Americano

Ideje, hogy értékeljem, hogyan is vagyok én itt, Amerikában. Kezdem otthonosan érezni magam, s egyre megszokottabbá válnak az itteni furcsaságok. Vegyük számba a jeleket, amik arra utalnak, kezdek amerikaiul élni.

1. Amerika, távolságok, vezetés. Már észre sem veszem, hogy száguldanak a mérföldek. Ja, s nem mérföldben, hanem időben mérem a távolságokat. A sebességkorlátot többnyire betartom (jó kis szabálykövető népség az itteni), de a stoptábláknál való sorozatos megállás még nem megy (itt szinte nincs elsőbbségadás tábla, mindenhova stoptáblát tesznek).

2. Kicsi-kocsim ugye kézi váltós, viszont kezdem hiányolni az automata sebváltót. Például automatával lenne egy szabad kezem, amit használhatnék evésre, ivásra, egyébre. Mert ugye italtartóból még az én kis járgányomba is jutott 3 darab, s a hatalmas üditős pohár kötelező eleme az autónak.

3. Megszoktam, hogy nem kérem jég nélkül az üditőt. Végülis minimum fél litert adnak, annak egyharmada jég. Ha a pohár tele lenne az ütcsivel, akkor nem birnám meginni. Igy viszont legyűröm. A jég meg mehet a kukába. (sajnos a környezettudatosság itt többnyire csak egy hangzatos jelszó).

4. Nincs hetem (ham)burger nélkül. Mig otthon szökőévben egyszer tértem be a nagyhirű McDonald's-ba, itt hetente legalább egyszer, de többnyire kétszer eszem gyorsétteremben. Persze ha már itt vagyok nem a Mekibe ugrom be. Új hobbim, hogy mindig más kajáldát próbálok ki (a tapasztalatokról majd beszámolok). A legjobb burger nem a gyorskajaldákban, hanem eredeti amerikai 'diner'-ekben van. Kedvencem a gombás-sajtos-hagymás, itt svájci tipusúnak nevezik. Hm...

.

5. Bankolni nem a fiókban szoktam, hanem a 'drive through' ATM-nél. Ki se kell szállni az autóból, hogy pénzt vegyek ki, vagy tegyek be.

.

6. Simán visszamegyek az üzletbe reklamálni, ha valamit nem akciós áron adtak. Nem az összeg számit, hanem az elv maga. Tanulom az önérvényesitést, jogszerű keretek között.

.

7. Vásárolni akkor szoktam, amikor akció van, kupont kapok, gyűjtök. Más az élmény, meg a számla végén mindig jelzik, mennyit takaritottam meg. Lélekemelő, ha kevesebbet fizetsz, mint a megtakaritas.

.

8. A 'How are you?' kérdést simán dobom, ha találkozom valakivel. Ha meg tőlem kérdezik, nem kezdem részletezni a hangulatomat. Csak mosoly és 'Thanks, fine'. Ja, és a mosoly spontán jön.

.

9. A súlyom gyarapszik, tényleg. A mérleg mutatója 126-ot mutat (!), persze fontban. A 36-os nadrágjaim nem akarnak gombolódni, s a 38-asokhoz már nem kell övet tennem... Édes élet.

.

1o. A szekrényben lapulnak a kiscipőim, szoknyáim, szép blúzocskáim. Helyettük tornacipőt, farmert, pólót hordok. Amit otthon elképzelhetetlennek tartottam, itt működik: birom a sportos stilust (meg általa visszafiatalodom az egyetemista korosztályhoz).

Választások itt is

Ezen a héten kedden voltak USA-szerte a helyi szintű politikai választások. Igy választottak most Ohioban, Clevelandben is.

Az amerikai választási rendszer eléggé összetett, gyakran még a helyiek sem tudják, kinek milyen súlya, esélye van a bekerülésre. Az elnökválasztás két éve volt, s félidőben választanak szenátorokat, kormányzókat, birákat - vagyis most. A kormányzati hatalom igy elválik az alsóbbrendű törvényalkotó és -végrahajtó apparátustól. Hiába, Amerika a prototipusa a modern demokráciának.

