Női történetek Törökországból

 Kicsit felfüggesztettem a blogírást és a világ körüli könyvbeszámolókat is. Túl sok mindent zajlott párhuzamosan: állást változtattam, egyetemi dolgozatokat írtam, s alig maradt kreatív időm és erőm a "szabad" írásra. Eltelt egy év bejegyzés nélkül. Furcsa, de nem éreztem szükségét a felesleges gondolatoknak, bejegyzéseknek. 

Most viszont két nagyszerű könyvet is olvastam, amelyek jól illeszkednek a nemzetközi olvasmányaim közé. Törökországba utaztam a könyvekkel, oda, ahol még sosem jártam, de ahová most már eléggé el szeretnék jutni. Isztambul foglalkoztatott már korábban, meg a török vidék, az antik városok, a Kis-ázsiai félsziget. S lám most mások írásain keresztül tudtam betekinteni ebbe a gazdag történelemmel és kultúrával rendelkező országba. 

Először nem is Törökországban, hanem a hatalmas Oszmán Birodalomban kalandoztam. Mivel nem nézek tévét, így lemaradtam a napi sorozatokról, szappanoperákról, viszont azért a török sorozatok népszerűsége hozzám is eljutott. Nem igazán értettem, hogy a magyar közönségnek miért lehet érdekes egy tőlünk ennyire más kultúrájú történet. Viszont Szulejmán szultán és felesége, Hürem története kiváncsivá tett. Hogyan lehet, hogy egy török sorozatban fehér bőrű, zöld szemű, vörös és szőke hajú főhősök vannak, miközben az általunk ismert törökök mind barna hajúak és barna szeműek? 

Keresni kezdtem valami nekem való olvasnivalót. Végül az amerikai történész, Leslie Peirce: Empress of the East: How a European Slave Girl Became Queen of the Ottoman Empire című (magyarul: A Kelet császárnője: Hogyan lett egy európai rabszolganőből az Oszmán Birodalom királynője) "tudományos" életrajzát szereztem be és olvastam el. 

A könyv borítója máris közelebb hozott a teleregények főhőseihez: egy reneszánsz festmény nőalakja szőke hajfürtőkkel és világos bőrrel, szemmel néz vissza ránk. Ő Hürem szultána, vagy ahogyan a nyugati történészek és kortárs írók nevezték: Roxelana. Ez a latin eredetű név utal a származására: pontosan nem tudni, de valószínűleg az akkori Orosz Birodalom ukrán területéről hurcolták el a tizenéves lányt, aki hosszú utazás során jutott éppen a török szultán háremébe. Európai nőként keresztény volt, akit rabszolgává tettek. Érdekes, hogy az angol rabszolga szó (slave) a "szláv" szóból ered! A középkorban ugyanis a portyázó tatárok és más nomád népek a szláv lakosokat tömegével adták el többek között rabszolgának a Török Birodalomban. 

Roxelana 17 évesen került a szultánhoz, s még annak trónra kerülése előtt ágyasa lett. A férfi szultáni "kinevezése" után is megtartotta a lányt, akit anyja halála után hivatalosan is feleségül vett és a történelemben először uralkodófeleségként ismerte el. Mindaddig a szultánfeleségek feladata kimerült abban, hogy trónörököst szüljenek és a fiúkat harcos uralkodóvá neveljék. Ám Roxelana elérte, hogy őt partnernek kormányzótársnak tekintette Nagy Szulejmán. Miközben a szultán seregeivel hosszú hónapokra csatába indult, felesége hűségesen hazavárta, nevelte fiait, akik őt váltották a trónon. Hosszú időt töltöttek együtt, ezalatt a birodalom határai a Balkánon keresztül Magyarországig, csaknem Bécsig kitolódtak. A szultána anyagilag támogatta a rászorultakat, iskolákat, mecseteket építtetett, egész városrészeket fejlesztett. Még azt is elérte, hogy a szokásokkal ellentétben nem külön női palotában, a férjétől távol élt, hanem beköltözött a szultán palotájába, hogy mindig elérhető legyen. Több nyelven beszélt és külföldi diplomatákkal levelezett. 

A történelmi életrajz után egy kortárs regényt választottam, ami ráadásul egy női szerző írása. A török származású Elif Shafak: Éva három lánya című regénye nemrégiben jelent meg, s nagyon sok közelmúltbeli utalás van benne. A vaskos regény főhőse Peri, aki tradicionális török családba születik Isztambulban, de apja reformszemléletének köszönhetően Oxfordba küldi tanulni. Diplomás nőként modern utat szánnak neki, viszont a lány épp a nyugati világban szembesül azzal, hogy mennyire nincs tisztában a keleti kultúrával, a vallási örökségével. Anyja buzgó hívő, de apja szilárdan elutasítja a vallást. 

