2014. augusztus 7., csütörtök

Családfa 2

A mostani családfás bejegyzésemben anyai nagyapám családi vonaláról mesélnék. Drága nagyapám még januárban magnóra mondta nekem a régi családi titkokat. Azóta már ő is a családi történelem része, májusban búcsúztunk tőle. De hangja, történetei velünk maradnak.

Nagyapám és Rácz Boriska

Nagyapám szerint én az ő anyjára, vagyis dédanyámra hasonlítok. Az ő neve volt Rácz Borbála, Boriska, innen az oboriska név. 19o5-ben született és és 1968-ban halt meg, jóval a születésem előtt. Dédanyám egyedüli gyermek volt, s apját nem ismerte. Anyja szintén Rácz Borbála, aki később férjhez ment, de több gyereke nem lett. Dédanyám tanulatlan, egyszerű asszony volt, aki a nélkülözésben és férje korai halála után is próbálta felnevelni három fiát, köztük a legkisebbet, nagyapámat.

Rácz Boriska születési anyakönyve

Nagyapám már 10 éves korától dolgozott és besegített a családi költségvetésbe: a háború alatt vizet hordott a környéken állomásozó katonáknak és útépítőknek, napszámba járt, fát gyűjtött. A mellékelt képen nagyapám van az anyjával. Ezt a képet is nemrég fedeztük fel, látszódnak rajta a dolgos kezek és munkás lábak.

Dédapámról kevesebbet tudunk, mert korán meghalt. Ide másolom az anyakönyvi bejegyzését, 19o1-ben született, szüleinek legidősebb gyermekeként. Részt vett az első világháborúban, ahol megsérült a lába, ezért bicegett. Csizmadia volt, a 3o-as évek nélkülözésében Hamburgba ment pénzt keresni, ahol csatornát épitett. Dédapámról egyelőre nem találtam fényképet.

Veres Ferenc, dédapám születési anyakönyve

Családfa

A családfánkat még tizenévesen kezdtem el felrajzolni. Akkor még élt mindegyik nagyszülőm, s az ő elbeszéléseik alapján kirajzolódott a dédapák és ükapák szövevényes története. Azóta a családfa rajza pihent egy fiókban, s nemrég elővettem, tovább kutattam.

Dédapám, húga és ükanyám

A családfakutatást Magyarországon az egyházi anyakönyvekben lehet elkezdeni. Mária Terézia óta, a 18. század végétől rögzítik nálunk a születéseket, halálozásokat, esküvőket és keresztelőket. Ha szerencsénk van és a család nem vándorolt sokat, akkor egy adott település több száz éves anyakönyveiből összerakhatjuk a családunk múltját.

Részlet a mándoki református anyakönyvből. A 78-as számú a dédapám.

A mi családunk szinte minden ága Mándokhoz kötődik, azon belül is a református egyházhoz. Az itteni anyakönyvekben a születési idők alapján egészen az ükapákig, az 1870-es évekig jutottam. Mint kiderült, a családban mindenki földműves, zsellér volt, a dédszüleimnek még földje sem volt. Nem tehetős, úri vagy polgári családból származom, hanem kétkezi parasztcsaládból, ahol a tanulást is idő előtt abbahagyták.

Anyai ágon a Veres és a Csuha család szálainak a kibogozásába kezdtem. Most a nagyanyám vonalát ismertetném, mert vannak nagyon érdekes epizódok a családi történelemben. Nagymamámék hárman voltak testvérek, az ő apját, dédapámat, Papót én is ismertem, mert 14 éves koromban halt meg.

Dédszüleim esküvői képe 1928-ból

Papóékról néhány régi családi fotóra bukkantunk: az egyik az esküvői képe, két komoly fiatal néz a jövőbe rajtuk. A másik képen pedig dédapám a kis ünneplőbe öltöztetett fiúcska, mellette a kishúga és az anyja, vagyis az ükanyám. Ez a legrégebbi fotós emlékünk! Mivel Papó 1905-ben született, s ezen a képen 4-5 éves lehet, valószínűleg 1910 előtti a kép. S hogy miért nincs a képen az ükapám? Hát, neki  lehet, hogy akkortájt volt egy tengerentúli kalandja...

Dédapám az, aki a családunkból legelőször eljutott Amerikába. Miután a felesége meghalt, s egyedül maradt a gyerekekkel, elindult pénzt keresni az Újvilágba. Azt nem tudjuk mikor és hol dolgozott, talán favágóként írtotta az erdőket, ácsolta az építkezéseken a tetőket. Néhány év távollét után tért haza, földet vett, majd újra megnősült.