Érdekes volt figyelemmel kisérni az itteni választási hadjáratot. Itt nem óriásplakátokon üzennek a jelöltek, hanem kisebb hirdetőtáblákon (lásd fenti kép). A hirdetési felületet sem kell megvásárolniuk, hiszen a pártok szimpatizánsai maguk helyezik ki táblákat - a saját kertjükbe! Autózom a városban, s az utak szélén a fentihez hasonló kép fogad: egymás mellett jól megférő táblák, rajtuk csupán a jelöltek neve. Semmi hangzatos jelszó, mutatós fotó, gyakran még a pártállás sem látható. Gyakran az autókon matricák hirdetik, hogy a vezető éppen kit támogat. Néhol a pártszimpatizánsok maguk osztogatnak matricákat, zászlócskákat. Obama kampányvizitjén önkéntesek tömege segitette a programot. Hiába, itt fel tudják, s fel is merik vállalni a politikai hovatartozásukat.

Egyébként a választható pártok között nincs 'nagy' különbség. A republikánusok és demokraták egy családból származnak: mindkettő a anti-federalista, önálló kormányzási irányzat szülötte, pár száz éve még egy pártot alkottak. A két nagy rivális mellett a liberálisok szoktak még szót kapni, de jóval kisebb arányban.

Egy érdekes eleme számomra a választásoknak, hogy volt egy jelölt, aki a 'Kristina for Ohio' szlogennel indult. A linkre kattintva az oldalára lehet jutni.
...
A választás eredményeiről két nappal később a napi sajtóból tájékozodtam. A demokrata kormánypárt vereséget szenvedett, többségbe kerültek a szenátusban és a kormányzói székekben a piros republikánusok. Ennek az oka az emberek csalódottsága: sajnos az Obama-kormány nem ért el átütő ereményeket a munkanélküliség felszámolásában, az oktatás és az egészégügy reformjában. Azért érdekes lesz látni, hogyan fér meg egymás mellett a két rivális: az erőfölények csaknem kiegyenlitettek, az egyik a kormányban, a másik a törvényalkotásban van döntő többségben. Ilyen otthon nem fordulna elő.

Egy elit alakulat tagjaként

Az én elit alakulatom neve: CTP. Vagyis Calasanctius Training Program. Irtam már róla korábban, nyáron, amikor otthon működtem a soraikban. Most épp ideje, hogy irjak róluk innen nézve is.

A programnak köszönhetem, hogy most éppen Amerikában élek és tanulok. Egy ittélő magyar orvos hozta létre 15 évvel ezelőtt. Egy baráti kezdeményezésnek indult, s mára több mint 2oo diák végzett itteni egyetemeken az ő segitségével. Célja, hogy a magyar értelmiségi elitből a jővő reménységeit felkarolja, lehetőséget adva nekik különböző mesteri programokon való részvételre.

De kik is vagyunk mi diákok itt és most?

Orvosok, mérnökök, közgazdászok, bölcsészek, jogászok. Többnyire pár év munkatapasztalat után, s még több jövőbeni siker előtt. 25-35 év között, elszánt lányok és fiúk, Magyarországról, Erdélyből, Dél-Vidékről, vagy éppen Kárpátaljáról. Küzdünk az elemekkel, az amerikai életformával. Élvezzük annak előnyeit, s viseljük hátrányait. Törekszünk a legtöbb tudás megszerzésére a legrövidebb idő alatt, aztán igyekezni haza, ahol várnak minket a 'megváltásra váró' feladatok.

Most kb. 12-15-en tanulunk Buffalo, Cleveland és Niagara Falls egyetemein. A fenti képen csaknem teljes létszámban jelen vagyunk egy amolyan családias vasárnap délutáni összejövetelen. Az asztalfőn az alapitó 'atyánk'.

...

Épp most kaptam a hirt, a CTP a rádió után a TV-ben is szerepelt! Itt a felvétel.

Bundáskenyér-szezon

Vége az októbernek, november eleje van, és a fagyos hideg is megjött. Eltűntek a fákról a szines levelek, már csak a tölgyek rozsdabarnája látszik. Reggelente jeget vakarok a kocsiról, és fagyoskodok az autóban, amig bemelegszik.

De hogy jön ehhez a bundáskenyér?

