent csináltam (tanultam, dolgoztam, éltem és élek), s most éppen nyaralok.

Nem magam választottam a helyszínt és az időpontot, így alakult. Magyarországi hazaút helyett itt maradás. 6 téli hónap után néhány nyári, meglepően meleg és meglepően nyaralós hónap.

Cleveland nem egy tipikus nyaralási célpont, az itteni szakemberek igen nagy erőket mozgatnak, hogy minél több turistát csalogassanak ide. Nincs tenger- vagy óceánpart, van viszont Erie-tó. A tavon lehet hajókázni (fogunk is egy kirándulóhajóval, ha a thunderstorm viharai elkerülnek), a vízben lehet fürödni (vannak igazán tengerpartot idéző homokos partjai), a part menti sziklákon lehet túrázni, s még sorolhatnám. Most épp egy kedves barátom volt vendégségben nálam, így együtt kirándulósra és nyaralósra vettük a figurát, s igyekeztük a város napos, nyári oldalát kihasználni.

Clevenland nem szűkölködik kulturális programokban. Szabadtéri koncertek (megyek a hétvégén!), színház még nyáron is, múzeumok, NASA központ (pár hete itt is jártam, s kipróbáltam sok tudományos kütyüt). Most hétvégén épp az írek tartották éves "nagygyűlésüket", az ír kulturfesztiválon jártunk, számtalan színpadon hagyományos és modernebb ír zene szólt, kamionokból csapolták a sört (Guiness persze), s csaknem mindenki zöld színbe és lóherébe öltözött.

Aktívkodni is lehet. Mi a Metroparks néhány vízesését jártuk be, meg az Ohio-Erie Canal egy-két pontját, bicikli helyett gyalog. A bedfordi városi strandot egész nyáron ingyen élvezhetem, így a vállamat erősítendő úszóleckéket ott veszek.

Városnézésre is van lehetőség. Például a belváros felhőkarcolói között mostanáig nem igazán sétáltam. Vicces számolgatni az emeleteket (van jónéhány 4o emeletes, meg néhány magasabb torony is), meg majd jó lenne valamikor fentről is megnézni a kilátást. Volt alkalmam a tömegközlekedést is kipróbálni. Rendszeres használója nem leszek, hiszen a belváros és otthon közti 1 órás utat autóval még mindig olcsóbban és gyorsabban teszem meg.

A nyári melegre sem lehet panaszunk. 15 éves rekordot döntött a hőség Clevelandben a múlt héten. Aznap épp sokat autóztam, s az autó hőmérője még az esti órákban is 98-99 Fahrenheitet mutatott, ami az itteni pára miatt még fullasztóbb és melegebb. A meleget néha viharfelhők és villámlás, no meg áramszünet oldja, aztán elvonultával szépen kapcsolhatjuk vissza a légkondit, s piheghetünk a hűvösben.

Azért mégsem felhőtlen ez a nyaralás. Ugyanis munka és pénz híján, s egy-két bal-eset után nehéz vakációs hangulatba lendülni. De azért nem hagyom magam: a kényszerpihenőt rég nem olvasott könyvekkel és jóféle filmekkel múlatom.

Amish country 2.

Amish countryról már írtam. A tavasszal sikerült egy napban bejárni Ohio legnagyobb Amish vidékét. Azóta "véletlenül" több Amish vidéken is jártam, s csak még jobban izgatják a fantáziámat ezek az érdekes népek.

Ohioban Clevlandtől keletre Ashtabula countyban Middlefeld közelében egy ismerőst látogattam meg. A délutáni órákban mentem, s épp a munkából hazatérő Amishokkal találkoztam. A fiatal fiúk pedál nélküli kerékpáron gurultak a dombok között, a lányok az út mellett sétáltak, az idősebbek a jól ismert buggy-n (fedett szekér) hajtottak haza. Mint a mesében, vagy a jól ismert képeken. Ez a vidék nem annyira ismert a turisták között, így igazán érintetlen falvakat, farmokat lehet itt találni.

New York államban Fillmore közelében bukkantam amishokra. Először a szekérforgalomra figyelmeztető táblákra lettem figyelmes, aztán meg az udvarokra, ahol a lovak kikötve, a szekerek megpihenve álltak. Vasárnap autóztam a vidéken, s a hatalmas verandán a 15-2o fős családi kör éppen délutáni sziesztát tartott. A gyerekek a kertben régimódi fajátékokkal és egymással játszottak (áram híján se a netet, se a videojátékokat nem ismerik).

