Marokkó utoljára - csak képek

A tavasz ébredése 2

Folytatódik a balatoni kertem bemutatása. Az áprilisi tavaszébredés után májusban már teljes pompájukban virágoztak a fák, bokrok. A mellékelt képek jobban nem is illusztrálhatnák a növények sokszínűségét.

 Ráadásul a növényekhez társul sok-sok féle állat. A madarak korán reggel hangos ébresztővel köszöntik a napot, a hihetetlen kórus énekét felvettem videóra, itt meghallgatható.

Az udvarunkba szegődött egy cica-mica is. A maradék kajára járt rá, aztán úgy döntött, nálunk marad, s el sem mozdult mellelőlem, mikor szekrényt, polcot, vagy mást festegettem az udvaron. Gondos szomszédoknak és barátoknak köszönhetően, most is van aki eteti. Így lesz remélhetőleg a vékonyka cicából kövér Garfield.

Állandóság a változásban

Változás.

Kiszámthatatlanság.

Biztonság.

Bizonytalanság.

"Kételye közt is hívő a keresztény."

"Ahhoz, hogy ugyanaz maradj, folyamatosan változnod kell." (kínai mondás)

Stagnálás nincs, ugyanazt a szintet fenntartani egyre nagyobb erőfeszítésbe kerül. Ha stagnálás van, nincs fejlődés, visszafejlődés van.

Háy János: Családállítás

... a családi perpatvarok, szeretetlenség és társkeresés margójára...

A megfejtés: Balaton

Nemrég feltettem a kérdést: vajon hol kertészkedhettem, hol nyitottam a tavaszt metszéssel és virágültetéssel.

Most már elárulom a megfejtést: a Balaton partján, annak is a legnyugatibb déli parti falujában, Balatonberényben. 

Egy régi álmunk teljesült: mándoki vendégházunk és budapesti lakásom mellett egy vízparti házacskát és kertecskét vettünk. Most zajlanak a régi ház felújítási munkálatai, a kertrendezés. Így most kevesebb könyvekről szóló bejegyzést lehet itt olvasni, mivel a pénzem könyvek és ruhák helyett most lakással kapcsolatos anyagokra és kellékekre költöm.  

Mihelyt lesznek látványos képek, melyek jól szemléltetik az előtte-utána állapotokat, itt megosztom.

Balatonra fel! Vagy legalább egy Balatonszeletre...

Étek és ital

Egy egzotikus országból hazatérve, szinte mindeki arról kérdez, hogy mit ettünk. Jelentem, mindent, amit elénk raktak. A marokkói konyha nem túl bonyolult: van kb. négyféle főételük, azt különböző húsokból készítik és kész. Na de lássuk részletesebben.

 Az első reggelink Marakeshben

Reggelire bármelyik étterembe, kávézóba beülhetünk. Kb. egységesen 25 dirhamért (kb. 75o Ft) kaptunk egy bőséges reggelit. Itt mindig jár a frissen facsart narancslé, jóféle tejeskávé vagy mentatea. Palacsinta (vagy krumplilángos)-szerű édességet adnak, amire argánolajat, helyi mézet vagy lekvárt tehetünk. Kaptunk mindig friss lepénykenyeret, s volt ahol lehetett rántottás keményebb étket is kérni.

Argánolaj készítő manufaktúra. Az argánfa magját először feltörik, majd pörkölik és préselik. Ezt használják ételekhez. De ebből csinálnak szappant és arckrémet is.

Általában naponta egyszer, koradélután ettünk egy többfogásos meleg ételsort. A marokkói leves a harira, ami csicseriborsóból készül. Gyakorlatilag pépes, összeturmixolt, fűszeres zöldségleves. Levesből más választék nem nagyon volt. Ha nem levest ettünk, akkor vegyes salátát kaptunk, amiben volt mindenféle zöldség, egy kis ecetes káposzta, kukorica étvágycsinálónak.

Íme egy rajzos étlap ékes francia-angol nyelven

A főétel kivétel nélkül húsétel. Csak azt kell eldöntenünk, hogy csirkét, bárányt, vagy marhát eszünk. Disznóhúst itt még véletlenül sem találni, ahogyan alkolbolt és kocsma sincs. A muzulmánok komolyan veszik a vallási előirásokat, és még az éhes vagy szomjas idegennek se adnak hazai finomságokat.

Itt tényleg hegyekben állnak (és illatoznak) a helyi fűszerek és egyéb konyhai kellékek.