A legkisebb gyerkőc pár hete, mikor elővettük a télikabátokat büszkén mutatta: 'Ez az új bundáskenyerem!' Persze kenyérnek nyoma sem volt, volt viszont bundáskabát - ő erre gondolt. Nincs beszédhibája, vagy hasonló, de pár szó nehezen mászik be a fejébe. Például a halloweenes rettegett csontváz a szomszéd ajtajában 'csontvágány' volt. A vágánynak több értelme van szerinte, mint az értelmetlen váz szónak.

Szóval elő a bundáskabátokkal!

De hogyan reagálnak a hidegre a helyiek? Elsősorban az egyetemi populációról tudok nyilatkozni. A diákok legtöbbje egészen mostanáig egy szál pólóban, esetleg rövidnadrágban, s nem ritkán flip-flop (egyujjas) papucsban járt. Most elővették a bundás csizmát, meg a kesztyűt, no de a rövidnadrág, vagy póló még maradt.

Azért nálam inkább a harisnya, nadrág, csizma variáció játszik. De nem is szoktam könnyen megbetegedni!

Halloween vs. Halottak napja

Még szeptemberben irtam Halloween-ről, aztán elteltek a hetek, s ezen a hétvégén elérkezett maga, az ünnep is. Kicsit mostanra már be is sokalltam a halloween-i őrületből: alig van ház, ahol nincs félelmet keltő dekoráció, s minden üzlet első számú kinálata ehhez kötődik.

Most hétvégén van az, amikor a gyerekek házról-házra járnak és édességet gyűjtögetnek. 'Trick or treat' mondják, s várják a finomságokat (mármint a műanyag kinézetű és műanyag izű cukorkákat). Szines jelmezeket viselnek, meg egy kis kosárkát, abba gyűjtik az apróságokat. Vannak családok (a szomszédaink között is), akik erre a hétvégére meghivják a barátokat, a rokonokat, s együtt várják a gyerkőcöket, miközben halloween-be öltöztetett házukban partiznak.

Az egyetemen is volt egy-két program az 'ünnep' jegyében: szerveztek buszos kirándulást Cleveland temetőibe, s gyilkosságok helyszinere - elég morbid program, nem igaz? Mondja valaki, hogy nem őrültek az itteniek.

Partizni persze tudnak. A város szórakozóhelyein, az egyetemeken jelmezes bulik vannak. Szivesen elmentem volna fotózni, de végül az idei éven mégse került sor erre. Meg hát jelmez nélkül az se ment volna, azt meg most nem sikerült összehoznom.

Otthon persze most Halloween helyett Halottak napja van. Utána olvastam, a kettő egy tőről fakad, valamikor az ir-kelta ősidőkből. Csak épp a Halloween a boldog, önfeleldt szórakozást hirdeti, a Halottak napja pedig a kicsit szomorú, halottainkra való emlékezést. Otthon gyertyát gyújtunk, itt töklámpást.

Csatolok pár képet az itteni temetőkről. Jellemzőjük, hogy elsőre sose veszem észre, hogy egy temető mellett haladok el épp. Ami feltűnik, hogy csodás parkot, fákat, tavat látok, s megállok, hogy szétnézzek. Aztán a fűre lépve rájövök: itt sirok vannak, mert ez egy temető. Kerités, hatalmas sirkövek és virághegyek nélkül. Viszont békés, megnyugtató hangulattal, gondozott parkkal, gyeppel.

Hát, nem tudom, tudnék-e dönteni a két ünnep között. Valahol mindegyiknek megvan a maga létjogosultsága. Most persze inkább a Halloweent próbálom megérteni, megfejteni.

Obama-vizit

Az egyik legizgalmasabb amerikai élményemről szeretnék beszámolni: láttam és hallottam Barack Obamát, az Elnököt!

Vasárnap délután kampánykörútjának Cleveland volt az egyik állomása. Mivel jövő hét kedden helyi választások lesznek, igy eljött hogy támogassa a demokrata jelölteket, s hogy meggyőzze az itteni szavazókat.

Nagyon kiváncsi voltam, hogy a filmekben és hirekben látott kampányrendezvény milyen is a valóságban. Hogyan mozgósitja a tömeget, hogyan szónokolnak a vezetők, s hogy mi az emberek reakciója. Hát nem csalódtam.

Az egyik itteni egyetem sportcsarnokában volt a rendezvény, ahová csak szigorú (reptérhez hasonló) biztonsági ellenőrzésen lehetett bejutni. Bent viszont már szabad volt ''bármi": tapsolhattál, fütyülhettél, éljenezhettél, ami jött éppen.