Pennsylvaniában legtöbbször csak átutazóban járok, viszont ott is sok amisht találni. Vicces az autópálya melletti pihenőben összefutni velük. Bár az igaz, hogy akkor nem lovaskocsin közlekednek, hanem fogadnak valakit, aki autóval elviszi őket a távolabbi célpontra. Nem is autóval, kisbusszal, hiszen a család apraja-nagyja nem fér egy ötszemélyes autóba (én öt-hatgyerekes családokat láttam eddig).

Szívesen kipróbálnám egy időre, hogy milyen köztük élni, egyszerű, régimódi ruhát hordani, kétkezi munkát végezni és áram nélkül létezni. Sok romantikus regényt írnak a témában (bár még egyet sem olvastam), mások szerint viszont inkább sajnálatra méltóak a "butaságuk" és maradiságuk miatt. Én inkább tisztelem őket, hogy ilyen kitartóak és ennyire ragaszkodnak a hagyományaikhoz.

Toronto

Toronto, Kanada. Sokan ajánlották megtekintésre, mondván, jobban fog tetszeni mint az amerikai városok, hiszen itt inkább európai szelek fújnak. De nem tetszett.

Buffalotól 1,5 órányira van a város, az Ontario-tó partján. Kanada óriási, nagyobb mint az USA, s mégis csak tizedannyi ember (összesen 33 millió) él ott, ők is a déli határsávon, az USA-hoz közeli nagyvárosokban. Toronto nem a főváros, de a legnagyobb kanadai város, 4,5 millió lakossal. A város elég futurisztikus: az autóúton érkezve már messziról csillognak az ezüstszürke fém-üveg toronyházak, s persze középütt a jellegzetes CN Tower, a tévétorony.

A város utcáit járva az egész olybá tűnik, mintha az elmúlt 3o évben építették volna ki. A pénzügyi negyed toronyházai akár New Yorkban is lehetnének. Két fő tengelye, főutcája van a városnak: észak-déli irányban a Yorge street, kelet-nyugati irányban a Queen street. Hát igen, itt nem az amerikai elnökökről nevezik a tereket és utcákat, hanem kis brit behatással Elisabeth, King, Queen, Churchill a közterületek neve. Egy-két régebbi épületet találni csak, ezek is nagyjából a 2o. század elején épültek. Az egyik ilyen az egykori parlament, ma múzeum a Queen's Parkban. Mint minden nagyvárosban, itt is van kínai és olasz negyed, no meg bevándorlókkal teli sétálóutca és hippiváros. A tóparton kikötő, innen indulnak komphajók a közeli szigetekre, ahová mi nem mentünk már át, még a sokat ígérő kilátásért sem.

S miért nem tetszett a város? Nehéz megfejteni. Vártuk a különbséget az USA-hoz képest, de nem volt. Ugyanazok az üzletek, ételek, ugyanolyan épületek. Sehol egy kis brit akcentus, vagy valami eredeti kanadai hagyomány. S igen, itt is dollart hasznalnak, ugyan a kanadait. Ami meglepetésünkre most erősebb mint az amerikai pénz. Hát mégiscsak tudnak valamit az itteniek?

Buffalo 2.

Buffalo, nyár. Tavaly ősszel az első látogatásomról jelentettem. Azóta a télen voltam itt néhányszor, de nem sokat láttam a városból. Most viszont teljes nyári pompájában tettünk itt egy vasárnap délutáni kirándulást.

Buffalo New York állam második legnagyobb városa (New York után). Hajdanában virágzó iparváros volt, gyártulajdonosokkal és munkásosztállyal, ma már inkább a túlélésre játszó városka maradt. A belvárosban járva néhány épület, tér, utca még őrzi a régi fényt, például a városháza felhőkarcolója egy szépen díszített szecessziós épület. Viszont hétvégén embert nem látni a belvárosban, szó szerint senkivel nem találkoztunk ottjártunkkor, s még a kávézók, gyorséttermek is zárva voltak... Ez is Amerika.

A belvárost elhagyva a város népszerű utcájában, az Elmwood Streeten sétáltunk. Itt egymást mellett sorakoznak a kis kávézók, éttermek, művészboltok, s vannak emberek az utcán! Fagyizót is találtunk, igen jót. Tisztára mint otthon.

Aztán a kedvencem jött, a kikötő. Már az autópályáról kinéztem egy világítótornyot magamnak, amit gyalogosan sikerült megközelítenünk. A kikötőben vitorlások és egy hatalmas hadihajó, tengeralattjáró és vadászgép, kis harcászati kiállítás. Tetszett, főleg a naplemente.