A tudós szerint a 2o. század jövőorientáltsága (futurizmus) után a 21. századot a jelenorientáltság (prezentizmus) jellemzi. Vagyis minden ebben az adott pillanatban történik, s ha valamit elmulasztunk, akkor az már megismételhetetlen. Viszont a dolgok olyan gyorsan változnak körülöttünk, hogy már nem is a történésekhez, hanem az állandó változáshoz alkalmazkodunk.
A média oldaláról vezeti le felgyorsult világunk sajátosságait. A klasszikus, ókori történetmesélésnek még volt eleje és vége, a kettő között fejlődés, értelem, valahonnan valahová haladás. Aztán jöttek a tévécsatornák, a reklámokkal megszakított műsorok, majd az on-demand televíziózás. A dolgoknak ma nincs eleje és vége, mi alakítjuk a pillanatot. A hírközlés is ezt a mintát követi: a pillanatra, az érzelmekre reagál, nem a valóságra, a megértésre. Ezért ma már mindenki hírközlő, blogger, vlogger, keverednek a tények a vélménnyel. S egyre nehezebb eldönteni, mi a valóság, vagy mi az álhír.
A média és a történetmesélés után az idő fogalmát járja körül az író. Az időt mi irányítjuk, vagy az irányít minket? Loholunk az események és a határidők szorításában, vagy megengedünk magunknak üresjáratokat, elengedünk esetleg programokat? Az idő nem absztrakt, az ember ciklikusan él, egy napon belül, vagy éppen egy héten át. Vannak történések, amikre nem csak mennyiségében kell idő, hanem minőségében is. Digifréniának nevezi a digitális idő szorításában élő embert. Például, aki igyekszik minden emailt megválaszolni. Holott a postaládát időközönként is ráérnénk kiüríteni. A nagy ötletekhez pedig elmélyülés, IDŐ kell. Nem kapkodás és azonnali reakciók.
"Lehet, hogy nem tudjuk, merre tartunk, odaérni viszont sokkal, de sokkal hamarabb fogunk."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése