Ha magyarosat ennél Clevelandben

Ha magyarosat ennél Clevelandben, akkor nem kell messzire menned. Elég ha betérsz hozzánk, a vendéglátó családomnál minden nap finom magyar főtt étel vár az asztalon.

Többet eszem itt házikosztot, mint otthon, a budapesti létem során. Sorra jönnek a kedvenceim: borsóleves, húsleves, túróscsusza, rántott husi. Szóval anyukámnak nem kell aggódnia, hogy éhezem, vagy lefogyom. Sőt, néha magyarétel mentes napot tartok, hogy ne legyek ennyire elkényeztetve.

Aztán a házunkon kivül is sok esély van magyarosat enni. Mint irtam, havonta legalább egyszer van valami magyar rendezvény, ahol a fő vonzerő a magyaros étel. Voltam igy a templom által szervezett szüreti bálon, cserkésznapon, 56-os megemlékezésen, s mindenütt jobbnál jobb finomságokat szolgáltak fel. Nem ritka, hogy egy-egy magyar közösség, gyülekezet kolbászt és hurkát tölt, lángost süt, vagy éppen csigatésztát készit. Ipari méretekben, megrendelésre.

Vannak ám hivatalos magyar étek 'terjesztő' vállalkozások is. Például magyar konzervgyár (Bende), akinek a termékeit megtaláljuk az üzletekben. Befőtteket, lecsót, baracklekvárt.

A vásárcsarnokban pedig van magyar stand (Lovászy), ahol magyar hentesárut, hurkát, szalámit lehet kapni. Mikor ott jártunk, kigyóztak a sorok.

A múlt héten sikerült kipróbálnom az itteni magyar éttermet, a Balatont is. Mondhatom, fenséges volt! A hire már megelőzte, a thai diáktársam hivta fel a figyelmem, hogy ő ott eszi a legfinomabbat Clevelandben. Nem is csalódtunk: az otthoninál jóval nagyobb adagok (pedig a magyar éttermek sem aprózzák el), nagyon gazdagon elkészitve. Székelykáposztát ettem, a fenti képen a kisadag látható. Az étterem profin működik, mikor mi jártunk ott is tele volt, érdemes asztalt foglalni előtte. Az árai a diákzsebnek drágák (egy főétel 13 dollárnál kezdődik), de a minőséghez képest még mindig elfogadhatóak.

Az éttermen kivül több cukrászda is működik a városban. Eddig a Farkast próbáltam ki, ahol még az alapitóval is összeismerkedtünk. A bácsika ugyan már eladta az üzletet, de még visszajár a vevőket istápolni. Érdekesség, hogy két amerikai srác működteti, az ő neve alatt, az ő receptjeivel. Fenséges a krémesük (kicsit töményebb, édesebb, mint otthon, de friss és finom), készitenek Dobostortát, Eszterházyt, bejglit.

Amerikás rokonok

Amerikába jöttem, s nem is gondoltam, hány ismerősbe botlok. S nem is csak ismerősökbe: rokonokba is!

Gyerekként sokat irigyeltem az unokatesóimat. Nekik ugyanis volt amerikás rokonuk, nagynénijük, nagybácsijuk. Mindig büszkén mutatták a messzi rokonoktól kapott képeslapokat, fotókat, kis ajándékokat. Én meg áhitozva figyeltem, hogy milyen jó nekik, meg hogy egyszer majd talán ők, az unokatesók is kijutnak Amerikába.
Aztán teltek az évek, s az unokatesók helyett én keltem át a tengeren. S az igazi meglepetés, hogy a rokonok (akik nekem vér szerint nem, csak közvetve, az emlitett unokatesókon keresztül rokonaim) a szomszéd városban laknak! A legnagyobb meglepi meg akkor jött, amikor kiderült, hogy a vendéglátó családom közvetlen kapcsolatban áll velük, sőt rendszeresen találkoznak. Igy nem sok kellett ahhoz, hogy megszervezzük a nagy családegyesitő találkozót!