 Peri a két véglet között vívódva beiratkozik a forradalmi Aznar professzor filozófiaórájára, ahol Isten létét kutatják. Itt ismeri meg a szabadszájú és független életű Shirin-t, aki Iránból származik, de szembeszegül az iszlám vallással. A másik "barátnő" és lakótárs Mona lesz, aki Palesztinából jött, fejkendőt hord, s nagyon fontos és meghatározó az életében a hite. A három lány összetűzésbe kerül egymással és a professzorukkal is. Nem is annyira a történtek a lenyűgözőek, hanem a gondolatok, ami a lányok fejében, s főként a főhős, Peri fejében fejlődnek. 

Szóval folytatom a világ körüli utazást. Most igencsak korlátozottak az utazási lehetőségeink, de épp a karantén és az itthonlét hoz elém sok jó olvasmányt.

Piroskocsi szivatósan (se) indul

Piroskocsim megmakacsolta magát: az utóbbi egy évben bizonyos időszakonként úgy döntött, nem indul be. Először csak hidegebb napokon tette ezt, amikor 3-4 napig állt magában, berágott rám és a nem indulással jelezte: többet kellene használnom.

Aztán nyáron semmi jelét nem mutatta a gyengélkedésnek. Viszont jöttek a hűvösebb őszi napok, s újra kezdte a régi lemezt. Ha pár napig nem használtam, nem indult. A bikakábel alapfelszerelés lett nálam, már rutinosan intettem le ismeretleneket az utcában, hogy ugyan segítsenek már beindítani.

Aztán eljött a nap, amikor már 1 nap alatt lemerült. S már a bikázás és a jóismerősök segítsége sem volt elég. 4 szerelő látta, s állapította meg, hogy semmi baja az aksinak, sem az elektronikának. Csak épp nem akar indulni, időnként. Végül egy szuper elektro-szaki egy órán (!) belül  megtalálta és orvosolta  hibát!

Piroskocsim azóta már a téli napokat is gond nélkül bírja. S már nincs szükség arra, hogy összecsókolózzon az utcában arra járó, segítőkész autósok autójával.

Kicsi-nagy keresztfiam

A keresztfiam 18 éves lett az idén. Egyetemista voltam, mikor született, s hipp-hopp, már túl is van a gyerekkorán, s felnőtt életkorba lépett. Ez még nem jelenti azt, hogy meg is érett (jövőre fog érettségizni).

Az idei évben sok közös utazáson vettünk részt, sok közös élményünk volt. Lassan nem én fogom őt szórakoztatni, hanem ő fog engem. Ő visz majd moziba, étterembe, kirándulni.

A mellékelt képek ezt a sokféle közös pillanatot ragadják meg. Voltunk hazai és külföldi terepen, Budapesten és Bécsben. Kirándultunk, múzeumoztunk, kutyát sétáltattunk, fotóztunk, s persze sokat ettünk hazait és néha különlegesebb ázsiait vagy éppen mexikóit.

Várom a folytatást!

Örmény tragédia

Az örmény népirtásról nem sokat tudunk. Nemrég egy amerikai mozifilmet forgattak róla a 100 éves évfordulójára Az ígéret címmel, s ez felhívta a figyelmet az 1915-ben kezdődött tragédiára. A filmet látva olvasni akartam erről a korszakról, s több regény is elém került.

Franz Werfel: A Musza Dagh negyven napja című munkája adta épp a film témáját. Végül egy másik könyvet olvastam el, Antonia Arslan: Pacsirtavár című regényét. Míg Werfel könyve a 30-as években íródott, az olasz írónő regénye a 2000-es évek elején jelent meg. Antonia Arslan saját családjának történetét meséli el.

A család neve eredetileg Arslanjan volt, ez a végződés utal az örmény eredetre. Törökország anatóliai részén éltek, tanult, tisztességes polgárai voltak egy ottani kisvárosnak, ahol orvosként, gyógyszerészként fontos szerepet töltöttek be a társadalomban. A Pacsirtavár a család város szélén található nyaralója, szeretett összejöveteleik helyszíne volt.

1896-ban már volt egy korábbi progrom az örmények ellen az Oszmán Birodalom területén, akkor százezrek pusztultak el. 1915-ben az első világháború kitörése és a nacionalista mozgalmak irányították a figyelmet az örményekre, akiket szervezkedéssel és ellenséggel való összejátszással vádoltak, s ezért "megelőzési" céllal módszeresen kiirtottak. Több, mint 1 millió ember veszett oda. Egy éjszaka alatt kivégezték a férfilakosságot, majd napokon belül elűzték a nőket és a gyermekeket. Kelet felé, a szíriai sivatag felé hajtották őket erőltetett menetben, s többségük útközben éhen- vagy szomjan halt. Kevesen élték túl, s ők külföldön kerestek menedéket.