Szóval főételek. Kedvencem a tazsin (tajine), ami egy kúp alakú agyagtálban főtt, párolt, sütött hús-zöldség párosítás. A húst a tál aljára teszik, befedik a felszeletelt krumplival, cukkinival, répával, s együtt párolják készre. Jóféle fűszerekkel fertőtlenítik az egyébként hűtő nélkül tárolt, az étterem bejárata mellett felakasztott húsokat. Fűszerek közül leginkább sáfrányt, curryt, rómaiköményt, koriandert használnak, ami egy kicsit más, mint a mi ízlésünk, de nekem mindig bejött.

Étterembejárat faszenes grillel és a tazsin agyagedényekkel. 

Tazsin kefta húsgolyókból álló pörköltszerű, paradicsomos, zaftos egytálétel, kenyérrel mártogattuk, isteni finom volt. A húst kérhettük nyársra húzva is, ennek a neve broschette (franciásan). Ilyenkor a csirkét vagy a marhából összegyúrt darálthúsos fasírtokat faszénen sütötték át az étterem teraszán. A mennyiséget sem sajnálták, egy adagba 3-4 nyársat kaptunk. Voltak még kuszkuszos (couscous) ételek, ezt akár zöldségesen is kérhettük.

 Broschette vagy rablóhús nyárson, no meg egy kis grillezett hús-ízelítő vegyes körettel.

Az ételsor lezárásaként általában felszeletelt gyümölcsöket hoztak: narancsot, epret, szőlőt, kis fahéjjal megszórva. Édességet ilyenkor külön már nem kaptunk. Viszont csodás édesség-pékségeket találtunk, ahol 1-2 dirhamért (3o-6o forint) frissen sült cukrozott, vaniliás, diós, almás, mézes sütikéket teszteltünk.

A berber pizza kenyértésztába töltött hagymás-húsos valami, nagyon laktató volt. Közvetlenül az algír határ mentén ettük.

Inni ahogyan az imént is írtam csak alkoholmentes italokat tudtunk. A Coca-Cola készítményei bárhol kaphatóak voltak. Így nem volt gond a cukormentes Coke Zero, a klasszikus Coke, vagy a Fanta beszerzésével.

Tazsin, fent a zöldségek, alatta a hús. Itt épp egy fél csirke várta, hogy elpusztítsuk.

De mi a helyzet a vízzel? Marokkóban mindenütt van vezetékes víz (kivéve a sivatag és nomád táborok), csak éppen a minősége nem egészen európai színvonalú. Ezért mindig palackos vizet ittunk. Az elején még a fogmosást is ezzel intéztük el, aztán rájöttünk: valószínűleg a számunkra készített étkeket, a facsart narancslé narancsát sem palackos vízzel mosták (ha mosták egyáltalán), ezért talán mégsem kellene ennyire sterilnek lennünk.

A kősivatagban azt is megtapasztaltuk, hogy milyen víz nélkül lenni. A sík vidéket fura homokkupacok fedték. Mint kiderült, ezek sorra a mellettük lévő kutakból kerültek ki, ugyanis ha vizet találnak valahol a föld alatt, az hamar elapad és olyankor új kutat kell ásni. Több kilométer hosszan érik egymást így a kutak, ráadásul a föld alatt alagútrendszer köti össze őket. Az egyik ilyen alagútba mi is lementünk: 5ocm széles szűk, sötét lépcsőn botorkáltunk le a föld alá, hogy utána lentről egy-egy kútkáván keresztül láthassuk a fényt. Hát, kicsit sem volt félelmetes...

Sivatagi kút alulnézetből. Ebben már nincs víz.

Esténként, ha a szállásadónk is megengedte, akkor züllött fehér emberek módjára pálinkával fertőtlenítettük a nap közben beszerzett esetleges bacikat. Sikerült. Én megúsztam nagyobb hasmenés, hányás, émelygés nélkül. Bajom inkább a szagoktól és a látványtól volt: az étterem bejárata mellett lógó egész kecske, aminek még a szarva is megvolt, nem volt túl étvágygerjesztő. Viszont az éhség nagy úr, így fejemet elfordítva termeltem be a kecskéből sült elém rakott étket.

"Kedvenc" éttermem bejárata. Befelé menet rámutathattunk, hogy mely állat melyik részét süssék ki nekünk. Aki nem ismerne rá az állatokra, annak rajta hagyták  fejét. A jobb szélső a kecske. Ezt nem ettem.

A rómaiak még itt is

Olaszország az egyik kedvenc úticélom. Most viszont nem a szépséges Itáliába, hanem "arabus-földre" mentünk, ám itt is találtunk olasz vonatkozású látnivalókat.