A program egyszerű volt, mégis show-szerű. Ohio kormányzója nyitotta meg a programot, őt követte az alelnök, majd az elnök. A hivatalos beszédek előtt egy fekete rapper pörgette fel a hangulatot, stilszerűen politikai jelszavakat és neveket kevert a szövegbe.

A tombolás tetőfokán jelent meg Obama, egyszerű sportzakóban, nyakkendő nélkül. Közvetlenül beszélt a tömeghez, kérdéseket téve fel, időt adva a gondolatoknak. Kész volt akár vicces hasonlatokkal is élni. Persze nem maradtak el a filmekből már jól ismert patetikus elemek sem: American Dream, függetlenség, elszántság, "megcsináljuk" felkiáltások. A tömeg az elnöki beszéd alatt végig állva volt, ami nem kis tiszteletet sugall! A beszéd alatt szabad volt éljenezni, válaszolni, az esetlegesen hőbörgőket hamar leszerelték... A beszéd végén a szokásos jelenet: az Elnök lemegy az emberekhez és a kordonon át kezet fog velük, sőt, néhány hölgynek még puszira is futotta.

...

Átfutottam néhány hirt a program után. A sajtó (jogosan) hiányolta az embereket a programról: a csarnok fele üres volt, 13 ezer helyett csa 8 ezren voltak ott.

De én köztük voltam, s bár nem szavazok, de örülök, hogy ott lehettem.

...

Néhány kiegészités pár nappal az esemény után. Alig hogy hazamentem, Obamából levelet kaptam! Mármint egy emilt, az ő postalfiókjából. Buzditott, hogy menjek szavazni. Persze ő nem tudja, hogy én csak vendég vagyok itt. Igy sajnos le is iratkoztam a közös levelezésünkről.

.

Aztán ma nyitom a youtube-ot, és az első találat az ő filmje, melyben megköszöni a szavazatokat. A film kicsit szomorkás, nem ok nélkül: a demokraták alul maradtak a republikánusokkal szemben az eheti választásokon. Hiába, itt is hasonló a közhangulat az otthonihoz: ha a kormány nem hoz azonnali eredményre vezető döntéseket (itt most a munkanélküliség az egyik nagy probléma), akkor elfordulnak, s másra voksolnak.

Az első fedett hidam

Ohio nem a leglátványosabb állama az USA-nak, nincsenek hatalmas hegyei, nincs óceánpartja, pálmafái, s még az időjárás sem szélsőséges. Ha nagyon belegondolunk, semmi különleges nincs benne. S talán épp ez teszi egyedivé: hétköznapi, emberi léptékű, élhető állam, emberi elmével felfogható dombocskákkal, erdőkkel, folyókkal és kisebb-nagyobb tavakkal. Nekem pont ezért tetszik, mert egyszerű.

Az egyik hétvégi kirándulásomon nagy felfedezést tettem: megtaláltam a korábban képeken már látott fedett hidat, az Everett Covered Bridge nevűt. Ezek a hidak itt, Amerikában elterjedtek, nem tudom, mi célból épitették fedettnek őket, de ettől a legkisebb, legjelentéktelenebb hid is különleges és szines lesz. A fent emlitett hid védett, igy csak gyalogosan lehet átkelni rajta. De a romantikája nagyon megvan.

Valamikor tizenévesen olvastam először a Madison megye hidjai cimű regényt, ott olvastam először fedett hidakról. A történet lényege, hogy a National Geographic fotósa elindul, hogy lefotózza az összes fedett hidat Madison county-ban. A hidak mellett szerelmet is talál, egy egyszerű, 4o-es háziasszony személyében. A történet egyszerű, de nagyon megható. Film is készült belőle, Clint Eastwood és Meryl Streep játszák a főszerepet. S nemrég olvastam egy utikönyvben, hogy Madison megyében semmi látnivaló nincs, kivéve a hidakat, melyeket a film és a regény tett ismertté.

Nekem is van ám saját tervem ezekkel a hidakkal, jó lenne felfedezni és megörökiteni őket. A hidak mellett még egy tervem van: megkeresni Ohio világitótornyait. Valami különleges vonzalmam van ezen épületek iránt, s mázli, hogy itt van belőlük pár.