Az amerikai bevándorlási hivatal rendszerében utána lehet nézni a regisztrált beutazóknak. A new yorki Ellis Island rendszerében találtam egy 28 éves Csuha Péter nevezetű mándoki fiatalembert, aki 1907 február 9-én érkezett New Yorkba Brémából a Cassel nevezetű hajón. Két másik mándoki férfival jött: Szeles András 16 éves volt, Csuha Lajos 32. Még a hajónaplót is meg lehet találni szkennelve! Igazán hátborzongató a cirádás kézírásos betűkből kivenni, hogy az ükapám szőke hajú és barna szemű volt, 5 láb 4 incs magas (175cm),  házas és foglalkozását tekintve farmer. Az útját maga fizette, s a sógorához igyekezett, akit Varga Jánosnak hívtak. Sajnos a helységnevet nem tudtam kibetűzni. Még azt is felírták, hogy egészséges, testi deformációtól mentes volt, s tudott írni és olvasni!

A Cassel nevű német hajó

Elhagyott házak 2

Nemrég egy Szabolcs megyei elhagyott parasztházról számoltam be. Most a Balaton partján jártam, s hát ott is találni sok-sok lakatlan házat, nyaralót, vagy éppen kúriát.


A mellékelt képeken található házakat Balatonberényben láttuk. Eladó mindkettő, de számunkra megfizethetetlen a 30-40 milliós kikiáltási ár. A házak régi, békebeli idők hangulatát idézik, gazdag polgári családok nyaralóinak épültek. Mostanra megkopott a patinájuk, rájuk férne egy nagyobb felújítás.

Az üveges verandás ház teljesen elvarázsolt. Ez több, mint 100 éves, elegáns francia ajtók és ablakok nyílnak az utcára, megvannak még a megkopott kődíszei a ház falán és az eredeti kertkapu is áll. Hatalmas, beépíthető tetőtérrel. Elfogadnám.


Ha választhatnék, akkor biztos, hogy újonnan épített ház helyett egy régi épületet vennék. Ezeknek a házaknak lelke van, érezni az itt élt generációk hagyatékát. Ráadásul ezek a házak az építőmesterterek kiválóságát bizonyítják, hiszen még ma is működőképesek.


2014. augusztus 5., kedd

Romantikus helyszinek

Tavalyi hazatérésemet követően igyekeztem újra felfedezni a várost, Budapestet. Ha tehettem, kószáltam ismerős és ismeretlen utcákon, barátokkal felújított vagy megkopott tereket, parkokat járunk be. Most egy válogatás következik a szerintem legromantikusabb sétahelyszínekről.

 Kopaszi-gát

A Kopaszi-gát nagy kedvencem, talán már írtam is róla. Dél-Budán, a Rákóczi (egykor Lágymányosi) híd budai hídfőjénél terül el. A Dunába nyúló félsziget egy védett öblöt válasz le, a gáton pedig csodásan gondozott park, piknikhelyszínek, játszóterek, sok-sok étterem vár. Kiváló helyszín egy vasárnapi ebédre, egy délutáni leheveredésre vagy éppen sétára. Annyira igényesen van kialakítva, hogy itt sétálva nem Magyarországon, hanem egy elegáns nyugat-európai parkban érzem magam. Kedvenc helyem itt a Vakvarjú Beach Grillterasz és a Pelikán Büfé. Ez előbbi a belvárosi étterem nyárra kitelepült része, az utóbbi pedig retro módon kialakított kifőzde.

Károlyi kert

A Károlyi-kertet nemrég fedeztem fel. A belváros szívében van, de csendes utcák határolják, s így védve van a forgalmas Astoria és Egyetem tér és Múzeum körút által határolt részben. A parknak sajátos francia, párizsi hangulata van: magas kovácsoltvas kerítés fut körbe rajta, sok-sok zöld bokor takarja a bentlévőket. A főbejárat előtt sikkes bisztroasztalok és székek, a közeli kiskocsma terasza. Bent rengeteg játéklehetőség várja a gyerekeket, szökőkút a madaraknak szolgál itatóként. Leginkább az egyik padon üldögélve szeretem nézegetni az embereket és a gyönyörűen beültetett virágágyásokat.