 Csak ülünk a romokon

A hódító rómaiak az ókorban nemcsak egész Európát (és fél Magyarországot) igázták le, hanem a Földközi-tenger medencéjében szinte mindenhová eljutottak. Ismertebbek ténykedéseik a Szentföldön (Izráel, Pilátus), Egyiptomban (Antonius és Kleopátra) és Tunéziában (Karthágó lerombolása). Viszont azt nem gondoltuk, hogy egészen az afrikai kontinens legnyugatibb csücskéig, Marokkóig is elért a hatalmuk?

Majdnem egészében épen maradt padlómozaik. Ezeket az afrikai állatokat az itteni kikötőkön keresztül vitték tovább Rómába.

A Római Birodalom Mauritánia Provinciája volt a mai Marokkó egy része. Főként a tengeri kikötőkhöz közeli területen alapítottak városokat. A provincia központja Volubilis volt, amely virágkorát az időszámítás szerint 1oo-3oo-as években élte. Nos, mi utunk során ezt a városkát is útba ejtettük.

Bazilika, oszlopok, gólyafészek

Ahol egykor néhány tízezer római élt, most többhektáros területen egy romvárost találunk. Már messziről látszódnak a magasodó korintuszi oszlopfők és egy boltíves falrészlet. Közelebb érve rájövünk, hogy ez az egykori Capitolium és Szenátus épülete, vagyis a város fő igazgatási középpontja. Az egyik oszlopfőn viccesen hatalmas gólyafészek terpeszkedik, új élet sarjad a romokon.

Lován (szamarán) fordítva ülő, furcsa keresztes kupát tartó figura a padlón

Volubilis városát a birodalom szétesésekor elhagyták lakói. Elnéptelenedett, az épületek anyagát közeli települések építéséhez használták fel. Ráadásul egy földrengés is hozzájárult, hogy tovább rombolódjanak a város épületei. Ma sem védi semmilyen extra kerítés vagy tető a többezer éves emlékeket: szabadon állnak az ég alatt, csaknem őrizetlenül.

Csodával határos módon egészen épen maradt épületalapokat, komplett terempadló-mozaikokat találunk itt. A termeket céljuknak megfelelően díszítették: a fürdőházban Diána és Vénusz istennük, egy fogadószobában afrikai állatok stb. Teljesen épen maradt a főút végében álló diadalív, Caracalla császár idejéből.

Diadalív, árnyékban

S mit gondoltok, ki volt a provincia helytartója? Egy berber király, aki nem mást vett feleségül, mint Antonius és Kleopátra leányát. Szóval vannak valódi, megvalósult szerelmi történetek.

Mi két óra alatt bebóklásztuka romokat, próbáltuk kitalálni, hol milyen célt szolgáltak az utcák, terek, épületek. Az egyik legnagyobb bevételi forrás itt az olajfatermesztés és olajbogyó préselés volt, még áll a présház.

A volubilisi látogatást a hazarepüléskor még megspékeltük egy (valódi) római átszállással. Mivel fél napunk volt a gép csatlakozásáig, így bementünk az ősi városba, ahol bejártuk a Colosseum és a Forum Romanum környékét is.

Ez az egyik épen maradt városkapu, szemben a diadalív és a főút, a Forum.

Marokkó éjszaka

Első legmegdöbbentőbb élményünk rögtön megérkezésunkkor ért minket. Egy hétköznap este kb. éjféltájt érkeztünk Marakeshbe a szálláshelyre, s a környező utcák ebben az időpontban még tele voltak emberekkel. Teljes családok sétáltak, vásároltak, a kávézók teraszán ücsörögtek. A gyerekek az utcán játszottak. Itt sosem alszanak?

 Marakesh főtere éjjel

 Marokkói lápmások vására. Kibírtam, hogy nem vettem egyet.

 

Mutatványosok Marakesh főterén. Hastánc, paródia, akrobatika, persze pénzt is szednek a bámészkodóktól. 

Aztán rá kellett jönnünk, hogy itt nem igazán áll meg az élet. Az emberek nem annyira individualisták, mint mi nyugatról jött európaiak, hanem csoportokban, közösen múlatják az időt, s a házon belül maradás helyett az utcát, a tereket, a piacot választják színhelyül.

Kígyóbűvölés testközelből

Így igazán különleges élmény volt egy-egy esti séta  a "programokkal" teli városokban. Marakesh volt az egyik legextrémebb, ahol a napközbeni piactéren éjszakára éttermek sátrai pakolnak ki, frissen sütik itt az ételekt, mérik a főtt csigát, kigyóbűvölő furulyál (mint a mesében, tényleg) a hüllőinek, majom-mutatványos pénzért cserébe fotózást is enged...