Antonia családjának férfijait is azon a bizonyos éjszakán semmisítették meg. A gyerekeket és felnőtteket egyaránt leölték és tömegsírba temették. Az asszonyokat és lányokat élelem és egyéb javak nélkül indították útnak, s csodával határos módon élték csak túl néhányan a menetet, s eljutottak a szíriai Aleppo-ba.

A regény szemléletesen festi le a család katasztrófa előtti életét, a kulturált jómódot, amiben éltek, a barátságukat görögökkel, törökökkel, a család központi szerepét, az összetartást közösségükben. Ez mind semmivé vált egyetlen nap alatt. A korábbi törökök lettek a gyilkosaik, s a más nemzetiségűeket törvény tiltotta attól, hogy az örmények segítségére keljenek. Ennek ellenére volt néhány igaz barát, aki közbenjárt és fondorlatos módon szabadította meg a túlélő családtagokat. Antonia nagyapja akkor külföldön élt, s ezért élhette túl a tragédiát, amiben nagyapja testvére és annak családja elpusztult.

Nem könnyű olvasmány, de éppen ezért nagyon is közel hoz egy borzalmat, ami ezt követően újra és újra megtörténik a világban. Elég csak a zsidó holokausztra vagy az ugandai népirtásra gondolni. A könyvből film is készült.


Az ígéret - film

Pacsirtavár - film

Rubicon cikk az örmény népirtásról

A munka teológiája

A doktori tanulmányaimról eddig csak érintőlegesen írtam, viszont ebben a félévben egy nagyon gyakorlatias órám volt, aminek a tanulságait szeretném megosztani. A munka teológiája (Theology of Work - TOW) volt a tárgyam címe, s bár már tanultam róla máskor is, most sikerült teljes egészében megértenem a fontosságát.

Mindannyian dolgozunk. Az iskola arra készít fel minket gyerekként, hogy felnőttként képesek legyünk napi 8 órában (vagy éppen többen) egy dologra koncentrálni, tenni a dolgunkat. S ez eltart egészen a nyugdíjas évekig, évtizedekig, gyakorlatilag életünk idejéből a legtöbbet munkával töltjük. De hogyan tesszük ezt? Miért is kell dolgoznunk? Jól érezzük közben magunkat?

A munka teológiai megközelítése a munka helyét kutatja a Bibliában. Nem kell sokáig keresnünk: már a könyvek könyvének első fejezeteiben kiderül: a Teremtő nemcsak világot és embert teremtett, hanem feladatot is adott az első emberpárnak: "Uralkodjatok!" Ez azonban nem passzivitást jelent, hanem feladatot: a világot és annak növényeit, állatait "menedzselni" kell, vagyis a tétlenség helyet napi szinten feladatot kapott az ember. Sokan gondolják, hogy a munka a bűnbeesés után jött a földre, átokként. De nem: csak a munka minősége változott meg akkor, az áldott, örömteli munka fárasztóvá és kiábrándítóvá lett.

A Bibliában rengeteg hivatkozás van a munkára. A legtöbb bibliai történet szereplője valamilyen munkát végez: épít, földet művel, nyájat legeltet, kereskedik, sző, vagy éppen vámot szed. Isten maga is dolgozik, hiszen teremt és fenntart. Jézus sem isteni mivoltát ünnepelte köztünk, hanem először szakmája volt, ácsként dolgozott, s aztán lett tanító.

Magyarul néhány könyv már megjelent ehhez a témához. Tom Nelson könyvének címe: Munkára teremtve, tavaly jelent meg. Ez fedi le talán nagyon közérthetően és struktúráltan, amit én is tanultam. Egy korábbi könyv Mark Greene: Hála Istennek, hétfő van! Ez viccesebb, sok történettel és illusztrációval. Os Guinness: Az elhívás című könyvét nagyon szeretem. Nehezebb olvasmány, de érdemes többszörre átnézni. Az elhívás kérdésével foglalkozik, aminek a része a munka is és az, hogyan, milyen értékek mentén éljük az életünket.

Sok fogalom van, amiről még írhatnék. Részletesebben egy most kidolgozott tréning-anyagban fogok erről szólni. Akit érdekel és helyet ad hozzá, annak szívesen átadom.