Károlyi kert bejárata

Gül Baba Türbéje Budán található a Margit híd közelében. Nem a legforgalmasabb turisztikai látványosság, pedig csodás kilátás nyílik innen a Dunára és a városra. Ha a Duna felől jövünk, akkor egy szűk macskaköves utcán kell felfelé indulni. Az utca egy idő után igen meredek lépcsősorban folytatódik, melyet hangulatos régi kőházak szegélyeznek. A lépcső végén vár a zárt park és a türbe. A kertben kicsit elhanyagoltnak tűnő rózsabokrok emlékeztetnek a névadó török pasára, aki nálunk meghonosította a rózsát. A türbe gyakorlatilag Gül Baba sírja. Amennyire romantikus ez a hely, annyira nincs kihasználva: el tudnék itt képzelni csobogókat, szökőkutakat, hangulatos sétányt, s egy vizipipás török kávézót.

Gül Baba türbéje

Akinek kedve támadt, az induljon egy sétára a fenti helyszínekre.


2014. augusztus 1., péntek

Mediciek


A Mediciekről toszkán utunk előtt kevesett tudtam. Tudtam, hogy gazdag nemesi család a reneszánsz idején, de hogy miből lettek gazdagok és mit értek el a történelemben, azt kevésbé ismertem.

Utunkról hazatérve több könyvet is elolvastam a témában, s elég izgalmas, ami e mögött a nagymúltú család mögött van. Tim Sparks dokumentarista könyve, a Medici Money (Medici pénz) azt meséli el, honnan származott a gazdagságuk alapja. Vagyonukat bankjaikon keresztül hitelezésből szerezték.

Mivel a 15. században az egyház elitélte az uzsorakamatot szedő vállalkozásokat, ezért ők nem uzsorát vetettek ki hiteleikre, hanem árfolyamkülönbözetet számoltak fel. Ez elég fifikás  megoldás, s  meg is lett az eredménye: sorra nyitották Európa szerte fiókjaikat, ami nem volt több, mint egy asztal (banca, innen ered a bank szó), s ezzel letették a modern, nemzetközi pénzintézet alapjait.

A Mediciek virágzása azonban csak alig 1oo évig tartott. Mivel túlnőtték a lehetőségeiket, s külső bankárokat, menedzsereket is bevontak, nem tudták már központilag összehangolni nemzetközi ügyeiket. Igy, miközben néhány fiókjuk virágzott a kereskedelmi központokban, más üzleteket kénytelenek voltak bezárni.

A Mediciek sikere nagyban függött politikai kapcsolataiktól, attól, hogy milyen viszonyt ápoltak a pápával és a katolikus egyházzal, valamint a középkor királyaival, hercegeivel. Volt, hogy ők kezelték a pápa befektetéseit, több országfő vagyonát, ők hiteleztek meg háborúkat és gyárakat.

A Mediciek négy generációja határozta meg leginkább a család életét. Cosimo volt a banki üzlet megalapozója, aki nagy vagyona ellenére viszonylag szerényen élt, támogatta a nélkülözőket, szerzetesházakat épitett, s foglalkoztatta korának nagy festőit és szobrászait. Az ő fia volt Pietro, unokája Lorenzo il Magnifico, aki a másik nagy alakja a családnak. Leszármazottaik között volt pápa (X. Leó), több neves egyházi személy, királyi családokba beházasodott leányok. A család meghatározta Firenze vezetését, ahol "demokratikus" választások alkalmával újra meg újra megszavazták őket.

A 16. század legnagyobb Medicije Medici Katalin volt. Katalin életét nagyszerűen bemutatja Jeanne Kalogridis: Medici Katalin, a démoni királyné cimű regénye. A mű kitalált elemeket is tartalmaz, de nagy része a történelmi tényeket követi. Katalin szülei korán meghaltak, ezért nagynénje nevelte fel, aki a család összetartó erejét adta. A Medicieket ekkor hol szerették, hol utálták a firenzeiek. A kis Katalin (Caterina) nyolcéves korában a család legtöbb tagja elmenekült a városból, a kislányt viszont túszként egy kolostorba zárták a város vezetői.

Évekig nevelték ott, nélkülözve, ám belőle okos, sokat olvasott fiatal nő lett. Politikai okokból a pápa összeházasitotta a francia király fiával, Henrikkel. A házasok ekkor még csak 14 évesek voltak. Katalin a francia udvarba került, ahol új nyelvet és új szokásokat kellett követnie. Eszével kivivta apósa, a király szeretetét.

