Piros

Az elmúlt karácsonyi és adventi időszak szine a piros volt nálam. A legtöbb karácsonyi diszem piros, hol fehér, hol arany szinezéssel, csillámokkal.

 

Még mielőtt elővettem volna az ünnepi diszeket, már beszereztem egy ütős piros darabot: egy tűzpiros kabátot. Ez lett a téli ünnepi szerelésem, karácsonyi ruhadarabom. Ez a kabát emelt ki a szürke-fekete-sötét tömegből, a legörbülő szájú és szomorkás arcok közül. Mert pirosban csak mosolyogni lehet, csillogó szemmel és elszánt lélekkel.

 

Piros lett az ágytakaróm is. Erről irtam már, mesetakaróm Amerikából érkezett.

 

Aztán a legnagyobb piros meglepetés egy nappal karácsony előtt érkezett egy csillogó piros autó képében. Március óta nem volt autóm. Teszteltem, hogyan és meddig birom kocsi nélkül. Elég jól ment a budapesti tömegközlekedés, a vidéki vonatozás és a távolsági buszozás. Nagy előny volt, hogy olvashattam jó sokat a buszon, metrón, vonaton, viszont időben, csomagban igencsak korlátozva voltam. Mostanra lett elegem a "közösségi" közlekedésből, mostanra jutottam el anyagilag is oda, hogy önállósodom: most már nem engem szállitanak, hanem én szállitok. Leginkább magamat, cuccokat, jó ismerősöket.

 

Autót keresni viszont nem volt se időm, se kedvem. Pár fellángolás után elült a kocsiszemle, ám végül mégis megtaláltam a nekem való járgányt. Ime.

 

Amerikában kisautónak hivtam a mostaninál nagyobb járgányom. Itthon esetleg autókának becézhetem, hiszen magyar ill. budapesti  léptékben egy szokványos méretű járművem lett. A piros szin telitalálat. Ha választhattam volna, biztos, hogy nem sötét kocsit szerzek (nesze nektek szürkék, kékek, feketék), hanem talán fehéret, vagy valami feltűnő szinűt. A piros autókában most nem lehet nem látszódni, vagy elbújni. Igazán ütős meg akkor vagyok, amikor a piros kabátban ülök be, piros pozsgás arccal mosolyogva. Csakazértis piros.