A fenti kép a vasárnap délutáni közös vacsoránkon készült. E rövidke találkozó alatt ismeretlenekből ismerősök lettünk. Egy család tagjai.

Filmek - okulásunkra

Irtam már, hogy birom az itteni oktatást. Mert interaktivak az órák és naprakész tudást kapunk. Az oktatásban gyakran használnak a tanárok netes vagy filmes forrásokat. Például a napi sajtóhireket online felületeken, a tv-csatornák videoanyagában nézzük meg, s aztán kommentáljuk az órán.

Most két olyan filmről akarok szólni, ami a tanulmányainkat támogatja. Az egyiket órai keretek között néztük meg, a másikat én találtam. Ez előbbi vidám, ironikus hangulatú, az utóbbi realisztikus és kicsit elkeseritő. Mindkettő a sajtó erejéről, hatásáról szól.

Thank you for Smoking (Köszönjük, hogy rágyújtott!) a cime az órai filmnek. PR-tárgyam keretében néztük meg, aztán kritikát is kellett irni hozzá. A film a dohányipar kommunikációját veszi górcső alá, bemutatva az iparági és a vele szembenálló kormányzati érdekeket.

A dohányipar vezető szóvivőjének az életén keresztül látjuk ennek a business-nek a szélsőségeit, néha pedig emberi vonásait. Az egyik ellentmondásos eleme a filmnek, hogy a dohányreklámokban szereplő Marlboro Man éppen tüdőrákban szenved, s haldoklik. Az igazi furcsaság, hogy ez a valóságban is igy volt: a Marlboro több ismermert reklámarca 5o éves korában tüdőrákban hunyt el...

A másik film a Nothing but the Truth (A láncra vert igazság). Ez a film egy újságirónő valós történetén keresztül mutatja be a sajtó szenzációéhes működését, s az ezzel néha ellentétes kormányzati, nemzetbiztonsági érdekeket. Mi az igazság? Nyilvánosságra kell-e azt hozni mindenek felett? A nemzeti érdekek vagy a egyéni, személyes adatok védelme számit? Ezek a film főbb kérdései.

Az Amerikai Alkotmány egyik sokat emlegetett és vitatott cikkelye a szabad vélemény-nyilvánitásról, a 'free speech'-ről szól. A film is érinti ezt a kérdést.

A film nem túl vidám, de nagyon emberi. Számomra hihetetlen, ahogy a főhős újságirónő a végletekig kitart és nem adja ki az informátorát. Free speech, de mellette védi a forrása anonimitását. Kicsit abszurd a kettő együtt.

Americano

Ideje, hogy értékeljem, hogyan is vagyok én itt, Amerikában. Kezdem otthonosan érezni magam, s egyre megszokottabbá válnak az itteni furcsaságok. Vegyük számba a jeleket, amik arra utalnak, kezdek amerikaiul élni.

1. Amerika, távolságok, vezetés. Már észre sem veszem, hogy száguldanak a mérföldek. Ja, s nem mérföldben, hanem időben mérem a távolságokat. A sebességkorlátot többnyire betartom (jó kis szabálykövető népség az itteni), de a stoptábláknál való sorozatos megállás még nem megy (itt szinte nincs elsőbbségadás tábla, mindenhova stoptáblát tesznek).

2. Kicsi-kocsim ugye kézi váltós, viszont kezdem hiányolni az automata sebváltót. Például automatával lenne egy szabad kezem, amit használhatnék evésre, ivásra, egyébre. Mert ugye italtartóból még az én kis járgányomba is jutott 3 darab, s a hatalmas üditős pohár kötelező eleme az autónak.

3. Megszoktam, hogy nem kérem jég nélkül az üditőt. Végülis minimum fél litert adnak, annak egyharmada jég. Ha a pohár tele lenne az ütcsivel, akkor nem birnám meginni. Igy viszont legyűröm. A jég meg mehet a kukába. (sajnos a környezettudatosság itt többnyire csak egy hangzatos jelszó).