Férjével eleinte nem voltak egymásra hangolódva, ám Katalin alázatos szeretetével végül meghóditotta. Több, mint 1o évig nem tudott utódot szülni, s ekkor egy asztrológus mágushoz fordult segitségért, aki a fekete mágiával több fiat is megjósolt számára. Ezt követően 1o gyermeke született, közülük három fia később francia király lett. Férje ugyan szeretőket tartott mellette, ám ő mindig őszinte szerelemmel szerette társát. Csaknem 7o évig élt és kormányzott fiai helyett illetve mellett.

Akit további információk érdekelnek a Mediciekről, több filmet talál a youtube-on:
https://www.youtube.com/watch?v=ma6qmS23ztE
https://www.youtube.com/watch?v=9l2q4g3aZuk





2014. július 15., kedd

Olasz izek és illatok

Olaszországba nem csupán a látnivalók miatt utaztunk. Legalább ennyire vonzottak minket az ottani izek és illatok. A mediterrán táj a mienktől eltérő izvilágot hozott létre. Az itteni domboldalakat olajfaligetek, szőlők szegélyezik, a kertekben érett narancs és hatalmas citrom lóg a fán, a tenger ontja magából a friss halakat és herkentyűket.

 Chianti szerzeményeinkkel 

Ezekből az alapanyagokból könnyed, izletes ételek készithetőek. Itteni találmány a pasta, vagyis a főtt tészta, amit ezerféle változatban készitenek el. Az olaszok nem főzik teljesen puhára a tésztát, inkább még roppanósan hagyják. A tésztára a szezonnak és a helynek megfelelő ragukat, öntetteket öntenek.

Pékség, Szent Ferenc kenyérnek nevezik a töltött kalácsot

Igy ettünk Assisiben az Umbirában honos szarvasgombás spagettit, a tengernél pedig tenger gyümölcsei tésztát. A pizzát itt vékony tésztával készitik, s paradicsomöntet helyett valódi paradicsom és annak a leve van rajta. Nem sajnálják róla a helyi csipős, pepperonis szalámit, a prosciutto sonkát. Ja, s a tésztát itt előételnek eszik.

Ezt követi a húsos főétel. Egész héten nem ettünk csirkét, hiszen ha itt vagyunk, akkor a helyiek által kedvelt marhasteaket ettük, valamint grillen készitett fehérkolbászt, rozmaringosan puhára sült malachúst és disznóbordát. A tengernél szigorúan vizi állatokat fogyasztottunk. Halat, rákot, kagylót, polipot. Sült és főtt formában, rizottóhoz, tésztához keverve, vagy chips-ként elrágcsálva.

Reggeli a szabadban

Ne feledkezzünk meg az itteni italkoról sem. Toszkána közepén van a chianti bortermő vidéke, na itt sikerült jól bevásárolnunk. Egy aranyos olasz fiúcska, aki pár szót még magyarul is tudott, kóstoltatta végig velünk a kinálatot. Megtudtuk tőle, hogy a Chianti Classico névre hallgató bor terem az eredeti chianti dombok között, a sima chianti nevű palackokat más olasz vidéken töltik meg.

A chianti testes, sötétvörös, száraz bor, nagyon szerettük. Ennek a lazább változatából csinálnak rozét, de ez a rozé a mienktől eltérő, hiszen áttetsző rózsaszin helyett sötét barnás-rózsaszin konyakszine van, s jóval erősebb is. Édes bort aszúszemekből csinálnak, ez nagyon hasonlit a mi tokaji szamorodninkra, de a szine sötétebb. Fehérboraik könnyedek, selymesek.
A borok mellett szőlőből készül az itteni pálinka, a grappa. A mi pálinkánknál kisebb az alkolholtartalma (42 százalék), de még elég erős ahhoz, hogy kiüssön.
Limoncello a citrom héjából készült likőr. Amolyan édes női ital. Ezt délen készitik, ahol a sok citrom terem.

Első estéink termése: Chianti Classico, fehér chardoney és rozé

Az ételekhez helyi ásványvizeket ittunk, szigorúan üvegpalackba zárva. A legjobb vizeket az Alpok gleccsereiből hozzák, ezek tényleg frissitenek.

Aztán nehogy elfeledkezzek a fagyiról, amit itt gelato-nak hivnak. Fagyit szinte minden nap kötelezően ettünk. A cukrászdákban (gelateria) szó szerint hegyekben áll a frissen, házilag készitett jeges finomság, ami itt valóban pisztáciából, citromból, málnából készül, s a szine is valódi. Firenzében épp a város legjobb fagyizójában sikerült kézműves fagyit enni. Az étcsokis chilis csipett, de akkor is jó volt.