Beszélgetések az iszlámról

Az iszlám téma már többször beköszönt az életembe. Sokáig vágyakoztam Marokkóba, végül pár éve eljuttam ide, s elvarázsolt ez az észak-afrikai muzulmán ország. Aztán India következett, ahol a hindu és budhista emlékhelyek mellett rengetek iszlám mecsetben és épületben jártam. S idén eljutottam egy újabb ázsiai muszlim országba, Malájziába.

A sok utazás mellett egyre többet tanultam a más vallásúakról. Épp a doktori óráimon foglalkoztunk a kereszténység és az iszlám hagyomány közös pontjaival, no meg persze a feszültségeket és a meg nem értést okozó különbségekkel. Ez a sok élmény és info oda vezetett, hogy nyáron feljött bennem egy előadás-sorozat ötlete. Ehhez találtam is megfelelő partnert a gazdagréti gyülekezetünkben, egy fiatal, agilis, muszlimok közötti misszióban is dolgozó fiatalember személyében. Ketten pedig előkészítettünk két előadást.

Elsőre sok mondanivalónk volt, ezt kellett struktúrába és korlátozott időbe rendezni. Számtalan könyvet, tréninget, videót használtunk, míg végül összeállt a saját anyagunk. Mivel többen kérték ezen anyagok megosztását ill. a beszélgetések folytatását, pár könyvet itt is közzéteszek.

Nem is gondolnánk, de a muszlimok között már a 20. század elején is dolgoztak magyar misszionáriusok. Döbrössy Lajos református lelkészként szolgált a Bulgária törökök által lakott vidékén. Csaknem 10 évet töltött itt a 30-as években, s az itteni élményeit írja le könyvében. Azt se feledjük, hogy a török 150 éves magyar uralma miatt igencsak van már tapasztalatunk a muszlimokkal.

Nabeel Qureshi könyvét még angolul olvastam, s közben épp az előadásunk idején megjelent magyarul is. Az Allahot kerestem, Jézusra találtam egy önéletrajzi beszámoló a saját megtéréséről. Az író muszlim szülők gyerekeként született Amerikában, ott nevelkedett, orvos lett. Gyerekkorától a hite melletti kiállásra tanították, ezért fiatalként is szeretett hitvitákban érvelni. Sokáig ellenállt az evangélium üzenetének, míg végül Isten maga győzte meg annak valódiságáról. Aztán teljes fordulattal Krisztus és a kereszténység mellett kezdett érvelni. Több videóját megtaláljuk a neten, többnél van magyar felirat is, mi ezt javasoljuk megnézésre: VIDEO.

Colin Chapman könyve a mélyebb teológiai ismeretekkel foglalkozóknak lehet érdekes. A Cross and Crescent, vagyis "Kereszt és félhold" című könyve gyakorlati és elméleti alapokat ad ahhoz, hogy tudjunk a muszlimokkal kapcsolatot építeni, beszélgetni, ha kell vitázni.

Lehet, hogy félelmet kelt bennünk az ismeretlen, a hírek, amiket a más vallásúakról hallunk, vagy amit a tévében látunk. A mi szándékunk az volt, hogy a félelmek helyett kezdjük el inkább megismerni a másikat, tanulni arról, hogy mi jellemzi az iszlámot, mit vallanak ők, és miért nem fogadják el a mi tanainkat. Ezeket tanulmányozva még talán arra is rájövünk, hogy a legtöbb muzulmán mélyebb hitű  és napi kapcsolata van Istennel, Allahhal, míg mi kultúrkeresztények lettünk, akik ragaszkodnak egy öröklött hagyományhoz, aminek már az alapjait sem ismerjük. A tanulás és megértés után jöhet a kapcsolatépítés, az ember-ember közötti találkozás, beszélgetés, s a rácsodálkozás, hogy több dolog a közös bennünk, mint amiben különbözünk.

Helló Győr!

Győrben nem igazán jártam eddig. A legtöbbször csak elsuhantunk mellette az autópályán Ausztria és Nyugat-Európa felé. Most viszont jóbarátokat látogattam meg, s velük együtt kicsit felfedeztem ezt a várost.


Győr, a vizek városa. Itt folyik a Duna, a Mosoni-Duna, a Rába, s még ki tudja hány kisebb-nagyobb víz. Ezért van jókora folyópartja, a vizeken átívelő hidakkal és romantikus szigetekkel.


A parton történelmi épületek sorakoznak, legtöbbjük a Győri Katolikus Érsekség remeke, templom, egyetem, egyházi épület.

A belváros macskaköves utcáin a barokk korába kirándulhatunk. Többszáz éves lakóházak földszinti üzletekkel és látványos cégérekkel. Kávézók, éttermek, panziók és szállodák.

Ez a pár óra csak az első ízelítőnek volt elég. De ide visszatérek még. Ha másért nem, hát a Győri Balett egyik előadásáért.