4. Nincs hetem (ham)burger nélkül. Mig otthon szökőévben egyszer tértem be a nagyhirű McDonald's-ba, itt hetente legalább egyszer, de többnyire kétszer eszem gyorsétteremben. Persze ha már itt vagyok nem a Mekibe ugrom be. Új hobbim, hogy mindig más kajáldát próbálok ki (a tapasztalatokról majd beszámolok). A legjobb burger nem a gyorskajaldákban, hanem eredeti amerikai 'diner'-ekben van. Kedvencem a gombás-sajtos-hagymás, itt svájci tipusúnak nevezik. Hm...

.

5. Bankolni nem a fiókban szoktam, hanem a 'drive through' ATM-nél. Ki se kell szállni az autóból, hogy pénzt vegyek ki, vagy tegyek be.

.

6. Simán visszamegyek az üzletbe reklamálni, ha valamit nem akciós áron adtak. Nem az összeg számit, hanem az elv maga. Tanulom az önérvényesitést, jogszerű keretek között.

.

7. Vásárolni akkor szoktam, amikor akció van, kupont kapok, gyűjtök. Más az élmény, meg a számla végén mindig jelzik, mennyit takaritottam meg. Lélekemelő, ha kevesebbet fizetsz, mint a megtakaritas.

.

8. A 'How are you?' kérdést simán dobom, ha találkozom valakivel. Ha meg tőlem kérdezik, nem kezdem részletezni a hangulatomat. Csak mosoly és 'Thanks, fine'. Ja, és a mosoly spontán jön.

.

9. A súlyom gyarapszik, tényleg. A mérleg mutatója 126-ot mutat (!), persze fontban. A 36-os nadrágjaim nem akarnak gombolódni, s a 38-asokhoz már nem kell övet tennem... Édes élet.

.

1o. A szekrényben lapulnak a kiscipőim, szoknyáim, szép blúzocskáim. Helyettük tornacipőt, farmert, pólót hordok. Amit otthon elképzelhetetlennek tartottam, itt működik: birom a sportos stilust (meg általa visszafiatalodom az egyetemista korosztályhoz).

Választások itt is

Ezen a héten kedden voltak USA-szerte a helyi szintű politikai választások. Igy választottak most Ohioban, Clevelandben is.

Az amerikai választási rendszer eléggé összetett, gyakran még a helyiek sem tudják, kinek milyen súlya, esélye van a bekerülésre. Az elnökválasztás két éve volt, s félidőben választanak szenátorokat, kormányzókat, birákat - vagyis most. A kormányzati hatalom igy elválik az alsóbbrendű törvényalkotó és -végrahajtó apparátustól. Hiába, Amerika a prototipusa a modern demokráciának.

Érdekes volt figyelemmel kisérni az itteni választási hadjáratot. Itt nem óriásplakátokon üzennek a jelöltek, hanem kisebb hirdetőtáblákon (lásd fenti kép). A hirdetési felületet sem kell megvásárolniuk, hiszen a pártok szimpatizánsai maguk helyezik ki táblákat - a saját kertjükbe! Autózom a városban, s az utak szélén a fentihez hasonló kép fogad: egymás mellett jól megférő táblák, rajtuk csupán a jelöltek neve. Semmi hangzatos jelszó, mutatós fotó, gyakran még a pártállás sem látható. Gyakran az autókon matricák hirdetik, hogy a vezető éppen kit támogat. Néhol a pártszimpatizánsok maguk osztogatnak matricákat, zászlócskákat. Obama kampányvizitjén önkéntesek tömege segitette a programot. Hiába, itt fel tudják, s fel is merik vállalni a politikai hovatartozásukat.

Egyébként a választható pártok között nincs 'nagy' különbség. A republikánusok és demokraták egy családból származnak: mindkettő a anti-federalista, önálló kormányzási irányzat szülötte, pár száz éve még egy pártot alkottak. A két nagy rivális mellett a liberálisok szoktak még szót kapni, de jóval kisebb arányban.