Mecset Fez medinájában. Csak az ajtóból fotózhattunk, hitetlen (nem muzulmán) ide nem léphet be. Ők is csak a cipőjüket levéve, mezítláb. Bent a nyüzsgő város közepén béke, csend, hely az elcsendesedésre.

Íme néhány kép a hangulat miatt. A valódi hangokat, szagokat, élményeket nem tudom most átadni.

Fez óvárosa a tetőteraszunkról. Természetesen egy mecset tornya nem hiányozhat a képről. 

Sivatagon és vadonban

Sienkievicz regénycíme után szabadon következzenek a sivatagi képek. A Szahara elterül Észak-Afrika teljes szélességében, átszelve több államot. Marokkó csak a legnyugatibb csücske a sivatagnak, ám ide is jutott kősivatag és homoksivatag.

 A karaván elindult, halad

 A Szahara legnagyobb része a hammadának nevezett kősivatag. Ez valószínűleg régebben hegy volt, ami szépen porlik szét. A kősivatagban találhatóak a sivatagi rózsának nevezett ásványok, ezek porladnak szét s lesz belőlük homok, amit állandóan fúj az itteni szél. Itt nincsenek fák, amik tompítsák a szél erejét,

Az első homokdünék, amiket az autóból meglátunk. Körülötte fekete pusztaság. 

A homoksivatagot Merzouga városánál értük el, ez alig néhány kilométerre van az algériai határtól, Marokkó egyik legkeletibb, legdélibb csücske. A főúton haladva már messziről ragyogtak a narancssárga homokdombok, amik egy kisebbfajta hegy magasságát érik el, viszont semmilyen növény nem él meg rajtuk. A homokdünéket pálmalevelekből font "kerítéssel", homokfogóval próbálják kordában tartani, legalábbis, hogy ne lepje el a homok az utat, a települést.

Csapatunk a tevetúra végén

Mi egy éjszakát aludtunk a sivatagban. Szálláshelyünk egy kisebb hotel lapos teteje volt. Kaptunk matracot, majd a hálózsákunkat a fejünkre húzva egész éjjel hallhattuk a szél zúgását, a sercegő homokot. Nem volt hideg, de a szél eme hangjához nem vagyunk hozzászokva.

Mivel a sivatagban nem tudod mihez kikötni a tevét, ezért az egyik lábát kötik össze, hogy ne tudjon megszökni.

Igazán festői volt a sivatagban átélni a naplementét és a napfelkeltét. Persze az időjárás megviccelt minket: ott, ahol sosem esik eső, most szépen beborult, s a szürke felhők eltakarták a lemenő napot. Sőt még pár csepp esőt is kaptunk a tevegelés közben.

Pihenő a tevetúrán

A teve nem véletlenül lett a sivatag hajója. Ha gyalog indulunk el a homokdünéken, hamar lefulladunk. Ugyanis a lábunk folyamatosan belesüpped a végtelen vastagságú homokba, olyan, mintha térdig érő hóban akarnán előrejutni, csak míg a hó letapad, addig a homok szépen körülfollya a lábunkat és nem enged előre haladni.

Az egyik tevekaraván a mi csapatunk, a gyalogosok is mi vagyunk. A távolságok itt nehezen felbecsülhetőek. Lent egy kút, az oázisok közelében vannak ilyenek leásva. 

A tájékozódás sem egyszerű itt. A berberek a meleg miatt főként éjszaka közlekednek a sivatagban. Ilyenkor a csillagok állása alapján tájékozódnak, ugyanis a pusztán homokból álló dombok között nehéz tájékozódási pontot, fát, oázist, épületet találni.

Na ez itten a homokfogő pálmakerítés az út mellett. (Egyébként meg wc hiányában a mélyedéseket használtuk rövid pisiszünetre.)

Elég rakoncátlan tevét kaptam, mindig külön úton akart járni és furcsa hangokat hallatott. De azért a nyeregben maradtam!

Akit érdekel a sivatag, olvassa el Sienkievicz kalandregényét, a Sivatagon és vadonban címmel. Vagy nézzen meg egy ilyen témájú filmet, pl. az Arábiai Lawrence vagy a Szahara. Nekünk egy nap is elég volt a sivatagból, ennél én zöldebb vidéken érzem jól magam.

Naplemente az oázisban, a homokdünékről nézve. A felhők közül épp kikandikál a nap. 

S a végére egy kis zenei ízelítő. A lenti linken található zenét hallgattuk az egész út folyamán, köszönhetően a helyi sofőrünknek.
Tinariwen touareg zene