Tengeri falatok

Kávét általában munkában iszom, itt viszont ebéd után volt kötelező szertartás. Az olaszok cappuchino-t reggelire isszák, igy ebédkor már ciki ezt kérni. Ehelyett a machiato-t rendeltem, ami espresso kicsi tejhabbal. Az itteni kávék valamiért erősebbek, s nagyon feketék. S nagyon finomak...

Hangulatos kávézó Assisiben: hátul a boltozat mögött belső udvar

Biztos ami biztos, hoztunk haza kinti száraztésztát, olivaolajat, fűszereket, grappát, borokat. Hogy még egy ideig kitartsok az olasz iz a szánkban...


Olasz vendéglátók

Az olasz vendéglátás messze földön hires. Ha étterembe ülünk be, akkor biztos, hogy háromszor annyit eszünk, mint amit szerettünk volna, mivel az agilis pincér nem hagy minket félig megtelt hassal hazamenni. Az olaszoknál főétkezés nem telhet el finom bor nélkül: eleve borospohárral teritenek, s a pincér furcsállja, ha mégsem rendelünk valami nedüt. Ezért az ebéd mellé legalább egy könnyű fehérbort illik lecsúsztatni.

 Villa Nobili

Most nem annyira az izekről, inkább az emberekről, a vendéglátásról irnék. Mostani túránkon két szálláshelyet foglaltunk. Először Firenze mellett laktunk a Villa Nobili nevű vidéki házban. Ez egy több, mint kétszáz éves uradalmi birtok, ahol 15o éve ugyanaz a család a tulajdonos. A házat egy kedves házaspár, Paolo és Alessandra lakja, de mivel túl nagy nekik az épület, több részét kiadják. Mi a földszinti, külön bejáratú, két hálószobás lakást kaptuk meg.

Villa Nobili kertje

Már a képek alapján tudtuk: ilyen helyen még nem aludtunk. S valóban: a fejünk fölött a többszáz éves fa gerendázatú mennyezet, a konyhában nyitott kürtős tűzhely, a sarokban kandalló, recsegő padló, mives fabútorok. A vendéglátóink is elláttak minket minden jóval, tippekkel a túrához. A ház kertjét is használhattuk, igy reggeliztünk a hortenziák tövében, s este iszogattunk a környező hegyek fényében.

Konyha a kétszáz éves házban

Cinqua Terre mellett Biassa falujában béreltünk lakást. Egy turisták által kevésbé lerohant részen, ott élő olaszok szomszédságában laktunk. A házunk egy pici alapterületű (nem lehetett több 3o négyzetméternél), sziklára épült sorház, ami 4 szinten emelkedett fölfelé. Itt is hatalmas kandalló-tűzhely állt a sarokban, kovácsoltvas korlát vezetett föl a fagerendás, terrakotta padlós lakrészekbe.

Biassa, a bal oldali drapp szinű házban laktunk

Pár éve újitották fel teljesen a házat, s igazán irigylésre méltó kis menedék lett. A ház a La Spezia öbölre nézett, ahol hatalmas hadi hajókikötő van, ennek fényeit láttuk este, s a felkelő nap csillámait a viztükrön reggel. Reggel a szomszéd mamma hangjára keltünk, aki egy másik nénivel tereferélt a teraszról. A lenti szomszéd mamma robógóval útnak inditotta munkába induló fiát, majd este a ház előtti padon himezgetve várta haza.

Szállásunk konyhája

Az olasz emberek nyilt szivűek, s bár hadarva beszélnek és úgy tűnik rohanva élnek, ám mégis a legkiegyensúlyozottabb népek. Rohannak robogóikon, apró autóikon, hogy aztán ráérősen kávézzanak egy teraszon, sziesztázzanak délután, vagy feküdjenek a parton.

 Kilátás a szállásunk ablakából Biassa-ra

Az olasz nyelv dallama varázslatos, én is kóstolgattam az itteni szavakat, a települések nevét. Mivel a helyiek elég gyatrán beszélik a nyelveket, jó volt legalább a fő dolgokat az ő nyelvükön mondani. Bár kézzel-lábbal is megértetik magukat, ha arról van szó.

Bejáratunk La Spezia kikötőjére nézett

Az olaszoknak van stilusuk: házaik, autóik, ruhájuk, frizurájuk mind egyedi stilusérzéket mutat. Ám a stilus néha épp a hatékonyság, vagy éppen a használhatóság kárára megy. Ezért ne csodálkozzunk, ha a szépen felújitott nyaralóban akadozik a lefolyó, vagy éppen csatornaszag terjeng a ház körül - ez az itteni "szépség" része.