Egy érdekes eleme számomra a választásoknak, hogy volt egy jelölt, aki a 'Kristina for Ohio' szlogennel indult. A linkre kattintva az oldalára lehet jutni.
...
A választás eredményeiről két nappal később a napi sajtóból tájékozodtam. A demokrata kormánypárt vereséget szenvedett, többségbe kerültek a szenátusban és a kormányzói székekben a piros republikánusok. Ennek az oka az emberek csalódottsága: sajnos az Obama-kormány nem ért el átütő ereményeket a munkanélküliség felszámolásában, az oktatás és az egészégügy reformjában. Azért érdekes lesz látni, hogyan fér meg egymás mellett a két rivális: az erőfölények csaknem kiegyenlitettek, az egyik a kormányban, a másik a törvényalkotásban van döntő többségben. Ilyen otthon nem fordulna elő.

Egy elit alakulat tagjaként

Az én elit alakulatom neve: CTP. Vagyis Calasanctius Training Program. Irtam már róla korábban, nyáron, amikor otthon működtem a soraikban. Most épp ideje, hogy irjak róluk innen nézve is.

A programnak köszönhetem, hogy most éppen Amerikában élek és tanulok. Egy ittélő magyar orvos hozta létre 15 évvel ezelőtt. Egy baráti kezdeményezésnek indult, s mára több mint 2oo diák végzett itteni egyetemeken az ő segitségével. Célja, hogy a magyar értelmiségi elitből a jővő reménységeit felkarolja, lehetőséget adva nekik különböző mesteri programokon való részvételre.

De kik is vagyunk mi diákok itt és most?

Orvosok, mérnökök, közgazdászok, bölcsészek, jogászok. Többnyire pár év munkatapasztalat után, s még több jövőbeni siker előtt. 25-35 év között, elszánt lányok és fiúk, Magyarországról, Erdélyből, Dél-Vidékről, vagy éppen Kárpátaljáról. Küzdünk az elemekkel, az amerikai életformával. Élvezzük annak előnyeit, s viseljük hátrányait. Törekszünk a legtöbb tudás megszerzésére a legrövidebb idő alatt, aztán igyekezni haza, ahol várnak minket a 'megváltásra váró' feladatok.

Most kb. 12-15-en tanulunk Buffalo, Cleveland és Niagara Falls egyetemein. A fenti képen csaknem teljes létszámban jelen vagyunk egy amolyan családias vasárnap délutáni összejövetelen. Az asztalfőn az alapitó 'atyánk'.

...

Épp most kaptam a hirt, a CTP a rádió után a TV-ben is szerepelt! Itt a felvétel.

Bundáskenyér-szezon

Vége az októbernek, november eleje van, és a fagyos hideg is megjött. Eltűntek a fákról a szines levelek, már csak a tölgyek rozsdabarnája látszik. Reggelente jeget vakarok a kocsiról, és fagyoskodok az autóban, amig bemelegszik.

De hogy jön ehhez a bundáskenyér?

A legkisebb gyerkőc pár hete, mikor elővettük a télikabátokat büszkén mutatta: 'Ez az új bundáskenyerem!' Persze kenyérnek nyoma sem volt, volt viszont bundáskabát - ő erre gondolt. Nincs beszédhibája, vagy hasonló, de pár szó nehezen mászik be a fejébe. Például a halloweenes rettegett csontváz a szomszéd ajtajában 'csontvágány' volt. A vágánynak több értelme van szerinte, mint az értelmetlen váz szónak.

Szóval elő a bundáskabátokkal!

De hogyan reagálnak a hidegre a helyiek? Elsősorban az egyetemi populációról tudok nyilatkozni. A diákok legtöbbje egészen mostanáig egy szál pólóban, esetleg rövidnadrágban, s nem ritkán flip-flop (egyujjas) papucsban járt. Most elővették a bundás csizmát, meg a kesztyűt, no de a rövidnadrág, vagy póló még maradt.

Azért nálam inkább a harisnya, nadrág, csizma variáció játszik. De nem is szoktam könnyen megbetegedni!